S végül Málta kapta meg a koronát
Oh, hát micsoda három év van mögöttünk! Nem tudom, egyesek miképpen fognak visszatekinteni erre a hektikus, már-már orosz rulettba torkolló három éves időszakra, már ami az utazásokat illeti, de én abban biztos vagyok, mi megtettük azt, amit a haza megkövetelt. Persze senkit sem lehet kötelezni arra, hogy utazzon belföldön vagy külföldön orrba-szájba, de mégis ez a tevékenység a még megmaradt szabadságunk illúziójának egyik pillére.
Málta bevétele a hírhedt 2020-as évnek nyarára esett. Előtte aztán volt minden. Márciusi ruszki hódításunk után karanténba kényszerültünk, majd ez idő alatt tudatosítottuk, pár hónapra itt lőttek a világlátásnak. Porto, Varsó és az akkori nyári slágerünk Odessa, mind elesett. Törölték mindnél a repülőjáratokat és nyomozhattuk pénzünket a virtuális bürokrácia bugyrában. Majd hirtelen nyárra szabadságra ment (ezt a véletlent!) a koronavírus és megnyílt a lehetőség arra, kiszabaduljunk egy kis időre ebből a nyakkendős lúzerekből irányított csodaországból.
Odesszánkat megsirattuk, majd felcsaptuk a térképet, körbe szagoltunk és megakadt a szemünk egy apró szigeten. Egyértelmű volt a szituáció.
Málta úgy adta magát, mint az ablakban táncoló örömlány a brüsszeli rue d´Aerschot utcájában. Akinek volt esze, az külföldi célpontot ütemezett be magának, hiszen olcsó repjegy – és szállásárak repkedtek az online térben.
Mi éltünk a lehetőséggel. Augusztus második hétvégéjén már a príma mediterráni szellő simogatását élvezhettünk megviselt közép-európai arcunkon.
Odautunk kifejezetten kellemesen telt. Mellettem ülő utazókkal jót beszélgettem, megosztottuk egymás máltai haditervét, ment az eszmecsere ezerrel. Megérkezésünkkor jött a szokásos bérelt kocsink adminisztratív intézése: depozit, aláírás és húzhattuk a csíkot a máltai örökkévalóságba. Szoknunk kellett az első órákban a közlekedést, hiszen errefelé az útszakasz bal oldalán közlekednek és hát mi sem szerettük volna behorpasztani kocsinkat már az első nap.
Szállásunk a sliemai korzó forgatagában volt, tetőtéri medencével és szenzációs panorámával megspékelve. Becsekkolásunk előtt meg volt időnk befigyelni Luqa és Tarxien települések álmos mindennapjaiba. Öreg bácsikák hűsöltek a templomok árnyékában és árgus szemekkel figyeltek minket, hiszen úgy fényképeztünk mindent, mint habzó szájú ázsai a kütyüjeivel. Kora esti kajálás Tarxienben, templomles, majd egy gyors teleportálás után Sliemában találtuk magunkat. Az éjszakázást nem vittük túlzásba.
Annyi erőnk azért volt, hogy kiüljünk a kikötő korzójára és élvezzük a szabadság ízét.
Kikötő vallettai felén frankó tűzijátékkal kedveskedtek nekünk.
GPS koordináták megadása, Comino célba véve! Indulhatott a Kék Lagúna hadművelet. Máltában az a jó, hogy kicsi, így nagyjából bárhová odatudsz érni kocsival egy órán belül. Ha a szigetre merészkedsz, akkor alapmű ilyenkor, autót bérelsz, mert a tömegközlekedés kiszámíthatatlan és időigényes.
Aki Cominora akart átjutni, az kocsiját nem tudja magával vinni. Aki Gozo szigetére nyáladzott, annak lehetősége volt egy nagyobb komppal, mely autókat is tárol, áthajózni. Mi egy lestrapált ladikkal száguldottunk végig az azúrkék tengeren, kábé úgy, mint annó Baywatchban Hasselhoff a kaliforniai partokon. Szerencsére tömegnyomor nem fogadott minket.
Még a nagy turistaáradat előtt érkeztünk oda. Kék Lagúnánál várt minket a csodás természet, a gyönyörű kék tenger és a nyugalom.
Életreszóló élményként marad meg bennem, mikor komótosan beúsztam a barlangba és egyre csak sötétebb lett odabent, na persze hidegebb is, majd kiérve onnan a nyílt tengeren találtam magam.
Napunk másik felére visszaakcióztuk magunkat Málta szigetére.
Szépen sorjában jöttek a következők: kávéidő Mellieħa városában, fotózások a Coral Lagoonnál, majd jöhetett a nap másik fénypontja, a Riviera Beachen való sziesztázás.
Pancsolást és a napozást hamar megunva úgy döntöttem, inkább felfedezem a környéket. Persze ezt most nem úgy kell érteni, hogy letoltam egy laza harminc kilométert a döglesztő melegben, hanem ez esetben úgy ment a dolog, hogy az egyik útitársammal fürdőgatyástul és papucsostul megindultunk megmászni az egyik magasabb domboldalt. Aztán már inkább mezítláb csináltuk végig a minifelfedezésünket, de eddig is tudtuk, a szép látványért izzadni kell.
Csalódás most sem ért. Meghódított magaslatunkról teljes egészében ráláttunk a Riviera Beachre, elképesztő panorámával. Bevártuk még a naplementét is. A napocska szépen elbújt a tenger végén, vöröses színfátyolába beöltözve. Szerelmes földrajz volt ez ám a javából!
Harmadik napunk amolyan városnézésre volt betervezve. Reggeli kezdésnek nekünk megfelelt Birgu pompás városa, egy príma espresso elszürcsölgetésével a helyi öregek nagymenőivel. Katolikus ünnepség lehetett előző este ott, mert az egész város ki volt díszítve történelmi és egyházi zászlókkal.
Közel három órás korzózás után tiszteletünket tettük a sziget fővárosában, Vallettában.
Na itt már pezsgő élet fogadott minket: pöpec éttermek és kávézók, szűk utcácskák, hömpölygő embertömeg. Csúcspont számomra itt egyértelműen a Szent János-társkatedrális volt. Szakrális minőség fogad téged barokk öltözetben. Belépő 15 ojró, de cserébe beájulsz a vakítóan tömör gyönyörétől.
Valletta óvárosa nem nagy, így komótosan akár három óra alatt besétálhatod. Késő délutánunkat pancsolással töltöttük, majd egy laza esti sliemai korzózás után – ahol betévedtünk egy magyar étterembe, magunkba gurítva egy folyékony vakcinát – készültünk rá a negyedik, egyben utolsó napunkra.
Mivel repülőnk este indult vissza Budapestre, így szinte egy teljes nap állt előttünk mondván, gyerünk srácok, van itt bőven látnivaló még a máltai végeken.
Kora délelőtt már Mdina óvárosában hüledeztünk a több száz éves épületek között.
Mdina amolyan desszert volt számunkra az egész máltai ottartózkodásunk során. Záróakkordként jöhettek a következők. Ismét egy kis szerelmes földrajz a Dingli sziklák és a Blue Grotto jóvoltából, ahol lenyűgöző panoráma tárult elénk. Marsaxlokkban pedig szó szerint beleszagolhattunk halpiacába, színes csónakjaiba és bájos kikötőjébe.
Aki a tengeri herkentyűkre bukik, annak a város kötelező program.
Befejezésképpen utolsó kiadós mosakodást még megejtettünk a St. Peter´s Pool sziklás tengerpartján, ahol főleg fiatal suhancok ugráltak bele a vízbe. Stíl egy hely, fogunk még arra járni.
Hazautazásunk komplikációk nélkül telt. Nem zuhantunk le és senkinek sem ment szaglása és ízlése. Koronavírus elhárítva, ellenben a mi koronánkat szimbolikusan Málta fejére rakattuk, hiszen királyi fogadtatásban részesített minket.
Csak remélni tudom, hogy lesz még ennek folytatása.
