Potápi Árpád János: a hazaszeretet kiemelkedő példáját mutatja be a Szent László hadosztályra emlékező felvidéki tárlat
A hazaszeretet kiemelkedő példáját mutatja be, és a magyar katonák hősies küzdelmének állít emléket az oroszkai hadtörténeti múzeum Szent László hadosztálynak szentelt tárlata - jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Oroszkán, ahol csütörtökön megtekintette a helyi hadtörténeti múzeumban a magyar kormány támogatásával megvalósult új fejlesztéseket.
Az államtitkár elmondta: a legújabb tárlat elsősorban annak a Szent László hadosztálynak állít emléket, amely 1945. március végéig a magyarországi északi frontszakaszt védte halált megvető bátorsággal. Kiemelte: nagyon fontos, hogy a múzeum a kiállításon túl nagyon jól szemlélteti a magyar katonák mindennapjait, és ezzel az odalátogatóknak, a magyar gyerekeknek is megmutatja, hogy a magyar katonák milyen hősiesen küzdöttek még akkor is, amikor szinte értelmetlennek mutatkoztak a harcok.
Kifejtette: a nemzetpolitikai államtitkárság azért is tartja fontosnak a múzeum támogatását, mert ott a Felvidékről és az anyaországból is jelentős számban odalátogató magyar fiatalok megismerhetik felmenőik kiállását.
Hozzátette: ugyanakkor a múzeum működése egyfajta híd a magyar-szlovák, illetve a közép-európai országok kapcsolatában is, hiszen egy olyan történelmi korszaknak állít emléket, amelynek mindannyian részesei voltunk.
A magyar kormány az elmúlt hat évben összesen közel 122 millió forinttal támogatta a múzeumot fenntartó polgári társulást.
Potápi Árpád János elmondta: ebből az összegből számos fejlesztés valósult meg az utóbbi években. A legutóbbi, mintegy 50 millió forintos idei támogatásból kicserélték a múzeumnak otthont adó épület tetőzetét, és kisebb belső fejlesztéseket valósítottak meg. Korábban már a szabadtéri kiállítás területén térkövezett útvonalat alakítottak ki, magyar fejlesztésű digitális tárlatvezető rendszert, illetve többnyelvű honlapot készítettek, legyártották a magyar hadiipar 39M típusú Csaba páncélautó makettjét, teljes formájúra változtatták és bővítették az I. és II. világháborús tárlatokat, valamint további újításokat is eszközöltek.