Hazajáró: Pató Pál úr nyomában a Vág és Garam közén - VIDEÓVAL, KÉPGALÉRIÁVAL
Van egy igen nagy kiterjedésű terület a Felvidéken, amellyel a földrajzi tájbesorolás sosem tudott igazán mit kezdeni. A Vág és a Garam folyók közti dimbes-dombos tájra gondolunk, amelyet néprajzilag nyugatról a Csallóköz és a Mátyusföld, északról a Zoborvidék, keletről pedig a Palócföld határol.
Délen a Duna szab természetes határvonalat ennek a vidéknek, amelyet az északról érkező kisebb-nagyobb vízfolyások szabdaltak fel. A patakokat és folyókat kísérő hátságok a Duna felé tartva egyre inkább alacsonyodnak, hogy végül szép lassan belesimuljanak a tájba. Igazából tehát se ide, se oda nem tartozott soha a Vág-Garam köze, mégis minden szomszédos néprajzi tájegység hatása visszaköszön, ha kicsit elmerülünk az egykori Bars és Komárom vármegyékhez tartozó falvakban.
2016 koraőszén készítettük az első Hazajáró epizódot ezen a tájon, ahol a magyar múlt nyomai lépten-nyomon szembejönnek az utazóval. Elég, ha csak a települések neveit ízlelgetjük: Kürt, Bátorkeszi, Búcs mind a honfoglaló törzsek korába vezetnek bennünket vissza. „Folyóközi” kirándulásunkat azon a Búcson kezdtük, amely egykor Bulcsú vezér szállásterülete volt, mindezt régészeti leletek is bizonyítják. Büszke is a falu népe névadójára, 1997-ben szobrot is kapott a település központjában Bulcsú vezér.
Van Búcson Petőfinek és Eszterházy Jánosnak is szobra, van millenniumi emlékoszlop is, de a település legnagyobb kuriózuma talán mégis a Babamúzeum. Itt a Felvidék minden néprajzi tájegysége reprezentálva van, mégpedig úgy, hogy babacsaládokon mutatják be a különböző felföldi magyar tájak népviseletét.
Búcs egyik fontos nevezetessége a Dunamocsra vezető út közelében található pincesor is, és ezzel már rá is tértünk a környék egyik legnagyobb értékére, a borra. A szomszédos Bátorkeszin és Kürtön ma már igen rangos borfesztiválokat rendeznek évről évre. A Keszi és a Kürtgyarmat törzs ősi szálláshelyeitől északra fekszik nagyjából a mai magyar–szlovák nyelvhatár, de azért ne legyenek illúzióink, a Felvidékre oly jellemző asszimiláció itt is szedi áldozatait. Talán ezért is emelhető ki az oktatás szerepe. Az identitásukban megingott magyar szülők itt is előszeretettel szlovák iskolába íratják gyermekeiket, de Kürtön például ezt nem tudják megtenni, mert csak magyar tannyelvű iskola van.
„Magyarul tanuljon a gyerek? Hejj, ráérünk arra még! Előbb tudja az államnyelvet!” – gondolkozhatnak amolyan Pató Pálosan az ingatag lelkűek…
Ne feledjük, hogy Petőfi hőse valós személy volt, aki itt a Vág és a Garam közti vidéken élte életét. Pató Pál úr 1795-ben született a Párkány melletti Muzslán, Esztergom vármegye alszolgabírója volt, majd Szőgyénben lett jegyző. A híres versben írtaknak megfelelően nem kapkodta el az utódlást, első feleségétől csak házasságuk tizenhatodik évében született gyermeke. Mindez azonban igen jó hatással lehetett rá, mert ez után még további hat alkalommal érkezett gyermekáldás, mindez két feleségtől. Petőfi valószínűleg 1846-ban ismerhette meg a nemest, mikor egy lakodalom miatt Esztergom környékén járt. Ironikus versében a Patóhoz hasonló lusta köznemeseket figurázta ki, semmittevésre való hajlamukat ostorozva.
Azt azért hozzuk fel a falu jegyzőjének védelmében, hogy 1848-ban Pató Pál szervezte meg a Nemzetőrséget Szőgyénben. Talán ezért áll – kissé mogorva ábrázatú – szobra a falu központjában, illetve sírja is meg van még a helyi temetőben.
Végül térjünk be Köbölkútra is, amely, mint azt a középkori források is írják, egy kőből kirakott kút szomszédságában keletkezett még Szent István korában. Mennyi magyar emlék, mennyi magyar múlt, és szerencsére talán a magyar jövendővel sem lesz gond még egy darabig itt a Garam és a Vág közti hepehupás tájban. Mert ahogyan egy köbölkúti monográfiában olvastuk: „Gazdagon termő szőlővenyigék, el nem felejtett szép tündérmesék. Az őszi avar, havas háztetők, kopott kis bölcsők, csöndes temetők. Minden ide köt, nem szakítom el. Mert ami köt, népemhez emel. S e néppel én örökre egy vagyok, csak róla írok, nékik dalolok. Itt születtem! E föld nekem hazám. Mások szolgája itt volt az apám. Itt élt és halt minden ősöm. Jövőt építve a jussomat őrzöm.”
