Paul Valéry francia költő 80 éve halt meg

Egy kis földközi-tengeri kikötővárosban, Sete-ben született 1871. október 30-án egy korzikai vámtisztviselő és egy olasz nő házasságából. Iskoláit szülővárosában, majd 1884-től a közeli Montpellier-ben végezte. Itt folytatott jogi tanulmányokat is, diplomáját 1892-ben szerezte meg. Már 17 éves korától írt jellegzetesen szimbolista költeményeket, amelyek közül többet is leközöltek folyóiratok. Egyetemista évei alatt lett barátja André Gide, és ekkor került kapcsolatba a példaképének tartott Stéphane Mallarméval is, akinek irodalmi szalonját 1891-től látogatta.

Az irodalom mellett Valéry nagy figyelmet szentelt az építészetnek, a zenének, a filozófiának, s mindenekelőtt a matematikának.

A kedvező fogadtatás, az ismertség és elismertség ellenére egy spanyol nő iránt érzett heves és viszonzatlan szerelme 21 éves korára mély rezignáltsággal és csalódottsággal töltötte el. Hátat fordított az érzelmi költészetnek, a "tudatos tudat" gondolkodójává kívánt válni, hogy énje, ösztönei, neveltetése, irodalmi ízlése ne befolyásolják a világ szerkezetének személytelenül intellektuális vizsgálatában. E törekvésében könyvei javát eladta, hajnalban kelt és órákon át a tudomány módszerein, az emberi tudat működésén és a nyelv természetén elmélkedett, így született meg Füzetek című műve, amely magyarul Somlyó György fordításában jelent meg 1997-ben. 1897-től húsz éven keresztül egyáltalán nem írt verset, viszont megszületett két legfontosabb prózai munkája:

a Nouvelle Revue Francaise-nek írott Bevezetés Leonardo da Vinci módszerébe című tanulmánya, és az Egy este Teste úrral című karakterelemzése.

Ez utóbbinak hőse testi és érzelmi lényétől megszabadulva csak a megfigyelő tudat örökké éber működésével törődik, s még saját testi szenvedéseit is igyekszik objektívan vizsgálni. A költői hallgatás évei alatt Valéry átlagéletet élt, dolgozott, s végezte mindennapos intellektuális gyakorlatait. 1897-től a hadügyminisztérium tisztviselője volt, majd 1900-től az Agence Havas hírügynökség elnökének lett személyi titkára. 1912-ben Gide sürgetésére hozzáfogott korábbi verseinek átdolgozásához és összerendezéséhez, s írni kezdte egyik leghosszabb és legbonyolultabb versét, Az ifjú Párkát, amelynek 1917-es megjelenése után a legnagyobb élő francia költőnek kiáltották ki. Hírnevét csak megerősítették a Régi versek albuma és Varázslatok című kötetei.

Az 1920-as évek elejétől Valéry Európa-szerte elismert szellemi tekintély lett, 1924-ben a Nemzetközi PEN Klub elnökévé, 1925-ben a Francia Akadémia tagjává választották. Sokfelé utazott, 1936-ban Budapesten is járt. 1935-ben az Európai Szellemi Együttműködési Bizottság elnökévé választották, 1937-ben a College de France-on, a párizsi szabadegyetemen elnyerte a költészettan professzora címet.

A második világháború idején, a német megszállás alatt a szellemi ellenállás egyik vezéralakja volt. Élete utolsó éveiben főként esszéket írt a legkülönbözőbb témakörökről, filozófiatörténetről, természettudományokról, s a politikáról is véleményt nyilvánított. A háború végén, Párizs felszabadulásakor ő is részt vett az ünnepi felvonuláson, de a béke időszakát már nem sokáig élvezhette. 1945. július 20-án Párizsban halt meg, s állami dísztemetést kapott. Sokan a 20. század egyik legnagyobb hatású költőjének, és nem utolsósorban gondolkodójának tartják. Az általa létrehozott ún. újklasszicizmus szakított a költői ihlet és ösztönösség kultuszával, s nem is annyira az elkészült mű, sokkal inkább annak létrejötte foglalkoztatta.

Ennek ellenére stílusa nagyon is érzéki, költeményei tele vannak természeti képekkel és utalásokkal. Magyarországon először Gyergyai Albert a Nyugatban megjelent tanulmánya hívta fel rá a figyelmet, majd Kosztolányi Dezső fordításai tették még ismertebbé. Az 1940-es évektől Somlyó György foglalkozott munkásságával, fordításokkal és műhelytanulmányokkal értelmezve művészetét.