2025. július 10., 09:05

Csinosodik és fejlődik Vásárút központja

Török Gergely polgármester egyik „vállalása” volt, hogy a faluközpontot alaposan rendbe teszi, más szóval revitalizálja, s ennek lényegében a legnagyobb része már megtörtént.

 

Vásárút
A felújított park részlete
Fotó: Lacza Gergely

A község központjában lévő park teljesen átalakult és mellette a templom ellenálló szigetelést kapott. Most a templomkert van soron, de már az egészségügyi központ felújítására is megnyerte a falu a pályázatot, amelyre június 20-i határidővel közbeszerzési eljárást írt ki, így ez már a kiértékelés stádiumában van. A tervek szerint az épület hőszigetelést kapna, az ablakokat is kicserélnék, a fűtésrendszert hőszivattyúsra cserélnék, a mellékhelyiségeket felújítanák, felvonót is szerelnének a rendelőintézetbe, amelyet akadálymentesítenének. 

Nyilván egyszerre nem tudtunk mindent megvalósítani. A park elhanyagolt, rendetlen állapotban volt, de az első ciklusom alatt felújítottuk. Már lombosodnak az öreg, beteg fák helyett kiültetett csemeték. Egy galántai céggel terveztettük meg a projektet, és próbáltuk a felújítást itteniekkel, vásárúti vállalkozókkal megoldani. A helyi Házi Kertészet munkája a füvesítés, az öntözőberendezés üzemeltetése, a virágágyások kialakítása, a kerti pavilonok, teraszok és az ülőalkalmatosságok pedig a szintén vásárúti Agh Dezsőék keze munkáját dicsérik". 

A lényeg, hogy egy nagyon szép, viszonylag tágas park lett az elhanyagolt helyén, biztonságos játszóhely a gyerekeknek, ahonnan a szülőknek minden könnyen megközelíthető, a boltok, az óvoda, a kultúrház, a községi hivatal és a vendéglő. 

A park kisebb kultúrműsorok megrendezésére is kiválóan alkalmas – hangsúlyozta Török Gergely.

Török Gergely
Török Gergely polgármester
Fotó:  Lacza Gergely

A parkot azonban rendben is kell tartani. Ezt a közmunkások és Sándor Márti néni, a rózsák tudora, rendszeresen elvégzik. Az elmúlt években a tűzoltószertárt is bővítették, környékét szintén parkosították, így egységes képet mutat a központi parkkal. A templom oldalfala rendszeresen beázott, de azt is sikerült kívül-belül felújítani magyarországi és szlovákiai forrásokból.

Tavaly befejeződött a templom belső festése is. Jelenleg a templomkert felújítása zajlik. Ez még a szocializmusból „örökölt”, nem túl esztétikus, hatalmas betontömbökbe épített vaskerítés elbontásával kezdődött, ami komoly munka volt. A templomkert így már nyitott lesz, térkövezett járdákkal, és egy kisebb parkolót is terveznek oda, hogy a gépkocsik ne állják el a templom előtti utat. Mindezt a Vásárútért Polgári Társulás is nagyban segíti.

A helyi plébános, Mede Károly atya nemcsak beleegyezett, hanem örül is annak, hogy a templomkertet – amely bár nem volt túl nagy, de mégsem volt egyszerű rendben tartani – megújítják. Az első lépéseket még az előző polgármester asszony tette meg ez ügyben, de most érkezett el az idő (és a források), hogy megtörténjenek a konkrét beruházások.

Mede Károly
Mede Károly atya
Fotó:  Lacza Gergely

– Tudomásom szerint a templomkert hajdanán Sissi, vagyis Erzsébet királyné tiszteletére jött létre. Sissi halála után több millió emlékfát ültettek a tiszteletére az egész Osztrák–Magyar Monarchiában. Nos, hogy ezek a fák azok közül voltak-e, kérdéses, de nem lehet kizárni. Így jött létre az Erzsébet-park. Amikor aztán jött az új ötlet, hogy bontsuk el a kerítést és a nyitott, szellős terület része legyen a korábbi templomkert, beleegyeztem, de előtte megbeszéltem a hívekkel. Kezdetben volt egy kis ellenkezés, de végül megbékültek a gondolattal, hogy a nyílt tér bennünket is szolgál – emelte ki Mede Károly plébános.


Megjelent a Magyar7 2025/26.számában.

Megosztás
Címkék