2025. október 1., 12:06

Egy apró faluból a Forma-1 világába - KÉPEKKEL

A medvei származású Domonkos Sebő Vanessa korántsem él hétköznapi életet. Társaihoz hasonlóan végigjárta az alap- és középiskolát, majd elvégezte az egyetemet, emellett viszont belevágott egy olyan kalandba, melybe sokak aligha mertek volna. Az alábbiakban a 26 éves fiatal lánnyal arról beszélgettünk, miként jutott el egy csallóközi kis faluból a száguldó cirkusz világába.

Forma-1
Galéria
+3 kép a galériában
Vanessa az idei évben szinte az összes dolgozott
Fotó: Domonkos Sebő Vanessa archívuma

Vanessa kiskorában táncolt, amikoris megtudta, hogy a tánctanára hostessként dolgozott Forma-1-es futamokon. Ezzel kapcsolatban próbált érdeklődni nála, azonban érdemi választ nem kapott, mondhatni vakvágányra futott. Később egy közösségi médiás felületen lett figyelmes egy ilyen felhívásra, itt pedig már sikerrel járt, interjúra hívták.

Az interjúztatásra Bécsben került sor, de még azelőtt jött az értesítés, hogy a következő Angol Nagydíjon (Silverstoneban) már számítanak rá. Vanessa kiskora óta nagy Forma-1-es rajongó, Hamilton a kedvenc versenyzője, így egy álom vált számára valóra azzal, hogy pont a brit pilóta szülőföldjén kezdheti meg karrierjét a Forma-1 világában.

Paddock club
Kigurulnak a versenyautók az istállókból
Fotó:  Domonkos Sebő Vanessa archívuma

Mikor a Magyar Nagydíjra még szurkolóként látogatott el a családtagjaival arról álmodozott, hogy egy napon majd találkozhat a pilótákkal. Ez az álma valóra vált, eszerint éli át a munkáját is, a versenyhétvégéken megáll számára az idő, és megpróbál minden pillanatot maximális átélni, melyet a száguldó cirkusz világában tölthet.

Már kiskorában elkészített egy bakancslistát, melyen szerepelt az is, hogy egyszer bejusson a paddock klubba, amely lényegében az F1 vendéglátó szolgáltatása. Az álom valóra vált, sőt, nem csupán bejutott, jelenleg a paddock club csapatának állandó tagja.

Milyen feladatai vannak egy szervizesnek?

Sokan úgy gondolják, hogy a szervizesek csupán hétvégente dolgoznak, az ő munkájuk azonban már szerdán elkezdődik. Vanessa legutóbb a Bakui Nagydíjon vett részt, így már kedden elutazott az azeri fővárosba. A szervizesek külön éttermekbe vannak elosztva. Ezt úgy képzeljük el, hogy külön étterme van például a Ferrarinak, a Red Bullnak, a Mercedesnek, valamint a Forma-1 fő partnercégeinek. Ez persze a helyszíntől is függ, a Magyar Nagydíjon például jóval kevesebb éttermi helyiség van, mint Brazíliában vagy Mexikóban. A beszélgetés során megtudtuk, hogy a Ferrari például minden egyes desztinációban rendelkezik étteremmel.

A fiatal csallóközi lány a beszélgetés során elmondta, hogy Abu-Dzabiban az Apple elnök-vezérigazgatójának, Tim Cooknak az asztalát szolgálta ki, de előfordult már, hogy olyan világcégek, mint a Rolexnek vagy a Louis Vuittonnak a képviselőinek szolgált fel.

Forma-1
Fotó:  Domonkos Sebő Vanessa archívuma

A hostessek csapata egyébként nemzetközileg rendkívül sokszínű, spanyolok, hollandok, olaszok, magyarok vagy amerikaiak egyaránt megtalálhatók a személyzetben. A hétvégére való felkészülés már szerdán elkezdődik, az előkészületi munkálatokon pedig rendkívül sokan dolgoznak. Külön csapat dolgozik például a dekoráción, a virágdekoráción, de az asztalok megterítéséért is egy egész csapat felel. A szervizesek is részt vesznek az előkészületi munkálatokban, megtisztítják a poharakat, az evőeszközöket, valamint előkészítik a különböző eszközöket a terítéshez, hogy minden kéznél legyen, emellett az étteremben található minibár felépítése is az ő feladatuk.

A szerdai és csütörtöki napot set up daysnek hívják, mikor mindent előkészítenek a vendégek fogadásához. Könnyű munkának tűnik, azonban közel sem az, egy-egy ilyen napon akár 12-13 órát is dolgozhatnak. Pénteken már kezdenek felpörögni az események, megérkeznek az első vendégek, őket a szervizesek fogadják, beszélgetnek velük, illetve elmagyarázzák az étterem működését.
Sok munka, kevés pihenés

A program rendkívül feszes, így kevés idejük marad felfedezni az adott várost, olykor azonban sikerül beiktatni egy rövid városlátogatást. Ez attól is függ, hogy az adott országba mikor érkeznek meg, illetve a futam után mikor megy a repülőgépük. Vanessa elmondta, hogy a legközelebbi versenyhétvégére, Brazíliába szerda hajnalban fog megérkezni, aznap viszont már munkába is áll, így aligha lesz ideje felfedezni a várost. Hétfőn viszont csak az esti órákban indul a gépe, így egy rövid kiruccanás reményei szerint beleférhet a programba.

Ebből a szempontból a Japán Nagydíj volt az eddigi legjobb, ott ugyanis két szabadnap állt a rendelkezésükre, így fel tudták fedezni Oszakát és Kyotót.

A beszélgetésünk során megtudtam, hogy a szervizesek szabadon kiválaszthatják, hogy mely futamokon szeretnének dolgozni, a bécsi cég egyelőre Szingapúrban és Ausztráliában nem vesz részt. Vanessa az egyetemi tanulmányai alatt ritkábban tudott ott lenni a futamokon, előfordult például olyan, hogy egy vizsga miatt kellett visszamondania a Las Vegas-i Nagydíjat.

Forma-1
Sötétbe burkolózott a pálya
Fotó:  Domonkos Sebő Vanessa archívuma
A főiskola befejezte óta azonban próbál minden versenyen ott lenni, az idei évben szinte az összes versenyhétvégén dolgozott. Sokan próbálnak tőle tanácsot kérni, hogy miként juthatnának be ebbe a közegbe, viszont ahogy mondja, rengeteg a jelentkező, és alig vesznek fel új munkaerőt.
Testközelben a világbajnokhoz

Szervizesként ugyan nem készíthetnek felvételeket a pilótákról, azonban szinte minden versenyhétvégén látják őket. Gyakran karnyújtásnyira kerülnek a versenyzőktől, a legutóbbi Bakui Nagydíjon például a Haas pilótája, Oliver Bearman mellett sétált el. Leggyakrabban Hollandiában kerülhetnek testközelbe a versenyzőkhöz, itt ugyanis ugyanazon az utcarészen sétálnak el a versenyzők, a meghívott vendégek és a személyzet.

Előfordult már, hogy Nico Hülkenberggel és Yuki Tsunodával is találkozott, illetve olyan is volt, hogy pár centire került Charles Leclerc-től, akivel ugyanazon lépcsőn sétáltak fel. Mivel gyakran a Red Bull éttermébe osztják be, így a világbajnoki címvédő Max Verstapennel is olykor összefut, a holland pilóta ugyanis a vasárnapi versenynapokon tiszteletét teszi a Red Bull éttermében.

Vanessának egy gyerekkori álma vált valóra, hogy bekerülhetett az F1 világába, azonban ez a munka sem leányálom. Rengeteg munkával, utazással jár, az időeltolódásokról pedig már nem is beszélve. Emellett viszont rengeteg tapasztalatot, illetve barátot szerzett a világ szinte minden tájáról, és a kezdeti nehézségek ellenére megbirkózott a feladattal, manapság a száguldó cirkusz személyzetének állandó tagjának mondhatja magát.

Forma-1
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék