Háromkút, a Hagymás-hegység zárványa
„A legszebb, leginkább meglepő helyek a nehezen megmászható magas bércek kebelében vannak elrejtve, mintha a természet az ily helyeket féltékenyen dugdosná az emberi kíváncsiság elől, mintha azért akarná azokhoz az embert fáradsággal juttatni, hogy így jobban méltányolja; mert az az emberi természetben van, hogy amihez küzdéssel és nehézségek legyőzésével juthat, azt inkább óhajtja, inkább méltányolja.”
Sokszor jártunk már Orbán Balázs nyomában a Keleti-Kárpátok legváltozatosabb formakincsű, éppen ezért talán leglátványosabb hegységében, a Hagymásban.
A Csíki-Alpoknak is nevezett hegyvonulatban olyan népmesékből itt felejtett díszletek sorakoznak, mint az Egyeskő, az Öcsém-tető vagy az Oltárkő, de itt látható a különböző legendákat ihlető Gyilkos-tó, és a Békás-szoros is. Egy ideje már elkezdtünk a „kirakat” mögé is nézni, és felkeresni a kevésbé híres, de sokat ígérő látnivalókat. Így volt ez 2016 nyarán a Hagymással is, mikor annak keleti oldalán, a főgerinc mögötti völgyekben néztünk körül.
A Gyilkos-tótól például csak 10 kilométerre fekszik Háromkút, a gyimesi csángó kirajzás egyik legszebb példája. Az aszfalt még nem ért el ide, ezért ezt a 10 kilométert körülbelül fél óra zötykölődéssel teszi meg az autóját féltő sofőr. Olybá tűnik, hogy a helyiek nem is bánják, hogy nincs még aszfalt, mert akkor a Gyilkos-tóra zúduló román piknikezők hamar felfedeznék maguknak ezt az elzárt világot, és akkor talán hétvégi házakat is vennének itt maguknak, ahogy azt megteszik odalent. Száz évvel ezelőtt még csak fafeldolgozó üzem volt itt gyimesi csángó munkásokkal, akiknek egyre kényelmetlenebb volt minden nap hazajárni, ezért előbb átmeneti szállásokat létesítettek itt, majd szép lassan létrejött Háromkút település.
A legenda szerint, mikor az erdei munkások hazatértek Gyimesbe, kérdezték őket, hol voltak dolgozni? Ezek nem tudták, hogy mit mondjanak, ezért azt felelték, a Háromkútnál. És valóban: három forrás is ered a Fekete-Hagymás oldalában, közülük a leglátványosabb a Meleg-forrás, amelyből persze nem 35 fokos termálvíz fakad, de van annyira meleg, hogy a vize télen sem fagy be. Itt minden vízfolyás a Kis-Békás patakját keresi, amely hosszan folyik észak felé.
A patak két oldalán jött létre a település, a házak jó messze vannak egymástól, Háromkút így inkább egy havasi tanyavilágra emlékeztet. Mind a 180 lakója mezőgazdaságból és állattenyésztésből él, napközben nem is ért rá senki a ritka vendéggel foglalkozni, meg kellett elégednünk az idősebbekkel, akik szívesen meséltek a tájról, a kicsi magyar világról, a front '44-es átvonulásáról.
Mivel a település a gyimesi csángó kultúra vonásait viseli magán, ezért egy kicsit még ma is a néprajzosok Mekkája. A földrajzi elzártság, a rossz utak és a térerő teljes hiánya nemcsak a románok berajzását lassítja, de a korszellemet is távol tartja. Aki járt a '90-es években Erdélyben, az rácsodálkozhatott egy olyan világra, amely odahaza a kollektivizálás során kiveszett. Nos, a '90-es évek Erdélye sok helyütt mára a múlté, de Háromkút a fenti okokból mégis megőrzött valamit abból a „civilizáció előtti” világból.
Ez nem jelenti azt, hogy Háromkút egy skanzen bennszülöttekkel, de ha tényleg arra a régi világra vágysz, akkor szép csendben, alázatos szívvel gyere el Háromkútra. Segíts szénát takarni, vagy kaszálni, ugorj fel a Fehér-mezőre sajtért az esztenához, cseréld el hazai pálinkádat háromkúti pityókaborra (ugyanis a pityókát ők moldvaiakkal cserélik szőlőre), de ne felejtsd el megdicsérni azt a bort a poharazás végén, bármilyen legyen is az. És ha megérdemled, a nap lemenetele után még kifognak neked pár pisztrángot a kert végi tenyészetből, és megsütik amolyan háromkúti módra.
Ami a turistának csalogató, az persze a helyieknek nehézség, mert messze a civilizációtól, mezőgazdaságból élni nem könnyű, még ma sem. Ráadásul a településnek megvannak a sajátos problémái, ugyanis Háromkút közigazgatásilag Gyimesközéplokhoz tartozik, egyházilag és egészségügyileg Gyergyószentmiklóshoz, erdészetileg pedig a moldvai Neamt megyéhez.
Mindegyik több óra kocsikázást jelent, ha valami ügyet kell intézni. Ügy pedig akad, pár éve például leégett az iskola, amit csak magyar állami segítséggel sikerült újjáépíteni úgy, hogy Imre Anna tanítónő mindenhol akadályokba ütközött… még Háromkúton is. Iskola tehát újra van, és az 1956-ban épült, Keresztelő Szent János tiszteletére felszentelt templom is áll, úgyhogy nagy gond nincsen.
A természeti környezet pedig kárpáti szinten is páratlan. A tájat uralja a Fekete-Hagymás mészkőtömbje, de ha már itt jártunk, mi megmásztuk a Békás-szoros és a Gyilkos-tó legszebb kilátóit, a Kis-Cohárdot, a Mária-követ, sőt bemerészkedtünk a Kis-Békás-szoros és a Lapos-kanyon szurdokaiba is. Hogy meddig marad meg Háromkút ilyennek, azt nem tudjuk, de aki tud, az még most induljon útnak!
Megjelent a Magyar7 hetilap 24. számában.
