Hazajáró: Keleti-Beszkidek, három ország határvidéke – VIDEÓ
Egy szebb, boldogabb időben talán szinte megállás nélkül átsétáltunk volna a Kremenyec 1221 méter magas, kilátást nem nyújtó, fákkal erősen benőtt ormán. Ám a történelmi Magyarország feldarabolása óta a Kremenyecnek igen megnőtt a jelentősége, hisz három ország határa is találkozik csúcsán, ám ebben a háromban sajnos mi már nem vagyunk benne.
1920 után még csak Lengyelország és Csehszlovákia határa húzódott itt, aztán a párizsi békeszerződést követően már a szovjet határőröknek is akadt itt dolga, akiket 1990 után az ukránok váltottak.
A tájföldrajz is sokat birkózik a Kremenyec környéki hegységek besorolásával. Ami biztos: a Keleti-Beszkidekben járunk, az Erdős-Kárpátok vízválasztó főgerincén. A szlovákok Bükkös-hegyeknek hívják a hozzájuk eső részt, amely egyben a Polonyinák Nemzeti Park része is. Mindkét elnevezés helytálló, hisz itt Európa legnagyobb kiterjedésű bükk őserdeit járhatjuk, míg az erdőkből kiemelkedő lelegeltetett, kopasz hegycsúcsok helyi nyelven a polonyinák.
A mesterségesen felszabdalt, ezáltal három ország végvidékévé tett tájnak legalább a múltja közös. A XX. század előtt itt csak német soltészek és ruszin favágók éltek, sőt, ha kicsit tágabban nézelődünk, akkor Máramarostól Sáros vármegyéig a ruszinok sajátos hegyvidéki kultúráját látjuk. Ennek a sajátos kultúrának építészeti remekei a görögkatolikus fatemplomok, amelyekből ide a Bükkös-hegyekbe is jutott szép számmal. Oroszpatak, Görbeszeg és Kistopolya fatemplomait tematikus túraút is összeköti, amit nem voltunk restek végigjárni. Ahogyan a kárpátaljai ruszinok, úgy a felvidéki ruszinok is jó szívvel emlegetik Rákóczit, mint az ő legnagyobb királyukat.
Természetesen minden találkozáskor igyekeztünk ezt az identitást erősíteni ruszin barátainkban, akik még a kicsi magyar világra is nosztalgiával emlékeznek, nem úgy az első világháborúra, amely során ide-oda harmonikázott a front a Kárpátok két oldala között. A támadó orosz csapatok 1914 szeptemberében jelentek meg először az Uzsoki-szorosnál, majd Bruszilov marsall vezetésével novemberben be is törtek Magyarországra. Decemberre sikerült őket visszanyomni, de az 1915. január 23-án indított kárpáti téli csata kudarcba fulladt, az orosz ellentámadás áttörte az osztrák–magyar csapatok védelmi állásait és ismét bejutott a Kárpát-medencébe. 1915. május 2-án Galíciában August von Mackensen vezérezredes sikeres offenzívába kezdett, az egyesített német és osztrák–magyar haderő Gorlice térségében áttörte az orosz védelmi vonalakat, aminek következtében a Felvidéken harcoló orosz csapatok kénytelenek voltak visszavonulni, a Magyar Királyság felszabadult.
A harcok igen komoly veszteségekkel jártak, erről mesélnek a minden falu határában megtalálható katonatemetők, melyeket a nagy háború százéves évfordulójára mindenütt rendbe raktak.
Egyébként Európa leggyérebben lakott területén járunk, ahol minden nagyobb város 50 kilométeres távolságon is túl van. A magyar időkben a Juhászlaknak hívott településen például mindössze 150-en élnek, de nagyon büszkék arra, hogy egész Európában itt a legkisebb a fényszennyezettség, az elzártságnak köszönhetően. Juhászlak ott lapul az ezeréves határ, a kárpáti főgerinc alatt, amelyen érdemes átkelni, ugyanis lengyel oldalon ott van a már említett Besszádok szépséges hegyfüzére. A lengyel–szlovák határon szabad az átjárás, bár az erdőkben az ukrajnai cigaretta csempészete miatt feltűnően sok a semmiből előkerülő határőr, aki némi kérdezősködés után továbbengedi a turistát.
Apropó turisták: a szlovákiai és ukrajnai oldalon szinte elvétve találkozni velük, a lengyel oldalon viszont minden évszakban nagy tömegek árasztják el a hegyeket és erdőket. A hatalmas kiterjedésű bükkösökben nemcsak medvék, farkasok, hiúzok kószálnak, de megtalálható itt a másutt már kipusztult eurázsiai bölény is.
Mi persze egyikkel sem találkoztunk, sőt még a nyomaikat sem láttuk a november eleji friss hóban, míg a Kremenyecen átkeltünk Lengyelországba. Itt a Besszádok legmagasabb pontját, az 1346 méteres Tarnicát céloztuk meg, amelyre már csak azért is jó felmászni, mert csúcsáról kitűnően végigpásztázható a Kárpátok természetes falként emelkedő hegyvonulata, amely egy ezredévig védte a keletről érkező veszedelem elől a régi hazát. És bár már csak védte, azért érdemes egyszer körülnézni az érintetlen ősbükkösök, a ruszin fatemplomok és dédnagyapáink hamvait rejtő katonatemetők világában.
Megjelent a MAGYAR7 20. számában.
