Egy fertőző betegség, amely magas lázzal, torokfájással és jellegzetes kiütésekkel jelentkezik – a skarlátról beszélgettünk Almási Gabriella gyermekorvossal.
A Házas Hétvége mozgalom azért jött létre, hogy az elszürkült házasságokba új reményt és energiát csempésszen, megteremtve azt a támogató közösséget, ahol a szeretet újra virágozhat.
Először rendez nagyszabású, nemzetközi konferenciát Szlovákiában Közép-Európa legjelentősebb tehetséggondozó intézménye és szellemi műhelye, az MCC.
A szokások jelentős része a párválasztással kapcsolatos, amelyek a babona szerint fiatal lányoknak segítettek abban, hogy megtalálják, meghódítsák, vagy megtartsák szerelmüket.
Pénteken akár ónos szitálás sem kizárt, így mindenképp vezessünk óvaosan.
Egy ikerpár életét sikerült megmenteni.
A megkérdezettek harmadának van roma barátja.
Keresse az újságárusoknál vagy rendelje meg!
A szlovák adótörvény számos kivételt tartalmaz. Önre vonatkozik valamelyik?
A klinikai tanulmány megállapításai szerint a negatív hatás főként a skizofréniára kezelt páciensek bizonyos gyógyszereivel függhet össze.
Nyolcvan éves lett Földes László, vagy ahogy mindenki ismeri, Hobo Kossuth-díjas előadóművész, énekes, dalszerző.
A Cosa Nostra bűnszervezet új generációját a legfejlettebb titkosító szoftverekkel ellátott mobiltelefonjaik buktatták le.
Veszélyes kihívás terjed a TikTokon: a résztvevőknek minél nagyobb mennyiségű, paracetamol tartalmú gyógyszer elfogyasztását kell dokumentálni.
A régió egyik legnagyobb esküvői kiállítása ismét megnyitja kapuit, hogy a jegyespárok egy helyen találhassanak inspirációt, szolgáltatókat és trendeket a tökéletes esküvőjükhöz.
Dr. Csóka Monika gyermekonkológus és Dr. Bödör Csaba rákkutató beszélgettek a gyermekkori daganatokról.
Bárki lehet véradó, aki elmúlt 18 éves, de még nem töltötte be a 60-at, a testsúlya legalább 50 kilogramm.
A tavalyi évben összesen 836 715 hívás érkezett a 112-es segélyhívó számra.
Akit a világon a legjobban szeretett, most újra itt van.
A lehűlést hózáporok előzhetik meg, főleg az ország északi részén.
Új anyagállapotot fedeztek fel a HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont kutatói, melyben folyadékcseppek elektromos mező hatására aktívan mozgó, egymással kölcsönható részecskékként viselkednek.
A 6. héten az akut légúti megbetegedések és az influenza előfordulása csökkent, a legveszélyeztetettebbek az 5 éven aluli gyerekek.
Amit minden gyerek imád.
Ha egy napos síelést tervez, Stuhleck gyorsan elérhető és kiváló pályákkal vár.
Emmanuel Macron francia államfő bejelentette, hogy francia és külföldi befektetők a következő években 109 milliárd eurót fognak befektetni Franciaországban a mesterséges intelligenciába.