Helyi hatóságok szerint csütörtökön a TTP fegyveresei a kormányerőket támogató félkatonai alakulatok hét tagját lőtték le tűzharcban.
A Rendőrszakszervezet alapszervezeteinek elnökei 2025. szeptember 12-i ülésükön úgy döntöttek, hogy szeptember 17-én, szerdán tüntetést hirdetnek a rendőrök fizetéseinek igazságos valorizációja érdekében.
Joe Biden demokratapárti kormánya lehetővé tette a Venezuelából repülőgéppel az Egyesült Államokba érkező venezuelaiak számára, hogy két évre szóló feltételes tartózkodási engedélyt kérjenek.
Az álomvilág, amelyben minden vágyunk teljesülhet, elsőre csábítónak tűnik. A Vanília égbolt azonban megmutatja, még a tökéletes illúzióban is ott bujkál valami zavaró, valami, ami összedönti a hibátlan képet.
Annak ellenére, hogy a védelmi költségvetés rekordmagasságokat ér el, az új toborzottak közel egynegyede az első hat hónapban elhagyja a szolgálatot.
Huszonöt esztendő telt el azóta, hogy a Szikince partjának csendjét beborította a gyászos harangszó, s elindult utolsó útjára az Alsó-Garam mente költője, Csontos Vilmos.
Röviddel éjfél után, 2025. szeptember 12-én operatív információk alapján közös akciót hajtott végre az osztrák rendőrség és a Pozsonyi Kerületi Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a gépjárműlopások feltételezett elkövetői ellen.
A bandák erőszakos tevékenységeinek központja Port-au-Prince, ahol sok az emberrablás és a kivégzés is.
Akut vérhiány van a lévai kórházban, akár tervezett műtétek elhalasztására is sor kerülhet.
Egy rimaszombati alapiskola közelében parkoló furgon keltett riadalmat a szülők körében pénteken.
A francia közadósságteher növekedése korlátozza annak lehetőségét, hogy Franciaország a közfinanszírozási helyzet további romlása nélkül tehessen válaszlépéseket.
Újabb, az amerikai geofizikai intézet (USGS) mérései szerint 7,4-es erősségű földrengést észleltek az Oroszország keleti részén lévő Kamcsatkán szombatra virradóra, a földmozgás nyomán szökőárriadót is elrendeltek.
A 22 éves Tyler Robinsont azonosították Charlie Kirk konzervatív politikai kommentátor feltételezett merénylőjeként - az elfogás körülményeiről ajtótájékoztatón számoltak be a hatóságok és Utah állam vezetői.
A főtitkár szerint bár a légtérsértések leginkább a keleti szárnyat érintik, valójában mind a 32 NATO-tagország veszélyben van.
Harmadik hete emelkedik a kórházba kerülő betegek száma.
Hetey Ágota, Magyarország kassai főkonzulátusának főkonzulja kiemelte, Magyarországot és Szlovákiát számos történelmi és kulturális kapocs köti össze.