2022. szeptember 13., 17:49

Jubilál a Csallóközi Vásár

Már a jövő héten, szeptember 21-24. közt tartják Dunaszerdahelyen a régió egyik legnagyobb vásárát, az idén jubileumát ünneplő, 40. Csallóközi Vásárt.

Csallóközi Vásár 2019
Galéria
+1 kép a galériában
Archív felvétel
Fotó: Rózsár Vince

Az idén négynapos vásárban az étel-ital, kézművestermékek, vásári portéka mellett számtalan érdekességgel, szórakoztató programmal, koncertekkel várják az érdeklődőket.

Ugyan a vásár hivatalos megnyitóján Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere csak délután köszönti a nagyérdeműt, ám az első nap, szeptember 21-én, szerdán már reggeltől várja számtalan látnivalóval a látogatókat a vásár.

A nagysikerű Opera Trió 14.00 órától szórakoztatja a közönséget, majd a 15.00 órai hivatalos megnyitó után, melyen a Shadows CLUB DS zenekar, illetve a Csill & Dance Táncstúdió tehetséges párja, Kosztra Balázs és Both Liza lépnek fel, zenél 16.00 órától a Falcon Projekt zenekar.

Az Ismerős Arcok este 18.30-tól áll színpadra, az este nagykoncertjét 20.30 órától Demjén Ferenc és zenekara adja.

Csütörtökön, szeptember 22-én 13.00-tól a Csallóközi Táncegyüttes és a Pósfa zenekar közös műsorát láthatják, majd a Csill & Dance Táncstúdió bemutatója következik. Később a régió fiatal tehetségei kapnak teret és mikrofont a nagyszínpadon, őket Dóka Zsuzsa és Bősi Szabó László követik. A DAC 1904 játékosaival találkozhatnak a látogatók délután 17.00 órától, majd Peter Šrámek és a Big Man Band lépnek fel.

A csütörtök estét az Edda Művek koncertje zárja.

Péntek délután a nótakedvelőket szórakoztatja Kosáry Judit, Derzsi György – Mezei Ernő és zenekara kíséretében, majd újfent a dunaszerdahelyi ifjú tehetségeké, majd Rajkovics Haizok Melindáé a színpad. Délután négy órától a Benkó Dixieland Band és Szulák Andrea, este hattól a DESmod,

20.30-tól pedig Kowalsky meg a Vega várják a közönséget.

A zárónapon, szombaton erőemberek versenyét izgulhatják végig a látogatók, miközben a színpadon Fényes Szabolcs örökzöldjei szólnak Kollár Katalin, Kevicky Tünde és Érsek Rezsi előadásában. Két órától a Gabi Jumping tart bemutatót a sportot kedvelőknek, fél háromtól pedig a kedvelt énekes házaspár, Kosár Józsa Janka és Kosár Szabolcs varázsolják el a nézőket. Charlie és zenekara délután négy órától, a Follow the Flow este héttől, a CandyMen Duo pedig este kilenctől töltik meg zenével a vásárteret.

A 40. Csallóközi Vásár koncertjeinek sorát szombat este 21.30-tól a Bagossy Brothers Company zárja.

Jó szórakozást a jubileumi dunaszerdahelyi vásáron!

Csallóközi Vásár 2022
Galéria
+1 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.