A reggeli tűz miatt ideiglenesen bezár a pozsonyi Lumiére mozi.
Tizennyolc éves fiuk talált rájuk.
Egyelőre nem közölték, pontosan mekkora összeget zsákmányolt az elkövető.
A Kórház utcai mozi raktárában fedezték fel a tüzet reggel fél nyolckor.
Nagy Sándor, írói álnevén Nagy Alex elsőkötetes szerzővel beszélgettünk.
Szőllősy Péter és társai az Élesszük újjá együtt a Sóderost elnevezésű kezdeményezés keretei között igyekeztek tenni az Ipoly medre mellett kialakult tó revitalizációjáért.
A Szlovák Posta neve mögő bújva próbálnak adatokat szerezni csalók, ne dőljön be nekik.
A Szövetség nagykaposi csapata megkapta a választási bizottságtól a határozatot, amely a jelöltlistájukat hivatalosnak nyilvánítja.
Háromezer eurótól fosztottak meg csalók egy 62 éves nőt. Mutatjuk, mit ne csináljon!
Súlyos közlekedési balesettel kezdődött a hét.
A menetfény hiánya buktatta le az embercsempészt a komáromi járásbeli Bogya községben.
A losonci férfi szabadulása után alig egy év telt el és máris egy újabb bűncselekmény miatt vették őrizetbe.
Justi Henrik volt Pozsony város történetének legismertebb polgármestere, pedig nem is volt született pozsonyi. Egyik méltatója ezt írta róla: „Pozsony hű, erős és céltudatos fejlesztője.”
A Nógrád Sport Egyesület polgári társulás idén első ízben rendezett várfutást Füleken.
A Szövetség Kerületi Tanácsának döntése értelemben a jelenleg alelnökként is tevékenykedő Csenger Tibor indul a párt színeiben Nyitra Megye elnöki tisztségéért.
Az elszabaduló energiaárak nem kis aggodalomra adnak okot Szlovákiában. Az önkormányzatok az államtól várnak segítséget, egyelőre hiába. Úgy tűnik, a kormány nem tesz semmit a rendkívül súlyos helyzet enyhítéséért.
Az okostelefonok pihentek, az emberek a kezeiket tapsra, ölelésre, táncra, evésre, ivásra használták.
Idén a fesztiváltérkép több mint 50 állomást kínált 12 ország több mint 200 szerzőjének és alkotójának művészeti installációival és alkotásaival.
Pedig nagy árat fizettek az erőműért. Mindhárom falu életét a mai napig befolyásolja a bősi vízerőmű működtetése.
A döntősök már nyertek.
Negyvenkét polgármester-jelöltje van a Szövetség pártnak, valamint háromszázötvennyolc képviselőjelölt indul a szavazólistákon.
A Diákhálózat és a művelődési táborok születését feldolgozó hiánypótló munka levéltári anyagok és személyes beszámolók alapján készült.
Az embercsempészek a kukoricaföldre menekültek.
Három nőt is megtámadott, rövid időn belül.