Hogy ki mellé áll majd a Szövetség Pozsony megyében, akár külső támogatóként, egyelőre nem tudni.
Az egri hős, Dobó István Habsburg Ferdinánd magyar királytól 1558-ban kapta meg a lévai várat a hozzá tartozó uradalommal együtt.
Az idén négynapos vásárban számtalan érdekességgel, szórakoztató programmal, koncertekkel várják az érdeklődőket.
A közlekedési vállalat egyebek mellett új jegytípusokat vezet be, illetve megszűnik a jegyvásárlás lehetősége a jármű vezetőjénél.
A vártnál drágább lesz a kassai futballaréna, melynek befejezéséhez további 6,6 millió euróra van szükség.
Keddre virradóra a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet négy mérőállomásán mértek nulla fok alatti hőmérsékletet.
Kábítószer előállításának gyanújával keresik a rimaszombati rendőrök Daniel Balogot.
Mozgalmas napjaik voltak a tűzszerészeknek a szakolcai járásbeli Holicsban. A múlt hét folyamán kétszer is ki kellett szállniuk.
Valahova nagyon siethetett egy pozsonyi audis.
Valaha az Ung-vidék több településén is jellemző volt a kendertermesztés.
Eltűntként keresi a rendőrség a vágsellyei Václav Fišert.
Újraindult nagysikerű helytörténeti filmes dokumentarista sorozatunk, a Vízsodorta históriák.
Ipolyfödémesen, Érsekkétyen, Szalatnyán és Zalabán már biztos, hogy kizárólag a Szövetség által delegált jelöltek fogják alkotni a testületet.
1687-ben az ország keleti felének – ahonnan Thököly mozgalma elindult – megfélemlítésével bízta meg I. Lipót császár a kegyetlenségéről híres, olasz származású Caraffa tábornokot.
"Merjünk jók lenni, merjünk hinni és szeretni!"
Számos kulturális, sport és közéleti rendezvény, jótékonykodás, és segítő szándék fémjelezi a galántai templárok tevékenységét.
Hatvankilenc lakója van a kosúti szociális otthonnak.
Két polgármesterjelölt és 28 képviselőjelölt indul Füleken az októberi önkormányzati választásokon.
Az idén már százhúsz éve annak, hogy megalapították az ipolysági Honti Múzeumot, amelynek baráti köre a XIX. Ipoly-napon a harminc esztendeje történt újraalapításról is megemlékezett.
Mi a közös Cey-Bert Róbert Gyula, világhírű magyarságkutató-íróban, Csámpai Ottó, zoboralji szociológus-íróban és Vitéz Nagy János László grafikus-fafaragó művészben?
Turulmadár őrzi népét, most is ránk figyel...
A Melódia Nőikar szervezésében idén tizennegyedik alkalommal utazhatott a füleki közönség nemzetközi melódiák szárnyain.
Az ünnepségsorozat fő rendezvénye az az ünnepi hangverseny volt, amelyre a falu fölött magasló domb tetején, igazán csodás környezetben álló románkori Szent István-templomban került sor.
A bényi Rozmaring Néptáncegyüttes szeretettel várta a kurtaszoknyás falvak népi együtteseit és a baráti csoportokat Idesanyám, indítsa el a farom rendezvényére.