Az amerikai Mondelez vállalat csökkenti a táblás Milka csokoládék súlyát, ami a tej-, fehér és az étcsokoládét is érinti.
Bár már többször, több helyről elhangzott, hogy a 2023-ban kormányra került koalíció meg akarja változtatni az előző kormány által is módosított, sokakat érintő építésügyi törvényt, ez azonban eddig nem történt meg.
Meneküln(én)ek az emberek a közkedvelt turistaparadicsomból.
Marad a hideg, napsütéses időjárás.
1926. február 4-én született Grosics Gyula, az egykori Aranycsapat kapusa.
A házastárs elvesztése az emberi élet egyik legnagyobb traumája, amely nemcsak érzelmi, hanem anyagi kihívások elé is állíthatja az özvegyen maradt felet.
Február 13-án Köbölkúton folytatódik a Ma7 Konzervatív Esték című rendezvénysorozata.
Összességében egy száraz, csendes, de helyenként ködös napra készülhetünk.
Így is lesz mit a tejbe aprítania.
Az autó standard szereltsége az X-MODE tereprezsim, a standard szereltség része, de most hátramenetben is használható.
Hétfő reggel Pozsonyban autóbalesete volt Ladislav Kamenický pénzügyminiszternek.
Az elmúlt 20-25 évet nézve országosan a legkevesebb csapadék esett hó formájában.
Csehországban mintegy 550 sörgyár működik, az ágazat több mint 65 ezer embert foglalkoztat.
Folytatjuk írásunkat, amelynek első részében összefoglaltuk a doni katasztrófa történelmi előzményeit.
A mai nap a medvéé.
Csiang Rait akár az Aranyháromszög fővárosának is nevezhetjük, jóllehet a város és környéke az ópiumtermesztésről lassan áttér az idegenforgalomra.
A párkányi Convertis Kft. tulajdonosa, Béres József komoly szakmai tapasztalatokkal a háta mögött kezdett el a rendszerváltozás után vállalkozni.
A néphiedelem szerint, ha a medve ezen a napon kijön a barlangjából és nem látja az árnyékát, akkor nem lesz hosszú a tél.
A hőérzetünket csökkentheti, hogy az északi-északkeleti szél megélénkül, helyenként erős lökések várhatók.
Az ismeretlen mindig félelmetes. Ismerkedjünk meg hát ezzel a nyavalyával, hogy a helyén tudjuk kezelni a dolgokat!
Az alapforma maradt, a frissítés viszont annyira feldobta az egész autót, hogy akár modellváltásról is beszélhetnénk.
Az UNESCO világörökség részét képező Lednice-valticei kultúrtáj sok ember számára ismerős lehet, Európa kertjének is nevezik.
Az Ozempic a dán Novo Nordisk gyógyszergyár fejlesztése, amit eredetileg a 2-es típusú cukorbetegség kezelésére találtak ki, mégis egyre többen használják fogyásra.
Nyolcvan éve, 1945. január 30-án süllyesztette el egy szovjet tengeralattjáró a Balti-tengeren a többségében második világháborús menekülteket szállító Wilhelm Gustloff német utasszállító hajót.