Agócs Attilának egy kihívója akadt Füleken
Két polgármesterjelölt és 28 képviselőjelölt indul Füleken az októberi önkormányzati választásokon.

Agócs Attila (Szövetség) jelenlegi polgármesternek a korábbi választásokkal ellentétben egy kihívója akadt, a 44 éves Palúch Tibor (Hlas – SD) személyében.
A városi képviselőtestület helyei iránt csekély érdeklődés mutatkozik. Az önkormányzat mindössze 28 érdeklődőt regisztrált. Többségük a Szövetség és a Hlas – SD párt jelöltje. A fülekiek három választókerületben 13 képviselőt választhatnak közülük.
„Mivel tízezer alá esett a lakosok száma, ezért csökkent a képviselői helyek száma is, így a korábbi 15 helyett csak 13 hely lesz a képviselőtestületben. Másrészt, eddig a két párt, az MKP és a Híd mindig teljes listákat állított, vagyis összesen 30 képviselőjelöltjük volt. Idén pedig már a Szövetség állított teljes listát, így viszont csak 13 jelölt van, ami jelentős redukció a jelöltek számát illetően. Tehát koncentráltabb lehet a figyelme a választóknak, így azt gondolom, hogy elég komoly eséllyel indulnak a képviselőjelöltjeink” – nyilatkozta Agócs Attila.
Mint elmondta, a jelölteket illetően tapasztalható egy belső megfiatalodás is, hiszen négy egykori tapasztalt városi képviselő adta át a helyét a fiatalabb jelölteknek. Így beindult egy fokozatosabb, de nagyléptékű generációváltás a Szövetségben helyi szinten.
A Szövetség 13 füleki képviselőjelöltjének névsora: Fehér László, Nagy Csaba, Orosz Margit, Rubint Róbert, Kerekes László, Mede Sándor, Visnyai Attila, Zupko Teréz, Tankina Tóth Tímea, Szvorák Dávid, Anderko Zoltán, Gallo Csilla, Kelemen Erik.
Losoncon 70 jelölt küzd a városi képviselőtestületi mandátumért, a polgármesteri posztért pedig öten indulnak.
A Szövetség Alexandra Pivková jelenlegi polgármestert támogatja, akinek Peter Jakubove, Renáta Endrődyová, Rút Olšiaková és Michal Kelemen személyében négy kihívója akadt.
A 70 képviselőjelöltből hét választókerületben összesen 21 városi képviselőt választhatnak a lakosok.