Az apák könnyebben kapcsolódnak, az anyák nehezebben válnak le - interjú Süveges Gergővel
Süveges Gergő immár nemcsak népszerű médiaszemélyiségként van jelen a közéletben, hanem mint az apaság, és az apasággal járó, a közelmúltig szinte ismeretlen vagy kevésbé ismert témák, problémák és örömök szószólójaként is ismertté vált, amelyhez könyvei, előadásai, tréningjei is hozzájárultak. Az egyre inkább számontartott apák napja (június harmadik vasárnapja) apropóján kerestük fel munkahelyén, a Kossuth Rádió budapesti épületében.
Min dolgozik most, honnét érkezett a beszélgetésünkre?
Házon belülről. A Kossuth Rádió a munkahelyem, ahol ma éppen a Kalendárium kulturális ajánlóműsoron dolgozunk. Most önökkel találkozom, utána pedig egy vendégünk érkezik a műsorba, s vele készítünk interjút. Összesen három műsorban dolgozom itt a rádióban, aminek nagyon örülök, mert kimondottan változatos munkát jelent a számomra.
A házon kívüli, nem rádiós munkákat illetően mi az, amin mostanság dolgozik?
Alapvetően az Apakulcs (2021), illetve annak a párkönyve, az Anyakulcs (2024) az, ami most fontos az életünkben. Nagyon jó, hogy a feleségemmel együtt, közösen dolgozhatunk rajta. A Rádión kívül ezeket tartom a legfontosabb munkámnak. A két könyvhöz előadások, tréningek – szűk körű, tízfős, apákkal vagy anyákkal való találkozások kapcsolódnak. A két könyv lényegében ugyanannak az éremnek a két oldala. Az Apakulcs inkább a kapcsolódást támogatja, mivel nekünk, apáknak talán abban van nehézségünk, hogy közelebb lépjünk a gyerekeinkhez; az Anyakulcs pedig az anyákat segíti, hogy egy kicsit távolabb tudjanak lépni, elengedni a gyermekeik kezét.
Nekünk az a feladatunk, hogy egy kicsit többek legyünk a gyermekeink életében, az anyáknak meg, hogy időnként egy kissé kevesebbek.
Ki kell egyenlíteni az arányokat?
Talán inkább tanulni azt, amiben nehezebben működünk. A gyerekeinknek a közelségre és a távolságra egyaránt szükségük van. A biztonságos kapcsolódás és a bizalommal teli elengedés formálja a személyiségüket. Ha csak az egyik létezik, az nem segíti az egészséges fejlődést: vagy megfojt, vagy eltaszít. Ha viszont a közelség és a távolság megfelelő arányban és körforgásban vannak jelen, akkor remélhetjük, hogy biztos alapról tudnak elindulni, és önálló, szabad és felelős személyiséggé válni.
Mikor és mi volt az inspiráció, hogy határozottabban vállalta fel nyilvánosan is az apasághoz kapcsolódó témákat?
Erősen összefüggésben van ez a televízióval. Huszonhatodik éve dolgozom a közmédia különböző területein – Duna csatorna, Magyar Televízió, Kossuth Rádió –, illetve tudható volt rólam, hogy házas vagyok, 2003 óta pedig négy gyermekünk született. Egyre gyakrabban kaptam meghívást rendezvényekre, előadást tartani, beszélgetni, s fokozatosan úgy alakult, hogy nemcsak a munkám, hanem a család, a nekünk fontos értékek is szóba kerültek. Később kaptam egy felkérést a Képmás magazin főszerkesztőjétől, Szám Katitól, hogy a családunkról apai szemmel írjak, s ebből egy hosszú cikksorozat kerekedett, előbb a magazinban, aztán online felületen, majd két könyv lett belőle, később pedig Apakaland címen egy gyűjteményes kiadás. Ezzel párhuzamosan pedig egyre többször kaptam felkérést, hogy az apaságról beszéljek.
Coachként sok családot ismertem meg, a baráti körünk is sokat segített, igyekeztem leszűrni, hogy melyek azok az alapelvek, amelyek az apaságunkhoz és a kapcsolódáshoz fontosak. Így alakultak ki az apakulcsok, a kapcsolódás alapelvei, az ismerd – szeresd – támogasd hármassága.
A mai marketing és üzleti alapú világban talán azt is mondhatjuk, hogy önre talált egy olyan terület, ami még nem volt más által lefedve.
Azt azért nem hinném, hiszen a témával sokan foglalkoztak. Németh László is írt a lányairól, Varga Domokos írta a Kutyafülűek című könyvet, vagy ott vannak Szabó Lőrinc Lóci-versei, és nyilván sok egyéb is, tehát téma volt ez már korábban is. Az tény, hogy 2008-ban, amikor megjelent az első apás könyvem, az Apa-kép-írás, akkor az utána következő években megszaporodtak az apasággal foglalkozó könyvek, s nemcsak sok, hanem sok jó is van.
Ha napjainkban kimondják az ön nevét, akkor viszont már nemcsak televíziós-rádiós személyiségként ismerik. Nem véletlen, hogy mi is önt kerestük meg a közelgő apák napja apropóján.
Örülök, hogy a téma egyre fontosabbá válik. Akkor, amikor én ezt elkezdtem, amikor Margittal összeházasodtunk és megszülettek a gyerekeink, akkor a magazinok is többnyire az anyákkal, nagymamákkal foglalkoztak, ami rendben is van. Azóta eltelt csaknem huszonöt év, és egyre inkább bekerült a köztudatba, hogy az apák mennyire fontosak a család életében.
Igény is érkezett az apák részéről, hogy érdeklődnek eziránt?
Ez érdekes, mert szükség van rá, viszont a tömeges igényre még várni kell. Akik például Apakulcs-tréningre eljönnek, azok kétharmadát a felesége küldi.
Az tudható, hogy kik vásárolják az ön könyveit? A férfiak vagy a nők?
Ezt nem tudom, erről nincs statisztikai felmérés, csak a tréningeken és az előadásokon tudom lemérni. Nagyon jó látni-hallani, ahogy egy tréningnap után a zárókörben a résztvevő apáktól elhangzik: a kezdéskor el sem tudták képzelni, hogy miért is jöttek ide, viszont most már nagyon hálásak a feleségüknek. Az igazi változás mindig lassú folyamat, én bizakodó vagyok.
Azt, hogy az ismerd – szeresd – támogasd hármasát hangsúlyozza a sok-sok tapasztalat közül, főképpen az utóbbi éveknek köszönhető, vagy az egész eddigi gyermeknevelési korszakában lejegyezte, amit a témával kapcsolatosan fontosnak tartott?
Mindig is szerettem rendszerben, struktúrában gondolkodni, örülök neki, ha van egy keret, amiben a gondolatoknak megvan a maguk helye. Szimmetrikusan, de még inkább hármasokban látom a világot. Ez nekem is segít, és úgy látom, hogy másoknak is.
Röviden össze tudná foglalni ezeknek a fogalmaknak a lényegét?
Nulladik pontként azt mondanám, hogy az apakulcs eszközrendszere nem praktikákat kínál. Nem azt mondja meg, hogy az adott apának az adott helyzetben mit kell csinálnia, mondania, döntenie. Sokkal inkább egy alapvető hozzáállást segít kialakítani. Ezért beszélünk alapelvekről, amelyek bármelyik apa vagy nagyapa életében használhatóak és segítenek abban, hogy erősebb, meghittebb, biztonságosabb kapcsolatot, kapcsolódást alakítsunk ki a gyerekeinkkel. A kialakítás viszont már a mi dolgunk! Az első kulcs a tudás kulcsa (ismerd).
A kulcs másik fele pedig az, hogy lehetővé tegyem, hogy ugyanezeket ő is tudhassa rólam, természetesen a saját életkorának megfelelő szinten. Nagyon fontos, hogy tudjak információt adni magamról, mert a gyermekek alapvetően kíváncsiak, és a mi felelősségünk, hogy ezt a kíváncsiságot életben tartjuk bennük vagy hagyjuk elsorvadni. A második a jóakarat kulcsa (szeresd). Nagyon könnyű szeretni a gyerekeinket, amíg az érzelmeink ezt táplálják. De minden szülő életében eljön a pillanat, amikor az érzelmei nem táplálják a szeretetet, mert dühös, csalódott stb. A szeretet azonban nemcsak érzelem, hanem túlnyomó többségben döntés kérdése is. A jóakarat kulcsa erre vezet rá: tudok-e döntésalapon akkor is jót akarni és jót tenni a gyermekeimmel, amikor az érzelmeim ezt nem táplálják?
Ennek a döntés alapú szeretetnek is két fele van. Az egyik, hogy meg szeretném mutatni a gyerekemnek, hogy fontos vagy, hogy fontosabb vagy, mint az, amivel éppen foglalkozom. Most te vagy a fontos. A másik fele pedig az, hogy azt akarom neki megmutatni, hogy az élet szép és hogy a nehézségek ellenére meg tudjuk találni azokat a pontokat, amelyeknek tudunk örülni.
Nem működhet ez esetleg két felnőtt között is? A döntésalapú szeretet?
Hát hogyne! Valóban: az apakulcsokat nemcsak a gyerekeinkkel kapcsolatban tudjuk alkalmazni. Minden olyan helyzetben alkalmazhatók, amikor kapcsolódni szeretnék valakihez. Ez lehet tanár-diák, főnök-beosztott, baráti viszony vagy akár párkapcsolat. Ha valakihez közelebb szeretnénk kerülni, vagy meg akarjuk erősíteni a kapcsolatunkat, akkor ezek a kulcsok ugyanúgy működnek. A harmadik pedig a szövetség kulcsa (támogasd). A kérdés egyik fele arról szól, hogy tudom-e a gyermekemet abban támogatni, hogy fejlődni és növekedni tudjon hosszú távon úgy, hogy ez közben a kapcsolódásunkat is szolgálja. Tudok-e örülni a sikereinek, tudom-e biztatni, tudom-e támogatni abban, hogy messzebbre jusson, mint én, ügyesebb, boldogabb legyen, mint én. A kulcs másik fele pedig az, hogy ki tudom-e fejezni azt, hogy veled vagyok, melletted állok. Ez nem azt jelenti, hogy mindig mindennel egyetértek, de abban biztos lehet, hogy azt az apa-gyerek kapcsolatot, amelyik közöttünk van, én nem fogom megszakítani. Mindig is ott leszek, az apád leszek és mindig is melletted állok, túl azon, hogy lehetnek vitáink és nézeteltéréseink. Ajtócsapkodás is lehet, de ettől még ez a viszony nem fog megszűnni. Ez a szövetség kulcsa, amely a jövőbe is mutat.
Volt esetleg olyan tapasztalata, hogy valaki alkalmazni szerette volna az ön kulcsait, csak éppen a házastársa nem volt kompatibilis a befogadással és esetleg feszültség keletkezett belőle?
Éppen ellenkezőleg, pont az a folyamat lényege, hogy ami az anyáknak jobban megy – a kapcsolódás –, abból mi, apák tudjunk tanulni valamit. Ami pedig nekünk jobban megy – az elengedés, a kihívások felmutatása – abból meg az anyák tudjanak tanulni. Egy kicsit mindannyiunknak érdemes „idegen nyelven” tanulni. Ami ösztönszerűen jobban megy, az a saját anyanyelvünk, de a gyerekeinknek attól lesz jobb, ha megtanulunk a másik anyanyelvén is egy kicsit… legalább gagyogni. A tréningjeinken ehhez gyakorlati tanácsokat is adunk, akár apák, akár anyák vesznek részt rajtuk.
Milyen a saját gyermekeik hozzáállása az elképzeléseikhez? Gondolom olvasták a könyveiket. Utána megbeszélték önökkel?
Nem olvasták, nem is vártuk tőlük, hogy elolvassák, de tudnak róla, természetesen.
Az nem lehetséges, hogy csak ön gondolja, hogy nem olvasták?
Lehetséges, hogy éjjel kilopóztak és levették a polcról! (nevet) Mi is igyekszünk használni a kapcsolódás és az elengedés alapelveit. És sok örömteli pillanatban van részünk. Időnként azért falnak megyünk, de jó kapcsolatban vagyunk a gyerekeinkkel, akik közül 22 éves a legidősebb és 17 a legfiatalabb. Mindenki otthon lakik még, és jó nekünk otthon lenni. Örömmel ülünk le az asztal köré, megértőek tudunk lenni egymáshoz, látjuk, hogy mi zajlik egymás lelkében, és érdekel is, hogy mi zajlik. Azt hiszem, hogy azért van ez így, mert sikerült megőriznünk velük a kapcsolatot és a kommunikációt kisgyerekkoruk óta – még a kamaszkorban is.
Mit mutat a tapasztalat, a férfiak válnak könnyebben beleérzővé vagy a nők könnyebben tudatosítják, hogy felnőttek a gyerekek?
A férfiaknak könnyebb dolguk van. Hiszen kapcsolódni, közelebb lépni roppant vonzó lehetőség. Távolabb lépni, elengedni, rábízni… no, az nem ennyire egyszerű. Pedig mindenki tudja, hogy akkor tesz jót a gyerekével, ha hagyja önállósodni, sőt hibázni is. De más dolog tudni, és teljesen más megélni.
A közeljövőben mi az, amit hallani, olvasni, látni lehet majd öntől? Udvariatlanul kérdezve, bejött annyira az Apakulcs vonal, hogy azt szeretné inkább fejleszteni?
Nagyon jól érzem magam a rádiós feladataimban. Egyrészt családi műsorban, a Vendég a háznál szerkesztőségében dolgozom, ahol például aparovatot is készítek. Másrészt a Nagyok című portréműsorban is dolgozom, amelyben olyan emberekkel találkozhatok, akikre kifejezetten kíváncsi vagyok. Nagyszerű folyamat egy hosszabb beszélgetésben kibontani, megismerni egy ember személyiségét, és ezt megmutatni a hallgatóknak is. Harmadrészt pedig az életem fontos része a Kalendárium című élő napi kulturális ajánlóműsor, amelyet hol vezetek, hol szerkesztek, és amely nagyszerűen szélesíti a látóteremet. A három műsor változatossága nagyon inspiráló. Szívesen csinálom és nagy szabadságom van ezekben a feladatokban. A Rádión kívül pedig az Apakulccsal, Anyakulccsal foglalkozunk, illetve van egy keresztény közösségi támogatást segítő eszközrendszer (Természetes közösségfejlesztés – NCD), amelyet a feleségem vezet Magyarországon. Margit ráadásul fejlesztési tanácsadóként akkreditált ADHD-kurzusokat szervez és tart szülőknek, pedagógusoknak, szakembereknek, ami szintén nagyon értékes és fontos misszió. Zsonglőrködünk az idővel és a feladatokkal…
Biztos vagyok benne, hogy olvasóink nevében is gratulálhatok ehhez!
Köszönjük, de ez nem a mi ügyességünk. Nem csettinthetünk, hogy igen, megcsináltuk ezt a 25 évet. Inkább hálával és köszönettel tekintek erre Isten felé, a feleségem felé, a gyerekeim felé, a családunk felé. Nyilván mi is benne voltunk, illetve a mi eskünk alapozta meg ezt a 25 évet és a beletett energiánk nyilván ott van, de hogy nem csak az, az egészen biztos. Az esküvőnkön a kánai menyegző története volt a felolvasott evangéliumi rész, Jézus első csodatétele, amelyben pontosan arról van szó, hogy az ifjú pár már az esküvőn szembetalálja magát közös életük első kihívásával – hogy elfogyott a bor. A mi jókedvünk, energiánk, szeretetünk bora is megcsappan olykor. Marad a keserűségünk, gyengeségeink vize… De sokszor megtapasztaltuk a csodát: Jézus ott van, és valami sokkal nagyobb ajándékot ad, mint amire mi eredetileg gondoltunk vagy számítanánk. A 25. évforduló ünnepi szentmiséjén újra a kánai menyegző történetét olvassuk majd fel.
Duna Televízió, Magyar Televízió, Kossuth Rádió az eddigi szerkesztői-riporteri állomáshelyei a közmédiában.
Több, az apaság témáját feldolgozó könyv szerzője, illetve más, vallási, közéleti és kulturális témában is sokat publikál. Emellett tanácsadással, s feleségével, Rudan Margit gyógypedagógussal egyházi közösségszervezéssel is foglalkozik. Négy gyermekükkel Budapesten élnek.
Megjelent a Magyar7 2025/24. számában.
