Vártúra a Korponai-erdőben - VIDEÓVAL
A Jávoros-hegységtől az Ipoly völgyéig húzódó dombvidék jellegű táj valójában egy vulkanikus fennsík, melyet az északról ereszkedő folyók szabdaltak fel. A kiemelkedő bérceken középkori magyar várak állnak őrt a folyóvölgyek és szűkületek felett. Észak felé magasabb hegyekhez kapcsolódik, de a többi oldalon hirtelen, peremszerűen szakad le a folyóvölgyekre.
Ezek a peremek hordozzák a magyar–szlovák nyelvhatárt, amelytől északra kisebb hegyvidéki szórványtelepülések, nyári szállásul szolgáló szétszórt tanyák vannak, míg délre már magyar falvak simulnak bele az ereszkedő domboldalakba, ezzel is bizonyítva azt, hogy a magyarság a sík területeket szállta meg, a hegyvidékeket meghagyta a pásztornépeknek. Ide, a Korponai-erdőbe 2016 tavaszán többször is ellátogattunk, egyrészt történelmi váraink miatt, másrészt a nyelvhatáron élő magyarság kedvéért.
A Korponai-erdő vidékére a 16. század közepén irányította a legtöbb figyelmet a történelem, amikor a török hódoltság északi határa itt állapodott meg. 1552 talán a leggyászosabb év Hont déli részének történelmében, hisz ekkor esett el Drégely vára, és ez év augusztusában szenvedtek hatalmas vereséget a keresztény hadak a palásti síkon.
A palásti csata a Mohács utáni történelem legnagyobb mezei ütközete volt, amelyről méltatlanul kevés szó esik a történelemkönyvekben. 1552 után igencsak megnőtt Csábrág és Kékkő várainak jelentősége, és számtalan megfigyelőtorony is épült a magaslatokon. Ezek közül a leglátványosabb talán a Korpona feletti Tarisznyavár; azt a várost őrizte, amely nagy áldozatot vállalt a hazáért történelme során.
Korpona már a 11. században kiváltságokat kapott Szent Istvántól, hogy aztán az ide telepített szászok tegyék polgárvárossá. A tatár ugyan szinte a földdel tette egyenlővé, de a város újjászületett, és 1244-ben IV. Béla már személyesen hozta el az újabb kiváltságlevelet. IV. Béla egyébként a legenda szerint erre (is) menekült a tatár elől 1241-ben; erre utalnak a máig fennmaradt földrajzi elnevezések is a környéken. A török időkben aztán országgyűlés helyszíne is volt a város. A Bocskai-felkelés idején, Bocskai István fejedelem maga jelent meg a városban és országgyűlést hirdetett, hogy előkészítse a békét a Habsburgokkal. Az 1605-ös országgyűlés a bécsi béke pontjainak megállapítása mellett a hajdúknak adományozott kiváltságlevél miatt lett emlékezetes, amely a szabadságharc támogatásért 9254 hajdú letelepítéséről és nemessé tételéről intézkedett.
A közeli bozóki vár eredetileg kolostor volt, de 1530-ban Balassa Zsigmond elűzte a szerzeteseket, és várrá alakíttatta az épületet. 1541-ben már vissza is kellett verni egy török támadást, és az oszmánoknak később sem sikerült elfoglalnia. 1678-ban Thököly Imre tábornoka, Balassa Imre, az őrök árulását kihasználva elfoglalta, és felgyújtotta a várat. Thököly leverése után, Szelepcsényi György esztergomi érsek szerezte meg a birtokot az egyház számára, és 1686-ra a leégett várat, az országgyűléstől kapott segélyből felújíttatta. Ezután több osztozkodáson ment keresztül a birtok, míg a 20. század elején, már csak cselédlakásként használták.
Bozóktól pár órányi gyaloglás a kék turistajelzésen, és megérkezünk a vadon közepén egy magányos sziklán álló romhoz, Csábrág várához. A nehezen megközelíthető sasfészek szintén gazdag történelemmel büszkélkedhet. Volt Bakócz Tamásé, az Erdődyeké, az Illésháziaké, a Pálffyaké, még Balassa Menyhért is elfoglalta, hogy rablóvezérként innen riogassa a környéket.
A szabadságharcok idején rendre elfoglalták a kuruc hadak a Koháryaktól, akik a 19. század elején aztán magára hagyták a várat, és leköltöztek szentantali kastélyukba. A vár azóta rom, bár itt is megkezdődött a felújítás, sőt csodák csodájára magyar nyelven is olvasható a vár története a várkapu melletti információs táblán.
A történelem tehát sokszor végigszántott a Korponai-erdőn, amely azonban nem csak a múltban volt határvidék. Trianon óta még inkább felerősödött a vidék nyelvhatár szerepe… Ma már nem kővárakban zajlik az ütközet, hanem a palásti, az ipolyfödémesi, a lukanényei templomokban és iskolákban. Azok az idők már elmúltak, amikor 1920-ban a szlovák lakosságú Magasmajtény azt kérvényezte, hogy csatolják vissza Magyarországhoz, de jó látni azt, hogy a magyar falvakban még őrizgetik az 1938-as bevonulási zászlókat, hogy sorra nyílnak a tájházak, születnek népdalkörök és dalárdák. Vannak tehát a magyar jövőbe mutató jelek, de lesz-e újra erős, önmagában bízó, a hajdani várvédők szelleméhez méltó felvidéki magyarság, amely megállítja az önfeladás folyamatát?
Megjelent a Magyar7 2023/12.számában.
