Roadshow a horvát részeken – KÉPEKKEL
Lassan, de jönnek a hideg időszakok, a hosszú éjszakák. Javaslom, ha csak leírt sorok formájában, de még ne engedjük el a kellemesen napos időt. Turbózzuk fel egy kis balkáni életérzéssel, és mehet az utazás. Tisztelt olvasók, öveket tessék becsatolni. Szökjünk le a horvátokhoz egy kis kulturális banzájra.
A tavaly nyári időszakot tapossuk, és hárman Érsekújvárból úgy döntöttünk, megérdemeljük megint, hogy a jó öreg Balkánon hasítsunk. Egy csomagban a horvát részek, Bosznia egy szelete, és a napfényes Dalmácia. Természetesen minden jöhet sorba, de csak mértékkel. Tehát jöjjenek most a horvátok, avagy célkeresztben Varazsd, Zágráb és a Plitvicei tavak.
Mondani szokás arrafelé: Dobar dan Hrvatska! Kora délelőtt átkelve a Dráva folyón a horvátok lakta egykori Varazsd vármegyében találtuk magunkat. Névadó városuk abszolút megér egy félnapos vizitet, még mielőtt az úton lévő csavargó tova áll. Belvárosi magja rendezett, hűen adja vissza a közép-európai érzést, egy kis balkáni lazasággal vegyítve.
Bő három óra és abban benne foglaltatott egy hangulatos kávéidő a város főterén, kiadós séta történelmi épületei között, sőt egyik utazótársunknak még fodrászra is volt ideje, hogy béna frizuráját naprakész állapotba hozza. Kinyújtózva és átmozgatva gurultunk tovább a következő célpontig. Mivel az idővel jól sáfárkodtunk, még a zágrábi becsekkolás előtt futotta várrom mustrára. Medvedgrad már Zágráb vármegyéhez tartozik. A romos várromon látszik a ráncfelvarrási igyekezet és a tárlat is abszolút interaktív, egyszóval leköti az embert.
A történelmi gyorstalpaló után a zágrábi szállásunkon kezdtünk erőt gyűjteni, hogy kellő elánnal menjünk neki a horvátok fővárosának. Gatyarohasztó meleget fogtunk ki akkor. Ettől függetlenül a Kárpát-medence harmadik legnagyobb városában van bőven mit nézni. Sajnos, a zágrábi katedrális belsejét nem láthattuk, mert renoválás alatt áll az épület. Maradt a szemmel való legeltetés és pár fotó készítése.
A város másik jelképe a Szent Márk templom szintén csinosításon esett át akkor. El is volt kordonozva majdnem a komplett tér. Kedvünket ezért ez nem szegte. Az Ivan Tkalčic utca bohém felhozatala és gusztusosan álló épületei bőven kárpótoltak minket. Rengeteg bár és étterem, tele fiatalokkal. El is illant a nap gyorsan. Másnap természetesen azért futotta egy újabb lábmozgatós sétára és kávéra, de azért félszemmel az órát is szükséges volt néznünk, mivel belépőnk a Plitvicei tavakhoz időhöz volt kötve.
Délután fél négyre mutattuk be jegyünket. Négy túraútvonal közül lehet választani. Hát a leghosszabb eleve kilőve, mert az idő ellenünk játszott, de a középsőre jók voltunk. Szépen, komótosan leabszolváltuk a túra nagy részét, sőt még hajókáztunk is. A túra vége felé jártunk. Két bombasztikus csaj jött velünk szembe. Én figyelve merre lépek, az egyiknek először jól megbámultam lábfejét, majd szememmel levizsgáztattam.
Az előttem bóklászó túratársam is aktívan szemez velük, csak ő mindezt hátrafelé nézve, jókat mosolyogva közben. Mire észhez kap, már arccal belecsapódva hűti le magát a jéghideg Plitvicei-tavak vizében. Hárman kellettünk hozzá, hogy kihúzzuk a türkizzöld színben pompázó tóból. Igazat megvallva, az elején mi is megijedtünk, akkorát csattant a vízbe, azt hittük ebből bizony baj lesz. Hirtelen ijedségből aztán kacagás lett a vége, mert hát az ember nem él át ilyen pillanatokat minden nap. A jól megnézett lányok is jót derültek ezen.
Felocsúdva a történtek után nem maradt más hátra, mint továbbállni egy újabb szenzációs régió irányába. Második éjszakánkat már Boszniában töltöttük. Plitvicétől szűk egy órás kocsikázással már Bihács városában tömtük gyomrunkat és oltottuk szomjunkat a csevapi, sopszka saláta és fehérbor szentháromságában. De az már egy másik történet lesz, egy újabb élménybeszámolóval.
