Vizsgálati fogságban marad Juraj Cintula, aki május 15-én rálőtt Robert Fico kormányfőre.
Az Egészségügyi Minisztérium pályázatot hirdetett a Nemzeti Egészségügyi Információs Központ (NCZI) igazgatói posztjára.
Sok nő és gyerek vesztette életét abban az izraeli légitámadásban, amely a Gázai övezet déli határán található Rafah palesztin város védett övezetét érte.
Szarvastehén és szarvasborjú maradványait találták meg a gánóci temető és egy gyümölcsös között.
A műhold felvételeket fog küldeni, amelyekből kiderül, kik a legnagyobb metántermelők.
Május 15-én Juraj Cintula, 71 éves lévai lakos merényletet kísérelt meg Robert Fico kormányfő ellen, amelyet nem sokkal ez után a rendőrségről kiszivárgott videorészlet szerint politikai okokkal magyarázott.
A kivizsgálások eredményei alapján az orvosi konzílium hétfőn megerősítette, hogy fokozatosan javul Robert Fico kormányfő állapota.
Elárverezték a mopedet, amellyel Francois Hollande volt francia elnök titkos légyottokra járt szeretőjéhez, Julie Gayet színésznőhöz.
Egyelőre langyos az EP-választási kampány, részben azért, mert az emberek is belefáradtak a sok választásba - vélekedik Juraj Marušiak politológus, a Szlovák Tudományos Akadémia munkatársa.
Az államfő beiktatására június 15-én Pozsonyban kerül sor, amelynek nemcsak az eskütétel képezi részét, hanem egy sor egyéb hagyományos rendezvény is.
A férfi azzal fenyegette meg édesanyját, hogy DNS-s tesztet készít, és ha kiderül, nem ő a vér szerinti édesanyja, akkor megöli őt.
A június 9-ei választás háborúról és békéről, a jövőről, a gyerekeink jövőjéről, egyáltalán a magyar életlehetőségekről szól.
A vasárnapi ebéd után gombászni indult egy férfi, ám az ízletes kalaposok helyett katonai lőszereket talált.
A szakértői bizottság végleges döntése alapján Kapu Tibor lehet az az ember, akit Magyarország hosszú évtizedek után ismét a világűrbe küld.