2011. március 7., 14:50

Berényi és Semjén a kitelepítésekről és a nemzeti elkötelezettségről

RÉVKOMÁROM. 2011 február 27-én rendezte meg a kitelepítések és deportálások VI. Emlékestjét Révkomáromban két civil szervezet, a T.Ü.Kör Polgári Társulás és az Egy Jobb Komáromért Polgári Kezdeményezés. Az est vendége volt Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes és Berényi József az MKP elnöke.

RÉVKOMÁROM. A református templomban tartott rendezvényen Fazekas László református püspök kiemelte: egy nemzetnek soha nem szabad csüggednie. „Isten tud megújulást adni, hogyha mi készek vagyunk hűséggel felvállalni örökségünket, magyarságunkat, nyelvünket és hitünket” - fogalmazott a református egyházfő.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ  Fazekas László református püspök  beszéde 

A bensőséges hangulatú rendezvény vendége volt Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, és Berényi Józef, az MKP elnöke. Berényi azt mondta, nem szabad hagyni, hogy a kollektív bűnösség elve Szlovákiában elfogadott norma legyen. A deportálások és a kitelepítések nem csupán magyar, szlovák, illetve csehszlovák ügy, hanem ennek európai ügynek kellene lennie hangoztatta, hozzátéve: nem lehet elhallgatni, hogy a tavalyi kormányalakítási tárgyalásokon ez a kérdés fel sem merült, míg korábban mindig téma volt. Berényi a népszámlálásról szólva kiemelte, ez a szlovákiai magyarság számára olyan fontos ügy, amelynek sikere érdekében az MKP minden magyar szervezettel hajlandó összefogni.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a nemzeti elkötelezettség lényegéről beszélt. Kifejtette: a magyar állam értelme az, hogy a magyar nemzet fennmaradjon, és a magyar emberek életminősége javuljon. Ezért hozta létre a magyar kormány például a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát, és a Bethlen Gábor Alapot, amely segít megvalósítani a határon túli magyarság programjait és elgondolásait. Az állampolgársági törvényről kifejtette, mindenben megfelel a nemzetközi jog elvárásainak, és a környező országok állampolgársági törvényeinek, ezért nem érti, miért váltott ki ellenérzéseket Szlovákiában. „A mi kezünk a szlovákság felé mindig is ki volt nyújtva. Történelmi sorsközösségre vagyunk ítélve a szlováksággal. Ezt mi tudjuk, és mindig ennek figyelembevételével politizálunk. De azt mindenkinek be kell látnia, hogy a szlovák belpolitika kedvéért az emberi jogokon nyugvó emberi érdekeinket nem tudjuk, és nem is akarjuk alárendelni” – hangoztatta Semjén Zsolt.

 KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ  Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beszéde

A magyar miniszterelnök-helyettes Rév-Komáromban arra buzdított, hogy a felvidéki magyarok is kérjék a magyar állampolgárságot. Magyarország nem köteles, és nem fog adatokat kiszolgáltatni – erősítette meg a magyar politikus.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.