Vannak olyan dolgozók, akik a munkájuk mellett súlyosan fogyatékos személyt is gondoznak, és ez alapján jogosultak az ápolási díjra.
A hirtelen jött meleg alaposan próbára teszi a szervezetet a verejtékezéstől a szív- és érrendszeren át az agyig minden szervet megdolgoztatva.
A szakmai gyakorlat időtartama legalább három, legfeljebb hat hónap.
Az egészségügyi rendszer hiányosságai miatt egyre többen fordulnak az internethez öndiagnózisért.
Délnyugatról érkező meleg légtömegek hozzák a kánikulát Közép- és Nyugat-Európába, de elvétve záporok és fülledt idő is előfordulhat.
45 év után újra magyar megy a világűrbe: a tervek szerint Kapu Tibor űrhajós június 8-án történelmet ír.
A Hernád folyó vízgyűjtő területén van érvényben a készültség.
V. György: Imádkozom Istenhez, hogy a nagyobbik fiam soha ne nősüljön meg, ne legyenek gyerekei, és semmi se kerüljön Bertie, Lilibet és a trón közé.
A táplálékkiegészítők piaca az elmúlt évtizedben robbanásszerű növekedést mutatott, nemcsak a testépítők vagy a profi sportolók, hanem az átlagos, egészségtudatos emberek körében egyaránt.
Ezúttal a keleti országrészben törhet ki az égi háború.
Csaknem tízezer napig érlelték a legöregebb parmezánt. Ez a legrégebbi parmigiano reggiano, amelyet valaha felvágtak.
A Szlovák Közegészségügyi Hivatal arra figyelmeztet, hogy viharok idején kerüljük a nyílt terepet és a vezetőképességgel rendelkező tárgyakat.
Nemrég új motorizációval bővült a Ford Ranger kínálata. A konnektoros hibrid verzióról van szó.
Északkelet-Itáliában, Velence közelében fekszik Treviso és Aquileia városa. Mindkét település élete szorosan kötődik a folyókhoz, csatornákhoz.
Mit jelent az áltudomány, miben különbözik ettől egy összeesküvés-elmélet?
A nyári hónapokban csütörtökön tartják az Esti séta nevű programot a budapesti állatkertben.
Hunyadi Mátyás ötszáznegyven éve, 1485. június 1-jén ünnepélyesen bevonult az elfoglalt Bécsbe.
A „házi” szúnyogok különböző vírusok hordozói lehetnek, és a mi körülményeink között túlélhetik a telet.
A Rima-medence északi peremének szelíden hullámzó dombjai között bújik meg az alig 120 lakost számláló Felsőrás.
A füleki származású meteorológustól azt is megkérdeztük, melyik lesz az a két hét az idei nyáron, amikor érdemes kivenni a szabadságot.
A Kodiaq nemzedékváltása hozta a kötelező újdonságokat, de legnagyobb nóvuma kétségtelenül a konnektoros hibrid hajtáslánc bevezetése volt.
Ezúttal tettünk egy röpke anyaországi kirándulást és Fejér vármegyét vettük célba.
Egyelőre nem világos, hogy mi okozza a jelek periodikus ki- és bekapcsolását.
Gül Baba türbéje, a Rózsadombon található oszmán műemlék a magyar–török barátság szimbóluma, amely egyedülálló élményt kínál.