Magyarország továbbra is meg fogja védeni magát és Európát az illegális bevándorlástól - jelentette ki Szijjártó Péter.
Az Ipoly és a Garam folyók által közre zárt leszakadó régiónak nincs biztosítva az arányos és egyenjogú képviselete.
Szijjártó Péter üdvözölte, hogy Marco Rubio szerint az amerikai elnök nem adja fel, s mindenképp békét szeretne teremteni Közép-Európában.
Szlovákia a helyzet súlyos romlásának és eszkalációjának tekinti a lengyel légtér megsértését.
Más intézkedéseket várnak.
Mintha nem is ez a szlovák kormány tervezné, hogy az amerikaiakkal építteti meg az ország legnagyobb atomerőművét.
A Szlovák Államvasutak augusztus elején körülbelül 300 alkalmazottjának mondott fel, ám további szakképzett munkaerőre van szüksége.
A nyári szünet során harmadával ugrott meg az alkoholmérgezéses esetek száma a gyermekek körében.
A rendszer bővítése nemcsak sűrűbb vizsgaidőpontokat, hanem jelentős anyagi terhet is jelent.
A Szociális Biztosító munkatársai egyáltalán nem végeznek ilyen tevékenységet.
Gyűjtőiskolaként körzeten kívüli településekről is fogadnak diákokat. Emiatt kerülhetnek hátrányos helyzetbe.
Ez az előadás lehetőség arra, hogy szembenézzünk egy kényes, de mindennél fontosabb kérdéssel, a gyermekeink biztonságával.
Eltűnt egy 31 éves, fakóvezekényi illetőségű nő.