A lánzséri hegyek lábánál - VIDEÓVAL
Rég voltunk már az Őrvidéken, ideje hát meglátogatni a hajdani nyugati gyepű Ausztriába szakadt vidékeit. Sok helyütt jártunk már odaát Ruszttól Felsőőrig, de a Lánzséri-hegységhez, és a lábánál fekvő magyar emlékek tömkelegét felvonultató településekhez még nem volt szerencsénk.
Kiinduló pontunk, az egykori Sopron vármegye legmagasabb pontja, a 761 méter magas Pál-hegy, amely valódi földrajzi határt képezve, két világot választ el egymástól: nyugatra az Alpok ormai, a Rax és a Schneeberg törnek büszkén az égbe, míg keletre a Kisalföld végtelennek tűnő síkja hívogat. Azért nem oly végtelen róna ez, mint a nagyobbik Alföldünk, hisz a párában ott látszódnak a bazaltból épült tanúhegyeink, a Ság és a Somló. És mit számítanak az égbe törő nyugati ormok, ha a mi szívünket jobban megdobogtatják vulkáni hegyeink, vagy ha közelebbre tekintünk, a kaboldi vagy a lánzséri vár.
A trianoni béke egyik legérdekesebb eleme az, hogy miként gazdagodhatott az az Ausztria ősi magyar területekkel, amely belesodort bennünket az első világégésbe… 1920-ban az „Óperencia” kicsit közelebb került, ez által negyed százezer magyar került osztrák fennhatóság alá, de a Burgenlanddá lett Őrvidéken ma már csak alig 4000-en maradtak a nyugati őrzőkből. A lánzséri hegyek lábánál Felsőpulya vallhat magáénak komolyabb magyar közösséget. A középkori határőrfalu népe már Szent István királytól kiváltságokat kapott, ezért is nevezték évszázadokig Nemespulyának.
Trianon után tömegével települtek be a németek, alaposan felborítva a nemzetiségi arányokat. A maroknyi megmaradt magyar közösséget fogja össze a Közép-burgenlandi Magyar Kultúregyesület, míg, ha magyar emlékkel akarunk találkozni, ott van az 1707-ben épült Szent Ferenc-kápolna, vagy a középkori eredetű kastély. Felsőpulya környékének kihagyhatatlan látnivalója a csávai Árpád-kori templom, és a dérföldi kápolna, melyet 1720-ban építtetett Esterházy Gábor, a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére.
És itt van Doborján is, ahol nem más, mint Liszt Ferenc született 1811-ben. Szülőháza ma is áll, falán, a mester jelenlétében, 70. születésnapja alkalmából 1881-ben avattak emléktáblát a soproni magyarok. Liszt magyarságát életében senki sem kérdőjelezte meg, ám az osztrákok úgy gondolták, ha Doborjánt elcsatolják, azzal nagy szülöttét is kisajátítják. A házra egy német nyelvű emléktáblát biggyesztettek, rajta a felirat: „állította a német mesternek a német nép.” Lisztet, bár világpolgárrá tette hivatása, a zeneköltő, magyar témájú művei mellett, többször is hitet tett hovatartozásáról. Amikor az 1838-as pesti árvízről értesült, segélykoncertet adott, s ezt írta: „Ó, távoli vad hazám! Ismeretlen barátaim! Távoli és nagy családom! Fájdalmaid visszavezettek hozzád és legbensőbb érzéseimben találva megszégyenülten hajtom le fejemet, hogy téged oly soká feledni tudtalak. Én is ehhez az ősi és erős fajtához tartozom, én is ennek az őseredeti, megszelídíthetetlen nemzetnek vagyok fia.”
És megannyi kastély mesél a kuruc-labanc csatározásokról Lingvádtól Sopronkeresztúron át Lakompakig. 1620-ban a Bethlen Gábor vezette felkelés során Esterházy Miklós a császár követeléseivel Sopronba érkezett, ám 1620. szeptember 26-án a városi tanács haragja elől lakompaki kastélyába menekült. Visszavonulása során Huszár István és Petneházy István mintegy 4000 fős lovasságával rajtaütött.
Esterházy megbékélést színlelt, de eközben segítségül hívta a környékbeli jobbágyokat. Közben megérkezett Heinrich Dampierre-Duval generális a császári erőkkel és Lakompaknál legyőzték Bethlen hadait.
A csatában 1200 felkelő mellett Bethlen vezére Tarródy Mátyás is elesett. Esterházy Miklós a győztesekhez méltón viselkedett: Tarródyt és társait katonai pompával kísérték utolsó útjukra, és a tiszt római szarkofágokat idéző síremléket kapott a lakompaki kastély mellett. 1707. október 2-án Sopronkeresztúrnál ütköztek meg Vak Bottyán kuruc csapatai a labanc Nádasdy Ferenc tábornokkal. Bottyán, minthogy ostromágyúkkal nem rendelkezett, csellel kicsalogatta Sopron falai közül a labancokat, és öt órán át tartó harc után győzött.
A kaboldi vízi várhoz már egy tragikus történet fűződik: 1670. április 26-án a várban találkozott a császári udvar ellen szervezkedő Zrínyi Péter és Frangepán Ferenc, de Kéry Ferenc, a vár ura elfogatta, és átadta őket Bécsnek. „A vak vezette a világtalant, és mind a ketten a verembe estek” – vésette a gúnnyal maró sorokat Zrínyi Péter és Frangepán Ferenc sírjára a bécsi udvar, miután Zrínyi fejét csak sokszori csapás után marcangolta le nyakáról a bakó. Eszterházy Miklóshoz hasonlóan Kéry is grófi címet kapott Lipóttól, miközben a Frangepán és a Zrínyi család kihalt a hóhér bárdja alatt.
Van vár Lánzsér mellett is, méghozzá festői helyen, a szomszédos hegy tetején. Története már véget ért a XVIII. században, amikor a Rákóczi-szabadságharc után a labancok kezére került. De hogy itt is meséljünk a hazáért vívott harcokról: 1921-ben a Rongyos Gárda Lánzsérban csapott le az osztrákokra, és szorította vissza őket az ezeréves határ túloldalára. A kurucoktól a rongyosokig tehát sok magyar ontotta vérét az Őrvidék szabadságáért, hogy az végül mégis Ausztria ölébe hulljon, ám évezredes emlékeink ma is elevenen élnek az őrvidéki tájban.
Megjelent a Magyar7 2023/6.számában.
