Polyána, kalandozás a kaldera körül - Képgalériával és videóval
Be kell vallanunk, rajongunk a vulkánokért. Ez az egész valamikor még a gyermekkorban kezdődött, mikor először lepillantottunk a Börzsöny legmagasabb csúcsának, a Csóványosnak a kilátójából.
Az útikalauz szerint egy 12-15 millió éves vulkánnak a roncsát kellett látnunk, illetve a lepusztult vulkán kalderáját. Még a mi gyermeki szemünk is „kiszúrta” az egykori vulkán 5 kilométeres kráterének szabályos maradványát. Ez a „felfedezés” akkor elindított bennünket egy olyan úton, amelynek betetőzéseként később olyan vulkánok „csodájára jártunk”, mint az Etna vagy az Ararát.
Aztán, ahogyan lenni szokott, csak a sajátja felé fordult a fokozott figyelem, így a kárpáti vulkáni formák tanulmányozása vált az egyik hobbivá az évek során. Mint azt lehet tudni, a miocén korban vulkánok sora nőtt ki az akkor még trópusi környezetben fekvő tájból, amelyet ma a Börzsönytől a Hargitáig és a Csomádig tartó vulkanikus eredetű hegységekkel azonosít a földrajztudomány. Ahogyan nyugatról kelet felé haladunk, úgy fiatalodik időben ez a hegyvonulat, sőt Székelyföldön még pár millió évvel ezelőtt is működtek a kitörési központok. De, amiről mi most elsősorban mesélni szeretnénk, az a talán legépebben megmaradt vulkánrom, a Polyána.
A Polyána a Felvidéken, Zólyom, Gyetva, Zólyomlipcse és Besztercebánya között helyezkedik el, nyugati vulkáni szomszédja a Körmöci- és Selmeci-hegység, míg a keleti a Vepor.
A legtöbb honfitársunk déli irányból, a Szalatnya völgyéből kapaszkodik fel a hegységbe. A Szalatnya völgyének központja a hajdani mezőváros Gyetva, ma már egy iparosodó kisváros, ahol száz évvel ezelőtt is mindössze 177 magyar élt, ma már jóformán egy sem. Száz évvel ezelőtt persze itt még pásztorkodással foglalkoztak az emberek, ez jól látszik a környék településföldrajzán is: a nagy kiterjedésű irtványvidéken kevés a falu, főként elszórt pásztorszállások alakultak ki, amelyek mára hétvégi kis kertekké válva összeérnek egymással a Szalatnya hosszú völgyében.
Az ide települt pásztornépek a környező szlovákokkal keveredve sajátos kultúrát hoztak létre.
Ahogy a neves néprajzos, Divald Kornél Gyetva eredetével kapcsolatban megjegyezte: „A Szalatnya völgye népe ama bosnyák raj utódaiból került ki, amelyet a török szorított ki hazájából s Végles vára tövében Mátyás király telepített le. A Szalatnya-völgyi bosnyák ivadékok földmíveléssel és pásztorkodással foglalkoznak, s különösen híres juhászok. Egyetlen szórakozásuk a kora tavasztól késő őszig a hegyek közt bujdosó juhászoknak a muzsika s vasárnap esténkint a tánc.”
A néptánc és viselet hagyományát lelkesen örökítik tovább a helyi tánccsoport fiataljai is, amit mi is megörökíthettünk kameráinkkal.
Az élő néphagyomány után az 1994-ben megnyílt Polyána-hegyaljai Múzeumban ismerkedtünk tovább a tájék néprajzi hagyatékával. Divald Kornéllal szólva: „A népművészet tekintetében a község az ethnographusra nézve valóságos kincsesbánya.” De nem csak múzeumba zárva maradtak még míves darabjai a népi kultúrának: a város fölötti temetőben díszesen festett, faragott fakeresztek őrködnek az örök élet felett.
Még mielőtt azonban elkeserednénk, és azt gondolnánk, hogy nekünk, magyaroknak semmi keresnivalónk errefelé, nyugodtan látogassunk el a Gyetvától nyugatra fekvő Véglesre.
Amikor még Korponától Lengyelországig egybefüggő erdő volt itt minden, akkor egy mókus akár fáról fára ugrálva eljuthatott az Ipolytól a Dunajecig. Ekkoriban ez a vidék még Zólyomi erdő néven volt a magyar királyok vadászterülete, a magyar királyok pedig az erdők peremén őrvárakat építtettek, ahonnan ezeknek a váraknak az őrsége őrizte a rendet, és a királyi birtokot. Mikor egyszer Kun László és két kísérője eltévedt a Polyánában, éppen egy ilyen kis várnál lyukadt ki sárosan, koszosan. Persze a vár őrsége vadorzónak nézte a királyt, és nem engedte be, hisz a király fényes ruhában jár, nem így sárosan. Mikor aztán megérkezett a király teljes kísérete, a derék őröket jól megjutalmazták, a várat pedig elnevezték Véglesnek.
Ne feledkezzünk meg a Polyána nyugati oldalán található magyar kulturális emlékekről sem: itt van mindjárt Cserény, amely nem akármilyen épített örökséggel büszkélkedhet. Szent Márton tiszteletére szentelt római katolikus templomát a XIV. században építették gótikus stílusban. Odabent korabeli freskók és egy kő keresztelőmedence látható, 1483-ban készített gótikus oltára ma a Magyar Nemzeti Galériában látható. A templomot és különálló harangtornyát a XVII. században épített erődfal övezi.
A szomszédos Pónik is hasonló csodával dicsekedhet: 1310 körül épült gótikus templomát Assisi Szent Ferenc tiszteletére szentelték, belseje Lőcsei Pál mester alkotása.
Kissé odébb, már Alsómicsinyén járunk, amely kezdetben a Micsinyei, majd a Beniczky-család birtoka volt, akik a XVI. században várkastélyt építtettek a falu feletti dombra. Ez a második világháborúban súlyosan megrongálódott, ma romos állapotban van. Mindezeket azért is tartottuk fontosnak elmondani, mert ha erre vetődünk, magyar szó híján nehogy idegennek érezzük magunkat: múltunk itt van majd minden településen. De az is elmondható, hogy szívesen látják itt a magyar turistát. Két hegyi szállóban szálltunk meg a hegységben, és mindkettőből üzenik, hogy mostanában, bár elmaradtak a magyarok, de továbbra is szeretettel várják őket. A Hrb csúcs alatti menedékház sok besztercebányait vonz, a Polyána alatti nagy hegyi szálloda azonban már több esztendeje bezárt. Ennek ellenére a környékén jó pár 10-12 főt befogadni képes faház várja vendégeit.
De most már vessük be magunkat a vadonba; a Polyána nagy része ugyanis fokozottan védett terület, ahol nincs fakitermelés, így sok helyütt találkozni őserdei állapotokkal.
A bükkösök és fenyvesek világában egészen valószínűtlen sziklaformációkat hozott létre az erózió. A legismertebb ezek közül a Melich-szikla, a Janosík-barlang, a Vepor-sziklatornyok, a Bálvány nevű hatalmas andezit-agglomerátum. A Kalamarka sziklavilága egy hatalmas lávafolyamból preparálódott ki az eróziónak köszönhetően; ez ma a sziklamászók paradicsoma. A Polyána csúcsa alatt látható a Bisztra 23 méter magas vízesése, amelyet bár nehezebb megközelíteni, de Polyána-túra nem létezik e látnivaló felkeresése nélkül. Magáról a kalderaperemről az erdősültség miatt csak néhány helyen lehet belátni az egykori kráterbe, de az érintetlen táj miatt érdemes végigjárni ezt a szakaszt is. Aki tehát kedvet kap a trianoni határhoz egy-két órányira fekvő Polyánához, az egy kalap alatt találkozhat magyar kulturális emlékekkel, érintetlen természettel és szívélyes tót atyafiakkal is.
Megjelent a Magyar7 2022/5. számában.
