Visszahívják a Szlovák Államvasutak vezetését, Ráž a helyén marad
A hétfői kormányülést követően Robert Fico miniszterelnök arról tájékoztatott, nem fogadta el Jozef Ráž közlekedési miniszter lemondását.
A kormányfő azt várja a tárcavezetőtől, hogy visszahívja a Szlovák Államvasutak (ŽSR) teljes vezetését.
Fico szerint minden bizonnyal emberi mulasztás történt a vasárnap esti baleset, a személyvonat vezetője a piros jelzés ellenére elindult a szerelvénnyel, ez vezetett az ütközéshez. A kormányfő hangsúlyozta, az ismétlődő vasúti balesetek arra utalnak, hogy súlyos a helyzet.
– mondta Fico.
Hozzátette, hogy Ráž külföldön van.
– tette hozzá a kormányfő.
Emellett utasította a minisztériumot, hogy ismertesse javaslatait a további balesetek megelőzésére.
Robert Fico közölte, a közlekedési minisztérium az illetékes közlekedési szervekkel együtt szerdán (november 12-én) bemutatja a Bazin közelében történt vonatütközés sérültjeinek szánt kártérítési javaslatot. A tervezet kiterjed arra a balesetre is, amely még október közepén történt Rozsnyó térségében.
A pozsonyi kerületi bűnügyi rendőrség nyomozója általános veszélyeztetés miatt indított büntetőeljárást a Bazin közelében vasárnap este történt vasúti baleset ügyében – tájékoztatott a kerületi rendőrség a közösségi hálón. Azt is közölte, hogy a szerelvényeken hagyott poggyászt és személyes tárgyakat a pozsonyi vasúti rendőrségen lehet átvenni, az Óvárosi Liszt Ferenc téren.
Alulfinanszírozott a vasút, ez akadályozza a biztonság növelését
Rövid időn belül két súlyos vasúti baleset történt, ennek oka, hogy alulfinanszírozott a vasút, ez akadályozza a biztonság növelését – jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Veronika Remišová, a Slovensko-Za ľudí képviselője. Emlékeztetett,
hogy Alexander Sakonak, a Szlovák Vasutak (ŽSR) volt vezérigazgatójának 49 ezer eurót fizettek ki.
Erre hívta fel a figyelmet a szintén ellenzéki SaS is.
– mondta Remišová, és távozásra szólította fel Jozef Ráž (Smer-SD-jelölt) közlekedési minisztert.
Branislav Gröhling,
az SaS elnöke kiemelte, hogy ez a második súlyos vasúti baleset rövid időn belül, és a harmadik a kormány elmúlt másfél éve alatt.
– mondta Gröhling.