Az első benyomás, ami éri az embert Temesvár belvárosában, az a város abszolút európai arculata.
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, aki azt szeretné, hogy az EU közös álláspontot, világos és egységes irányt alakítson ki az Izraelben történt események és a kialakult helyzettel kapcsolatban.
A válások leggyakoribb oka 2022-ben a házastársak természetének, véleményének és érdekeinek a különbözősége volt.
Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Pekingbe utazott, ahol részt vesz az Övezet és út fórum harmadik csúcstalálkozóján, valamint hivatalos tárgyalásokat folytat Kína vezetőivel.
Sajtóértesülések szerint a Gázai övezet szárazföldi inváziójának eredetileg a hétvégén már meg kellett volna történnie, de részben a rossz időjárás miatt néhány nappal elhalasztották.
A JOJ televízió szerint több nálunk tanuló izraeli egyetemista kapott már katonai behívót, vagy döntött úgy, hogy visszatér hazájába, és csatlakozik az izraeli hadsereghez.
Ha tudatosítjuk, ha nem, akkor is mindig a dualitás tengelyén mozgunk, élünk, észlelünk, érzünk, gondolkodunk.
Megható pillanatok a Puskás Ferenc Stadionban.
Nyugat-Európában az első perctől kezdve a Hamászt támogató tüntetések betiltása lett volna a megfelelő, és nem az, hogy szabadjára engedik az indulatokat.
Szijjártó Péter szerint sajnos, komoly a veszélye annak, hogy a világ újra blokkokra fog osztódni.
Izrael Gázai övezetben végrehajtott műveletei túlmennek az önvédelmen - jelentette ki Vang Ji kínai külügyminiszter.
Megkezdődtek vasárnap reggel a lengyelországi parlamenti választások, melyekben a parlament alsóházának, a szejmnek 460 képviselőjét, valamint a felsőház, a szenátus 100 tagját választják meg.
A tegnap esti órákban lövések dördültek egy érsekújvári lakótelepen.
Az izraeli biztonsági szervek megölték Bilál al-Kadrát, a Nirim és Nir Óz kibuc ellen bevetett terroralakulat vezérét - jelentette be az izraeli hadsereg vasárnap reggel.
A tátrai Tarajkán áll a Szilágyi Dezső-kilátó, amelyet Szilágyi Dezső jogász, igazságügy-miniszter, a tátrai turizmus fejlesztése nagy támogatójának tiszteletére emelt 1904-ben közadakozásból a Magyarországi Kárpát-egyesület.
Telefonon egyeztetett szombaton az amerikai és a kínai külügyminiszter az izraeli háborús válság kiszélesedésének megakadályozásáról.