Hazajáró: Séta Borszéken
"Hatalmas, fenyőkoszorúzta bércek között egy tág völgykatlanban fekszik hazánk egyik legcsodásabb fürdő helye, mely nevét pompás savanyú vize révén nemcsak itthon, de a külföldön is ismeretessé tette. Csík vármegye legészakibb sarkában fekszik, közel a román határhoz, a Maros és a Beszterce vize között, 882 méter magasan.A környezet pazar szépségénél csak az csodásabb, ami a völgykatlanban a föld gyomrából fakad: a források. Borszék oly gazdag ásványvizekben, hogy sok kicsiny forrást látunk az utak mellett, melyek mindegyike elsőrangú.”
Vámossy Zoltán 1902-ben írta a fenti sorokat, de valószínűleg álmában sem gondolta, hogy két évtized múltán beköszönt a román világ, a messze földön híres Borszék pedig hamarosan csak árnyéka lesz önmagának. A város hangulata már a múlté, de aki manapság végigsétál a borszéki korzón, az még most is érezheti azt a történelmi levegőt, amely a 19. században költözött ide.
A Borszéki-medence éppen „kőzethatáron” fekszik: a kristályos kőzetekből felépülő Besztercei-havasok és a vulkanikus Kelemen-havasok közé ékelődik, így a geológiai viszonyoknak hála itt is számtalan borvízforrás fakad. A borszéki gyógyvizet már a 16. században is ismerték, Báthory Zsigmond gyulafehérvári udvarába is jutott belőle, ahol a fejedelem gyógyfürdőzésre használta. Maga Borszék és környéke ekkor még lakatlan, hisz nehezen megközelíthető, hegyek közé zárt vidékről van szó, amelyet csak legeltetésre használt a tulajdonos Gyergyóditró és Gyergyószárhegy közbirtokossága.
Moldva felől is érkeztek románok, de ők nem oly nagy számban, hogy saját városrészt foglaljanak maguknak. A városka népszerűsítésében és kiépülésében óriási szerepe volt Zimmethausen Antal geológusnak, aki 1804-ben bérbe vette a fürdőtelepet és elindította a borvíz palackozását. 1806-ban megépült a helyi üveggyár, a kontinensen először Borszéken palackoztak gyári ásványvizet, amely rövid időn belül óriási karriert futott be, sorra hozta haza a különböző nemzetközi díjakat.
A 19. században a fürdőtelep látványos fejlődésnek indult, egymás után nőttek ki a földből a gyógyfürdők és a villák, Borszék pedig Karlsbad méltó vetélytársa lett. Ezt a fejlődést akasztja meg a nagy háború és a román impérium. A 30 bővizű forrásnak ma már csak a fele működik, de szerencsére az egykori épületek még mindig állnak, és ugyanazt a miliőt árasztják magukból, mint egykoron. Sőt: Borszék vize azért mégis csak a régi maradt, ma is világszerte isszák és 2004-ben a világ legfinomabb ásványvize címét is elnyerte.
Egy borszéki sétát a kor turistája két részre szokott bontani. Egyrészt ott vannak a patinás épületek, a korzó és a borvízforrások, mint a Lázár-kút, a László-kút, a Kossuth-forrás, a Petőfi-forrás, az Erzsébet-forrás stb. 1883-ban Kossuth Lajosnak a róla elnevezett forrásból 80. születésnapjára küldtek egy láda Kossuth-vizet Torinóba, amit Kossuth hosszú levélben köszönt meg. Innen már nincs messze a Kerekszék, amely egy Borszék fölé emelkedő, közel 100 méter vastag, pados mésztufa domb. A meszes szénsavas ásványvízforrásokból évezredek alatt kicsapódott travertinó jól faragható mészkövét középületek díszítésére használták, de mára a borvizek védelme miatt felhagytak bányászatával.
A természeti látványosságok sora a travertínó-bányakkal folytatódik, majd a jól kiépített utakon a Jeges-barlang is útba esik, míg az ember meg nem érkezik az Ős-forráshoz. Amint a neve is mutatja, ez volt Borszék első forrása, amit felfedeztek, de vize a bányászat miatt eltűnt, még az 1980-as évek közepén. A széngáz azonban továbbra is feltör, és ezt használják gyógykezelésre.
Aki idáig elsétál, az már ne hagyja ki a Pierre Curie-forrást, amelynek egyik gyógyhatása a potencianövelés, talán ezért is nevezik „székely viagrának”. Innen egy újabb 15 perces séta a Bagolyvár, ahol az Árpád-vonal bunkerei, kazamatái láthatók futóárkokkal, géppuskafészkek nyomaival.
Talán egy szuszra elég is ennyi, Borszék minden értékét úgy sem tudnánk elmesélni. Azért reméljük kedvet csináltunk ahhoz, hogy az olvasó ellátogasson Székelyföld északkeleti szegletébe!
