Székely Partium: ahol apró falvak dacolnak az idővel - VIDEÓVAL
Székely Partiumnak nevezte el Orbán Balázs a két Küküllő vízválasztójára felfutó zsákvölgyekben elhelyezkedő tucatnyi falvat. Tán a hepehupás vén Szilágyságra hasonlít leginkább ez a táj. A lágy ívű kopár dombokról ezernyi kis ér indul el Keresztúrszék (Nagy-Küküllő) és Marosszék (Kis-Küküllő) irányába.
A völgyekben apró kis falvak dacolnak a jelen kihívásaival, és próbálják megtartani magukat, jövőjüket. 2015 tavaszán mi a megmaradás szempontjából leginkább élen járó falut, Székelyvéckét szemeltük ki magunknak, hogy egy rövid látogatás alkalmával megismerjük kiváló példát mutató lakóit. De hogy ne a legegyszerűbb módját válasszuk a Véckére való eljutásnak, előbb „hazajártunk” egyet a Kis-Küküllő mentén, majd a Kis-Küküllőtől a falu felé nem a gyulakutai hőerőmű tájcsúfító monstrumainál kanyarodtunk fel, hanem kissé odébb, Erdőszentgyörgynél, hogy egy nagy kört megtéve, a Küküllők vízválasztója felől ereszkedjünk le Székelyvéckére.
Itt van mindjárt Kibéd, amely talán a leggazdagabb tárháza azoknak az ősi kincseknek, amelyet a Jóisten a székelyekre hagyott, mikor e tájat nekik adta. A falu elsősorban hagymájáról híres, s erre egy vicc is találóan utal. E szerint, amikor találkozik két székely atyafi, egyik azt kérdezi a másiktól: „Maga hová valósi jóember?”. Mire a másik: „Kibédi, há’ nem érzi a hagymaszagot?”.
A Bekecs-tető és a Siklódi-kő közé szorult Kibéd azonban nem csak a hagymája miatt érdemel említést. Határában sós borvizek bugyognak fel, ezzel is jelezve, hogy a székely Sóvidék határában járunk.
Egy faluval lejjebb már Makfalván gyalogolunk, amelynek egyik falurészét Gyepűkapunak neveznek, ami az ősi határőrzési feladatra utal. A falu a közeli Maka váráról kapta nevét, amely miután a tatárjáráskor a vidék életében óvó szerepet játszott, később szinte teljesen megsemmisült. Aztán amikor jött az impériumváltás, az új hatalomnak sikerült a makk szót lefordítania románra, így lett Makfalva 1920 után Ghindari (sic!). Pedig Makfalvának is jutott némi szerep a magyar történelemben. 1507-ben adták ki azt a körözőlevelet, amely a hagyomány szerint itt élő Dózsa György elfogatásáról szólt. Később Wesselényi Miklós emeltetett itt iskolát, miután a makfalvi székelyektől birtokot kapott, hogy mint közülük való, nyugodtabban képviselhesse őket. Ilyen múltat „cipelnek” magukkal a gyepűőrök leszármazottai a gyönyörű református templom árnyékában. Máskülönben pedig csuprosoknak is hívják a makfalviakat, mivel a fazekasmesterség Korondhoz hasonlóan e faluban is magas szintre fejlődött.
És ha már a kibédiek a hagymások, a makfalviak a csuprosok, a következő falunak, Hármasfalunak is kellett valamilyen ragadványnevet adni, így lettek ők a puliszkások,
ezzel is utalva arra, hogy e három faluból összeolvadt településen igen jó készítik ezt az étket. Csíki Sándor, a vidék kiváló ismerője „skanzen-gyepűnek” nevezi Hármasfalut, ahol számos, száz évnél öregebb, faragott fatornácokkal körülölelt ház várja az erre utazót. A három székely gyepű Orbán Balázs idejében még három különálló faluként létezett. De említsük meg név szerint is őket: Csókfalva mintája a vallási türelemnek, ugyanis itt az unitáriusok és a reformátusok ugyanazon a telken, ki-ki a maga templomában járulhat a Fennebbvaló elé. Az unitáriusok azzal is büszkélkedhetnek, hogy templomuk kertjében 2003 óta Szent Imre szobra áll. A középső falu, Székelyszentistván lakói erre azt mondják, hogy falujukat már 1332-ben önálló gyepűként jegyezték be a tizedjegyzékbe, és nekik nem holmi herceg szobruk van, hanem 1998 óta egyenesen Szent István néz le rájuk a református templom kertjében. Végül menjünk át a legkisebb falurészbe, Atosfalvára. A rege szerint ide hajdanán, a pestis elől menekülve 6 család futott fel Székelyszentistvánról. Így lett belőle Hatosfalva, majd később a H kihagyásával Atosfalva.
Erdőszentgyörgynél váltunk el a Kis-Küküllőtől, hogy a Küsmöd-patakkal másszunk fel a Sóvidék felé. De mielőtt elindultunk volna felfelé, körülnéztünk a térség egyetlen városában is, amelynek kiváltképp impozáns látnivalója a Rhédey-kastély. Itt született 1812 szeptemberében Rhédey Klaudia, a ma is uralkodó angol királynő, II. Erzsébet ükanyja. Ehhez képest eddig csak egy terecskét sikerült elnevezni róla abban a városban, amely városi létének és az ipartelepítésnek köszönhetően sok románt is idevonzott. A város határában aztán rögtön fel is tűnik a völgyzáró gát, amely a kommunista falurombolás szimbólumává vált. Vagyis inkább a felduzzasztott Küsmöd vize, amely alatt halálát lelte Bözödújfalu. Az 1975-ben elkezdett, de 1977-ben leállított gátépítés 1984-ben indult újra.
A falu lakóinak kitelepítése 1986-ban kezdődött, majd szépen elárasztották a területet vízzel.
Bözödújfalu történetének könyvtárnyi irodalma van, szétszóratott lakói nyaranta visszajárnak, hogy találkozzanak egymással. Mára a vízből kilógó, jelképpé vált templomtorony sincs meg, van viszont emlékműve a falurombolásnak.
De ideje csendesebb vizekre evezni a Küsmöd felsőbb folyásán. Itt van mindjárt Kőrispatak, amelyről leghamarabb mindenkinek a szalmakalap jut eszébe. 2001 óta Szalmakalap Múzeumként funkcionál a helyi tájház, amely oly hírnévre tett szert, hogy nemcsak a magyar turisták fedezték fel maguknak, hanem egész Európából érkeznek ide látogatók. Íme, egy kiváló példa a jég hátán is megélő székelyekre, akik kézművességgel egészítik ki keresetüket.
Kőrispatak után már tényleg a Székely Partium felé vesszük az irányt, amely tájként nem rejt váratlan természeti csodákat, mégis áraszt magából valamiféle őserőt.
Az Erdélyi-medencéből keleti irányba fokozatosan emelkedő vidéket, mint említettük, a Küküllők és mellékvizeik szabdalták fel. Az egyik ilyen mellékvíz a Vécke-patak, amely mentén az írásos emlékek szerint 1319 óta fekszik Székelyvécke. A falunak azonban nem igazán a múltja jelentős, sokkal inkább a jelene. Ehhez kellett egy kiváló székely ember, akit Fekete Pálnak hívnak, és aki a falu polgármestereként mintafaluvá varázsolta Véckét. De kellettek hozzá azok a magyarországi „telepesek” is, akik itt régi házakat újítottak fel, hogy bizonyos időközönként elhagyják a nyugati civilizációt, és itt találjanak menedéket maguknak. Magyarországi borászok, fogorvosok, gyógyszerészek váltak a falu mecénásaivá, munkát adva a helyieknek, de nem beleszólva a helyi ügyekbe. Székelyvécke kiváló példája annak, hogyan is lehet megőrizni a múltat a modern korban is. Hajdani gyepűvára jelzi, hogy az Őrhegy alatt megbúvó fészek a múltban fő védelmezője volt a székelynek Szászföld határán. Páratlan Kálváriája pedig azt jelzi, hogy a Jóisten a jelenben nagyon figyel azokra, akik az ő útját járják.
Megjelent a Magyar7 2021/49. számában.
