PÁRIZS/RABAT/ISZTAMBUL/ ANKARA/STRASBOURG. "Gyarmatosító összeesküvéssel" vádolta a Nyugatot Moammer Kadhafi líbiai vezető egy szerdán sugárzott tévéinterjúban.
POZSONY. A szlovák belügyminisztérium javaslatára tovább szigorodhatnak a két éve elfogadott közlekedésrendészeti szabályok. Egyéves szabadságvesztéssel kell számolniuk a jövőben azoknak a gépkocsivezetőknek, akik ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezetnék autóikat.
BUDAPEST. Egyesek szerint forradalom zajlik, mások szerint csak tüntetések történtek az utóbbi hetekben az arab világban – hangzott el egy budapesti konferencián.
A DSTV március 3-i hírmozaikja egyebek között beszámol a Szabó Gyula utcai szakiskola diákjainak fodrászversenyéről, a hagyományos dunaszerdahelyi diák-jégkarneválról szól.
A kassai Thália Színház idei évadjának legérdekesebb vállalkozása Bertold Brecht Koldusoperája. Szerepet vállalt benne a színház igazgatója is, amire eddig nem volt példa.
RÉVKOMÁROM. 2011 február 27-én rendezte meg a kitelepítések és deportálások VI. Emlékestjét Révkomáromban két civil szervezet, a T.Ü.Kör Polgári Társulás és az Egy Jobb Komáromért Polgári Kezdeményezés. Az est vendége volt Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes és Berényi József az MKP elnöke.
POZSONY, BUDAPEST. A szlovák rendőrség leszámolt egy bandával, amely bankautomaták kirablására specializálódott, és Ausztriában, Szlovákiában, valamint Csehországban is tevékenykedett. A rendőrség hétfői adatai szerint a bűnszövetkezet legalább 30 bankautomatát lopott el és fosztott ki.
Az első Dunafeszt fesztiválon számos magyar és szlovák zenekar lépett fel.
A Párkányi televízió Vízjel című műsora havi rendszerességgel, rövid etűd formában ötvözi az irodalom a zene és a környezet szépségét.
LONDON. Az európai uniós országokban mindenütt elérhető februári nagy-britanniai engedélyezése óta gyomor-pacemaker segítheti a fogyni vágyókat. Eddig két klinikai próba keretében 65 páciensnek ültették be a készüléket.
LONDON. Holland kutatók megállapították, hogy a kannabisz használata csaknem megkétszerezi a későbbi pszichotikus tünetek előfordulásának kockázatát.
LONDON. Ha túl sok a választási lehetőség a randizók körében, nagyobb eséllyel marad egyedül a társkereső - állapították meg brit kutatók.
POZSONY, BUDAPEST. Az 1921-ben lerombolt Mária Terézia-szobor hű másának felállítását kezdeményezte a Pozsonyi Városszépítő Egylet a szlovák fővárosban.
POZSONY/PRÁGA. Jövőre emelik az ápolónők fizetését Csehországban, és újraszabályozzák jogköreiket. A megállapodás részleteit, a béremelések nagyságát várhatóan a jövő héten hozzák nyilvánosságra.
WASHINGTON. Minél magasabb képzettségi szintet érnek emberek, annál alacsonyabb a vérnyomásuk - állapították meg amerikai kutatók.
POZSONY. "Az a hisztéria, amely itt négy éven keresztül létezett, már a múlté. Azt azonban, hogy ezek a kapcsolatok valamiképpen szívélyesek vagy őszinték lennének, nem lehet elmondani" - jelentette ki Rudolf Chmel a közszolgálati szlovák televízió vasárnapi vitaműsorában.