A munkaadók és a szakszervezetek képviselőivel délelőtt, délután pedig a középiskolai és egyetemi szervezetekkel egyeztet a kormányzat a követelésekről.
A pápa orvosai engedélyezték az utazást, a Vatikán közölte, hogy a pápai látogatások idején megszokott kezeléseken túl nincsen semmilyen külön orvosi intézkedésre szükség.
Jemeni sajtóforrások szerint az áldozatok nagy része nő és gyermek.
A lángokat két vízsugárral, légzőkészülékek használatával fékezték meg.
A férfi a járőrök kiérkezése után agresszívan viselkedett, nem tett eleget a felszólításoknak, és késsel fenyegette a helyszínre érkező rendőröket.
A csapások megrongáltak több energetikai és ipari létesítményt is a kijevi körzetben - derült ki a minisztérium közleményéből, amelyben a közép-ukrajnai Zsitomir energetikai infrastruktúrája elleni csapásokról is hírt adtak.
Az RMDSZ-elnök arra reagált, hogy az ismét kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) bejelentette: az 1500-nál kevesebb lakosú helységek összevonásával akar elérni költségcsökkentést.
A reggeli és délelőtti órákban az alacsonyabban fekvő területeken helyenként köd vagy alacsony szintű felhőzet is kialakulhat.
A hét folyamán ugyanilyen incidensek miatt helyeztek fokozott készültségbe számos európai légitársaságot és repülőteret.
A segélyhívó vonalon érkezett bejelentés a rendőrségre, a bejelentő azt mondta, egy ismeretlen férfi késsel fenyegetett fiatalkorúakat Kassán.
A kínai államfő hangsúlyozta, hogy Kínának és Európának az együttműködési lehetőségekre kell összpontosítania.
A bíróság álláspontja szerint az eddig bemutatott bizonyítékok nem igazolják egyértelműen, hogy a bűncselekmény megtörtént, és nem bizonyítható, hogy a gyanúsított követte el a bűncselekményt.
Szlovákiában 14 év a büntetőjogi felelősségre vonhatóság alsó korhatára, egy-két törvényben meghatározott kivétellel, de azok felfelé tolják a határt.
Csütörtökön a trencséni várban került sor a V4-es államfők csúcstalálkozójára.
Az Egyesült Államok tengeri blokád alatt tartja az iráni kikötőket, és hadihajóival kíséri az olajszállító tartályhajókat a szorosban.
A szolidaritási alap végleges kialakításáról, a hozzájárulások összegéről és az esetleges mentességekről még az uniós tagállamoknak kell megállapodniuk az EU Tanácsában.
Nem becsüli a partnereket?
Samuel Migaľ kijelentette, lát átfedéseket saját maga és Tomáš Taraba volt környezetvédelmi miniszter elképzelései között arról, hogyan kellene működnie az országnak.
Dmitrij Peszkov Oroszország nem kapott semmilyen javaslatot az európaiaktól az ukrajnai konfliktus összes felének biztonsági garanciáira vonatkozóan.
A koalíciós Szlovák Nemzeti Párt (SNS) a büntetőjogi felelősségre vonhatóság korhatárának 13 évre történő leszállítását javasolja, bizonyos esetekben pedig egyedi mérlegelés alapján akár 12 évre is csökkentené azt.
Egy építkezésen két férfi megsérült, lezuhantak az állványzatról a kiszucaújhelyi járásbeli Gerebes (Povina) községben.
Daniel Tupýt 2005. november 4-én este gyilkolták meg a pozsonyi Tyrš- rakparton, a Duna ligetfalui oldalán.
A forgalomkorlátozás pénteken 21 órakor kezdődik, és szombat reggelig tart.
Halálosan megfenyegette diáktársait egy 15 éves tanuló egy lévai középiskolában. Azt is elmondta nekik, hogy listát vezet azokról az emberekről, akiket egymás után akar megölni.