2025. július 10., 14:31

A Hooligans, Vadkerti Imre és Derzsi György hozza a magyarbulit a XXXIX.Galántai Vásáron

Galántán ismét vásár lesz. De nem akármilyen. Augusztus 14–16. között újra megtelik a város élettel, színekkel, ízekkel, hangokkal és emberekkel – a Galántai Vásár, a térség egyik legnagyobb és legnépszerűbb rendezvénye idén már a 39. alkalommal várja a látogatókat.

Galántai vásár 38.
Vásári forgatag Galántán 2024-ben
Fotó: Szomolai Andrea, Galánta város hivatalos FB oldala

A város már hetekkel a legendás vásár előtt készülődik a nagy eseményre, amelyen mindig fontosnak tartják egyensúlyban tartani a multikulturális megjelenéseket. A szervezőgárda elárulta, az árusok már kibérelték megszokott helyeiket, alig van már kiadó hely. A portékások a galántai vásár ideje alatt a sétálózónává átalakított főutcán és az Esterházy kastély parkjában helyezkednek el.

A parkban inkább a kézművesek kapnak helyet, a gasztronómiai termékeket árusítók jobban szeretik a főutcai standokat elfoglalni, elmondják, nagyobb itt a forgalom, jobbak a bevételeik, mint a parkban.

A parkban lévő helyekre még lehet jelentkezni, azok is nagyon lukratívak azok számára, akik inkább a borászatban vagy kézműves szektorban tevékenykednek.

A Galántai Városi Művelődési Központ igazgatója, Anna Kivarithová elárulja, közel háromszázharminc árust várnak a városi nagy vásárra. Hozzáteszi, a vásárt idén is több zónára osztják – például gasztroszektorra, borutcára, portékások standjaira. Annyi változás történik, hogy a sörkert a város piacterén idén nem valósul meg, helyette még több körhintás attrakció érkezik a városba a piactér területére is. Idén sem hiányzik majd a gyerekeknek szánt óriáskerék.

A program terén figyelnek arra, hogy egyensúlyban legyenek a magyar és szlovák nyelvű programok is.

Az idén a vásár második napjára esik a magyar nyelvű nagy kultúrporgram a városi amfiteátrum területén. Ezek a koncertek nem ingyenesek, napi belépődíjat szednek a szervezők. 2025-ben a galántai vásárra Vadkerti Imre és ifjabb Derzsi György érkezik nagyzenekarral.

Ilyen formációban és ekkora nagyzenekarral még nem voltunk Galántán énekelni. Lényegében az a zenekar jön velünk, akikkel a komáromi nagykoncerten játszottunk“

– mondja portálunknak Vadkerti Imre. A plakátokon a Három királyok formáció szerepel, de most nem hárman, hanem Gyurival ketten érkezünk énekelni.

A magyarbulit a Hooligans zenekar koronázza meg Vadkerti Imre és Derzsi György fellépése után.

A Hooligans zenekar nagykoncerttel érkezik, őrületes technikát hoznak magukkal, ledpaneleket, tűzijátékot. Így a helyszínre a tűzoltókat is ki kell rendelni“

– magyarázza Kolek Péter, Galánta polgármestere. Hozzáteszi,

ez az utolsó galántai vásár a „régi amfiteátrumban“, hiszen a vásár után rögtön neki is állnak a helyszín nagyszabású felújításának. Így a jubileumi, negyvenedik vásár már egy extra, új terepen rendeződhet meg – erre világszínvonalú előadókat hívnak majd meg.

Újdonságnak számít az is, hogy a borutcán minden vásári napon egy borász fogja bemutatni saját munkásságát és borászatát. Természetesen a neogótikus kastély területén is koncertek, előadások várják majd az érdeklődőket, minden generációnak külön kedvezve.

 

Megosztás
Címkék