Kicsindi karika
Úttalan utak, történetek, móka, madárfütty, kofola és túraszín – ezekkel a hívószavakkal hirdette meg a Túra a Felvidéken szervezőcsapata a Párkányhoz közeli Kicsind körüli túrát. Volt történelmi előadás, séta a learatott végtelen búzamezőkön, árnyas erdők ösvényein, katonai kiképzéshez hasonlító átjutás a sűrű bozótoson és csobbanás a Garam vizében.
A túra a községháza elől indult, a templom mellett a temető irányába, ahol Sárosi Attila, az Esztergom Anno szerkesztője fejtette fel Kicsind múltjának rétegeit. A római kortól kezdte a vidék történetét – ahogy mondta, ez jó kiindulópont –, hiszen a Duna mentén húzódott a Limes, a római birodalom határvédelmi rendszere.
– Ha itt bolyongunk a Garam táján, jusson eszünkbe Marcus Aurelius – mondta.
A Garam alsó folyása különösen nevezetes a római császár, Marcus Aurelius híres csatája okán, amelyet 172-ben – más források szerint 174-ben – vívott a kvádok ellen. A legendás „esőcsoda” is ehhez a csatához fűződik: a római seregek víz nélkül maradtak a nyári szárazság idején, és amikor mind a pogány, mind a keresztény római katonák isteneikhez fohászkodtak, váratlanul vihar tört ki és megeredtek az ég csatornái. A rómaiak így vízhez jutottak, miközben a villámcsapások a kvádokat tizedelték. Az eseményt Marcus Aurelius római emlékoszlopa is megörökíti.
A párkányi Vadas termálfürdő közelében ma is áll egy tábla, amely arról tanúskodik, hogy Marcus Aurelius ezen a vidéken vetette papírra Elmélkedései első kötetét. „Írtam a Garam torkolatánál, a kvádok földjén” – áll a feljegyzésben.
A hivatalos álláspont szerint ez a mai Szlovákia területére utaló legrégebbi írásos emlék.
– Én, Esztergom hírvivője viszont úgy tartom, hogy a történelmi Esztergom vármegye egyik legősibb írott emléke – fogalmazott Sárosi Attila.
Írásos emlék tanúsítja, hogy a török utáni időszakban a kőhídgyarmatiak megalapították Kistata települést, amely kettévált. Az egyik részen tizenhat, a másikon nyolc ház állt, Kicsind gyökerei ide nyúlnak vissza. Ma is alig ötszáz fős a lakosság, több mint kilencven százaléka magyar.
Sárosi Attila arra is kitért, hogy 1944 őszén, a második világháború idején, ezen a vidéken zajlott Magyarország második legnagyobb páncélos csatája. Az itt harcoló Szent László hadosztály katonái halált megvető bátorságot tanúsítottak, emléküket kősziklába vésett felirat őrzi a temető bejáratánál. Kicsind látképét máig meghatározza a Szent Őrangyalok-templom, amely 1781-ben épült, miután a kuruc harcok során az előző templom leégett. A falu egyik híres szülöttjének, Bozóky Mihály kántortanítónak az emléktáblája ma is látható a templom falán. Ő fordította magyarra La Fontaine meséit, és jelentős egyházi énekgyűjteményt is összeállított. A temető is sajátos: a sírkövek alját apró kavicsokkal rakták ki. Ezt a helyi sajátosságot először csak gyermeksíroknál alkalmazták, később a felnőtt sírokra is felkerültek. A sírokon kizárólag magyar nevek olvashatók – ez is mutatja, mennyire élő és erős a helyi közösség nemzeti identitása.
Utunk során gyenge szellő fújdogált, az itthoni táj elbűvölt a gyönyörűségével, szinte minden magaslatról látható volt az esztergomi bazilika. Megerőltető volt a learatott, sőt néhol már felszántott tarlón haladni a tűző napsütésben, de amikor rövidíteni próbáltuk az utat, belefutottunk egy lejtős, indás bozótosba. Akkor már kalandtúrává vált a kirándulás. A Garam partján pihentük egy kicsit, a frissítő csobbanás felüdülés volt testnek és léleknek egyaránt. Talán az utolsó másfél kilométer bizonyult a legkeményebbnek: a tűző napon, a folyó töltésén visszakanyarodni a kiindulópontra már igazi próbatétel volt. A fáradt túrázókat azonban ízletes gulyásleves és csapolt kofola várta – méltó zárása egy tartalmas, élményekkel teli nyári napnak.
