Halottnak a csók Ostrogon
Jó pár köb víz lefolyt a montenegrói Zetán, amióta a derék crnagorácok földjén jártunk. A belevaló hegyi szerbek országa kemény terep tud ám lenni. Amondó vagyok, vén kontinensünk egyik legszebb régiójáról beszélünk. Idejét éreztem, lessünk be hozzájuk ismét, hacsak egyetlen helyszín erejéig is, de az legyen igazán ütős, amolyan sziklába vájt csoda, meghintve szakrális misztikummal, mindez pravoszláv köntösbe forgatva. Szóljanak hát eme sorok Ostrogról, a híres kolostorról, mely ezerszámra fogadja a hívőket.
A 17. században alapított kolostor a 900 méteres tengerszint feletti magasságban a sziklába vájva áll, szinte lebeg a semmiben. Nevét és szentségét a Szent Vaszilij (Sveti Vasilije) ortodox püspöknek köszönheti, aki itt élt és hunyt el szerzetesei körében. Hét évre rá azonban megjelent az új püspök álmában és arra kérte, hogy azonnal exhumálják sírjából. Csodák csodájára a test teljesen ép volt, azon semminemű romlás nem mutatkozott. Ez a csoda aztán Európa minden szegletéből ide csábította a zarándokokat.
Nemcsak ortodox és katolikus, de muszlim hívők is érkeztek, hogy gyógyulásért és bűnbocsánatért imádkozzanak a szentnél. Mi annak idején a kolostort inkább vallástörténeti szempontok alapján tettük fel a montenegrói listánkra, de nyilván egy mumifikálódott test látványa is vonzott minket.
Mikor a helyszínre érkeztünk, kicsit megijedtem, mert pár kocsi parkolt csak a kijelölt parkolóhelyen, a gondolataimban pedig átfutott, netán a kolostor aznap zárva tart. Szerencsére tévedtem, pontosan a turistaáradat előtt érkeztünk. Nyilván akkor még nem tudtam, halott kezét fogom megcsókolni zavaromban. Történt ugyanis, mikor odaléptem a drága Szent Vaszilij sírjához, a mellette virrasztó szerzetes rögtönzött kihallgatásban részesített. Megkérdezte, keresztény vagyok-e és azon belül melyik felekezethez tartozom. Maradjunk annyiban, átmentem a kérdezz-felelek játékán. Majd azt mondta, csókoljam meg a mumifikálódott test kezén található gyűrűt. Hát én meg voltam olyan zavarban, hogy ennek eleget tettem.
A kolostor falain belül értékes freskók láthatók, sok közülük közvetlenül a sziklafalra lett festve. Egytől egyig mesterművek, kalapemelés azok előtt, akik ezt megalkották.
Az Ostrog kolostor a történelem folyamán több háborút, tűzvészt és megszállást csodás körülmények között túlélt. A 18. században a törökök a barátok kincseire fenték a fogukat. Miután felderítették a felfelé vezető ösvényt, már semmi sem állhatta útjukat – fő céljuk, a szent testének elpusztítása volt. A legenda szerint azonban Ostrogba sietett Montenegró hercege, akit Szent Vasilije láthatatlanná változtatott és így a török portyázók már csak a szent hűlt helyét találták. A második világháborúban egy gránát találta el a templom feletti sziklafalat, azonban az nem robbant fel. A mai napig megtekinthető a kolostorban. Utólagos tűzszerészeti vizsgálatok szerint a gránátnak fel kellett volna robbannia. Merő véletlen, vagy Szent Vaszilij műve lenne? Mindenki döntse el saját maga.
A jugoszláv háborúk után és Montenegró függetlenségét követően a kolostor újra a nemzeti és spirituális egység jelképévé vált.
Legutóbb nekünk bő egy óra elég volt a teljes bejárásához. Onnan hangulatos szerpentineken lehet eljutni Budvába vagy a Kotori-öböl szenzációs térségébe. Ostrogtól nem messze. Budva felé van amolyan útszéli vendéglő, Markovi Konaci néven. Čevapi, šopska és a Nikšičko sör mesterhármasa kész bűnbeesést eredményez annak, aki fogyókúrán van.
Az ételek elkészítését nem sietik el, szépen, nyugodtan, olyan balkáni "dolce vitásan" élik errefelé a mindennapokat.
A kolostor nemcsak építészeti csoda, hanem a kitartás, a hit és az összetartozás szimbóluma. Ha már tényleg az országban jársz, keríts rá időt, hogy meglátogasd!
