XIV. Nemzetközi Melódiák szárnyain
A Melódia Nőikar szervezésében idén tizennegyedik alkalommal utazhatott a füleki közönség nemzetközi melódiák szárnyain. A római katolikus templomban szervezett lélekemelő hangversenyen vendégelőadók is felléptek.

A fellépőket szoros barátság köti a Melódia Nőikarhoz. Rendszeresen részt vesznek egymás hangversenyein. A Divertimento vonósnégyes, a Pro Kultúra Füleki Férfikar és Matuz Csilla orgonaművész már visszatérő vendégnek számítanak.
– nyilatkozta Fekete Klaudia, Divertimento Vonósnégyes tagja.
„Szerettem volna olyat játszani, ami itt ezen a helyszínen szépen szól, és így jött az ötlet, hogy csembalón játszak. Valószínű, hogy különlegesség volt. Nem hiszem, hogy itt bárki is játszott ilyesmin” – mondta Matuz Csilla, orgonaművész.
A több mint négy évtizedes múltra visszatekintő Melódia Nőikar rendszeres résztvevője a Galántai Kodály Napoknak, az elmúlt évek alatt több arany, ezüst- és bronzsávos minősítéssel jutalmazták őket. A Nemzetközi Melódiák szárnyain elnevezésű kórustalálkozót első alkalommal akkor tartották meg, amikor Makainé Simon Katalin karnagy vette át a kórus művészeti vezetését. Azóta több sikeres hangversenyt tudhatnak maguk mögött.
– avatott be Makainé Simon Katalin, a Melódia Nőikar karnagya.
A hangverseny egész éves munka gyümölcse, melynek sikeréhez a fellépők színvonalas műsora is hozzásegített. A találkozó egyben a Melódia Nőikar évadzáró koncertje is volt, melyen a közönség nem csak kikapcsolódhatott, hanem lélekben is feltöltődött.