Hazajáró: A bánsági szurdokok paradicsoma - VIDEÓVAL, KÉPGALÉRIÁVAL
Erősen karsztosodott mészkőfennsíkok, melyeket mélyen bevágódott patakvölgyek szabdaltak fel, és szigeteltek el egymástól – ez az Aninai-hegység, amelyet eddig rendre elkerültünk utazásaink során. Az Al-Duna és Herkulesfürdő felfedezése után 2016 nyarán jött el az ideje, hogy a szurdokok földjét, az Aninai-hegységet is felfedezzük magunknak.
A Bánság ugyanis nem csak hatalmas kiterjedésű rónákból áll; keleti végén ott emelkednek a Szörényi-havasok, a Szemenik, az Almás, Lokva, a Dognácskai- és Verseci-hegység, és persze az Aninai-hegyek. A távolság, a rossz megközelíthetőség és a turisztikai infrastruktúra hiánya együttesen gondoskodnak arról, hogy a tömegturizmus ne tegye be ide a lábát: az Aninai-hegyekbe szinte csak az „ínyencek” utaznak. Pedig micsoda csodák várják itt a túrázót!
Magyar szót már keveset hallani errefelé, azt a keveset is csak a nagyobb városokban, Oravicabányán vagy Resicabányán, amelyekbe, mint nevük is mutatja, a bányászat csábította a magyarokat. És természetesen minden más nemzetiséget még a Monarchia idején; vannak itt horvátok, csehek, szerbek, és még bolgárok is. Mielőtt bevetnénk magunkat a szurdokok világába, emlékezzünk meg a magyar történelem máig látható nyomairól is, már csak azért is, hogy még inkább itthon érezzük magunkat. Itt van például Illyéd vára, amelynek már csak romjai vannak meg az egyik mészkőszirten. Illyédet már a XIII. századi források említik, mint királyi várat és ispánságot. Komolyabb szerephez a török veszély fokozódása idején jutott: 1428-ban Zsigmond király itt várta be seregének egy részét és vonult Galambóc ostromára. Volt a német lovagrend és a szörényi bán is birtokosa, de aztán 1551-ben Malkocs bég elfoglalta, és többet nem is hallani róla. Mi is csak nagy nehezen találtuk meg a romokat a tikkasztó nyári forróságban, ami itt nem ritka, ugyanis igen közel vagyunk a mediterrán vidékekhez. Mindez a növény- és állatvilágon is látható, elég csak az itt élő skorpiókra, viperákra gondolni, de a szöcskék, sáskák és pókok sem az általunk megszokott méretűek errefelé.
Az illyédi romoktól könnyű leereszkedni a hegység egyik legszebb patakjának, a Beusnicának a völgyébe. A számtalan vízesés közül a legszebb a Beusnica-vízesés, mely hatalmas mésztufalépcsőket épített magának. Ugyanitt található az úgynevezett Bég-szeme, ami nem más, mint egy smaragdzöld színű vízkitörés.
A Beusnica völgyéből északnak tartva a Ménes-szurdokba jutottunk, amelynek szintén egy mésztufa vízesés, a Bigár a legfőbb attrakciója. Ennek különlegességét az adja, hogy a 8 méter magas mésztufasziklát mohaszőnyeg borítja. Ez a vízesés amúgy autóval is megközelíthető az Almási-medencéből. A medence „fővárosa” Bozovics is különleges hely, faluból nőtte ki magát várossá azzal, hogy az útonállók, haramiák sakkban tartására katonaságot telepítettek ide a XVIII. században. Aztán özönlött ide is mindenféle náció a csehektől és a németektől kezdve az aranymosó cigányokig és románokig. Utóbbiak olyannyira többségbe is kerültek, hogy az 1896-os millenniumi ünnepségek idején a Kálvária-hegyet román zászlókkal lobogózták fel. Az antant csapatok közeledtének hírére a helyi lakosság 1918. november 2-án megtámadta a csendőrőrsöt, lefegyverezték a csendőröket, ezzel itt így ért véget a magyar impérium.
Az Aninai-hegység számtalan szurdoka közül említsük meg az északon fekvő Karas-szurdokot is, de a leghíresebb azért mégiscsak a Néra-kanyon. Maga a szoros 22 kilométer hosszú, Szászka és Újszopot között húzódik, és csak gyalogosan lehet végigjárni. Nagy víz idején elég nehéz benne közlekedni, de a cipőt így is le kell venni párszor, ugyanis a turistaút többször is átkel a Nérán. A szurdok leglátványosabb része az Ördög-tó, amely egy tavasbarlang, és amelyet a föld alatt a Néra táplál. Nyugati kijáratánál a turistaút sziklába vájt alagutakban halad, amelyet még a rómaiak véstek ki. Számtalan csoda várja tehát itt a túrázót, nem is értjük, miért nem jöttünk eddig ide?!
