Zászlóbontás Csobánkán
A csobánkai kastély árnyékában egy látszólag igen heterogén társaságot láthatott gyülekezni a figyelmes szemlélő 2015. július 25-én. Romániai, szerbiai, ukrajnai, szlovákiai, szlovéniai és magyarországi rendszámú autók gördültek be, sorra egymás után a kastély parkolójába.

Utasaikat azonban összekötötte egy nagyon fontos érzés… Mintha ezeket az embereket már láttam volna a „Hazajáróban” – jegyezte meg egy barátunk, akit még nem avattunk be a titokba: a Hazajáró Honismereti és Turista Egylet alakuló táborába nemcsak az egyesületté válást inspiráló magyarországi barátainkat hívtuk meg, hanem a műsor összes eddigi fontos szereplőjét. Körülbelül 300 barátunknak küldtünk meghívót Brassótól Pozsonyig, Poprádtól Újvidékig. Közülük végül több mint százan el is jöttek, hogy együtt ünnepeljük a Hazajáró Egylet megalakulását.
A tizenkét alapító ekkor deklarálta az egyesület létrejöttét, majd rögtön ki is jelöltünk egy nyári időpontot, amikor ezt ünnepélyes keretek között közhírré is tehetjük. Így kerültünk hát Csobánkára, a Prohászka Ottokár Élet Házába, ahol a kétnapos táborozás során előbb megmásztuk az Oszoly csúcsát, majd másnap a sajtó nyilvánossága előtt került sor a zászlóbontásra. „A Duna TV missziója és célja is változatlan: a magyarság saját kulturális és történelmi hagyományaihoz való visszatalálását segítő műsorok készítése, ezt a missziót maradéktalanul teljesíti a Hazajáró.” Ezt Dobos Menyhért, a Duna vezérigazgatója mondta a műsort méltatva, majd a köszöntők után a rendezvény résztvevői közös hársfaültetéssel fejezték ki összetartozásukat, délután pedig Böjte Csaba ferences szerzetes tartott szentmisét, ahol megáldotta a Hazajáró Egylet zászlaját.
A civil szervezet tagságát a nézők mellett a műsor készítői, külhoni szereplői, honismereti vezetői, szállásadói és az elszakított területeken élő helyi magyar közösségek lelki, szellemi vezetői alkotják.
Csatlakozhat bárki egyénileg és egyesületként is a www.hazajaroegylet.hu oldalon keresztül, így épül fel a pártoló tagság. Célunk a Kárpát-medencei magyarság összetartozásának erősítése, elsősorban a honismeret és a turizmus eszközeivel; a Kárpát-medence tájainak, természeti és kulturális értékeinek, történelmi emlékeinek megismertetése; a természeti környezet és az épített örökség védelme és átörökítése; a kárpáti természetjárás hagyományainak éltetése. Mindezek révén annak tudatosítása, hogy a sokszínű Kárpát-medence és a benne élő magyarság egy és oszthatatlan.
Fontosnak tartjuk, hogy mindazt a tudást és élményt, amit felhalmoztunk utazásaink során, ne tartsuk magunkban, hanem közkinccsé tegyük. A hazajaroegylet.hu oldalon elérhetővé tettük az összes epizódot a hozzájuk tartozó legfontosabb információkkal: az adott vidékek földrajzi elhelyezkedésével, látnivalóival, térképekkel, az ajánlott szállásokkal és honismereti vezetőkkel, hogy minél többen átélhessék azokat az élményeket, amelyek a Hazajáró barangolásait is felejthetetlenné tették. Ráadásul a Hazajáró tagsági kártya tulajdonosainak utazásait hazajáró pontokkal és kártyaelfogadó helyekkel is megkönnyítettük.
Céljaink és értékeink hatékony képviselete érdekében a rokon szellemiségű szervezetekkel szoros együttműködésben munkálkodunk. A Hazajáró Egylet ernyőszervezetként össze kívánja fogni a Kárpát-medence magyar honismereti és turista közösségeit, ezért sok baráti egyesülettel és közösséggel léptünk szövetségre. Szűkebb és tágabb pátriánkban túrákat is szervezünk, hogy közösen rójuk a kilométereket barátainkkal és a személyes találkozások öröméből merítsünk erőt a további forgatásokhoz. Ezek a túrák egyben a Hazajáró Kupa részei is, mely túrasorozat teljesítői az év végén díjazásban részesülnek.
A semmivel sem pótolható személyes találkozásokat szolgálják a közönségtalálkozók is. Történelmi hazánkban szerte, tematikus előadások, iskolai rendhagyó órák segítségével népszerűsítjük azokat az értékeket, amiket műsorunkban felvállaltunk.
A 2015 nyara óta eltelt időszakban így serkentek fel az elszakított területekre történő kirándulások, erősödtek meg az ott élő magyarokkal való testvéri kapcsolatok. Trianon után száz esztendővel így talált egymásra újra az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, délvidéki, muravidéki, őrvidéki és a belső-magyarországi magyar. Egy szűk baráti stábbal indultunk útnak, de ma már, ha hátranézünk, azt látjuk, hogy egy valódi élő mozgalom jár a nyomunkban.
Kós Károllyal valljuk: „Üzenetet írok mindazoknak, akik közülünk valók voltak és elindultak új világba, új emberek közé, mindazoknak, akik új utakat akarnak törni, és rombolni akarnak mindent, ami régi. Üzenek nektek, ti új emberek, én a régi ember… Valamikor nemrégen még többen jártuk ezeket a hegyeket. Sokan és fiatalok mind és magyarok mind, de megapadtunk. Többen más utakra fordultak, könnyebb utakra. Sima völgyi utakra tértek, mert nehéz hegyet járni.
De lesznek, akik utánam jönnek, az én maradékaim. Amikor én már elpihentem, erős ifjú lábakkal nyomomba lépnek ők. És nem szállnak le a hegyről, hogy láncos rabjai legyenek hírnek, dicsőségnek és idegen kultúrának. Mert erősek lesznek. Hatalmasok és magyarok. Az én lábam nyomát pedig eltemeti a hó, de síromon sohasem lesz korhadt a fejfa, de a felém boruló domb virágos lesz mindig, tudom. És emlegetni fognak engem is, apáimat is az én véreim. Az én munkámat folytatják ők és az én életem örökkévaló lesz bennük.”
Megjelent a Magyar7 2022/13. számában.
