A folyamatosan emelkedő árak miatt a csehországi Lidl a héten több akciót is bevezetett nyugdíjas vásárlói számára.
Hogy mióta van Párkányban Simon-Júda-napi vásár, ma már nem lehet kibogozni, de hogy több mint 475 év óta, az biztos.
A hazaszeretet kiemelkedő példáját mutatja be, és a magyar katonák hősies küzdelmének állít emléket az oroszkai hadtörténeti múzeum Szent László hadosztálynak szentelt tárlata.
A magyar turkológusok és keletkutatók talán legjelentősebb fórumává nőtte ki magát a dunaszerdahelyi konferencia.
Az 1848–1949-es szabadságharc nem volt hiábavaló küzdelem, a 175 évvel ezelőtti eseményeknek köszönhetően lépett ugyanis Magyarország a polgári fejlődés útjára.
Az Európai Szocialisták Pártjának vezetése úgy döntött, hogy felfüggeszti a Smer és a Hlas szlovák politikai pártok tagságát az európai tömörülésben.
Szijjártó Pétert a szeptember 30-i szlovákiai választásról kérdeztük.
Október 14-én ül össze Poprádon a KDH Országos Tanácsa. Az OT nem választ új elnököt.
„Az SaS továbbra is azon fog dolgozni, hogy megkönnyítse az azonos nemű párok életét“ – mondta Gröhling a pozsonyi Tepláreň bár előtt elkövetett támadás évfordulója kapcsán.
A Sarló citerazenekar októberben ünnepli megalakulásuk félszázados évfordulóját, Nyárasdon.
A szlovákiai házak többségének négyes-ötös erősségű földrengést is ki kellene bírniuk.
Éliás Ádám rajzoktatási módszerei mód felett lekötik a kisgimisek figyelmét.
A németeknek nem volt ínyükre a film ötlete, így nem is támogatták az elkészítését állami forrásokból.
Volt ok az örömre és az ünneplésre Ekecsen
A nyugdíj, a táppénz vagy a munkanélküli-segély kifizetéséhez rekordszintű állami pénzügyi támogatásra lesz szüksége a Szociális Biztosítónak a következő három évben.
Ecclestone eltitkolta közel 400 millió angol fontot meghaladó szingapúri offshore vagyonát.