Megkezdődött a bírósági eljárás a brit kislány eltűnése ügyében
Az eltűnt brit kislány, Madeleine Mcann régóta megoldatlan ügyének fő gyanúsítottja pénteken Németországban bíróság elé állt szexuális bűncselekmény vádjával.

Christian B.
Fotó:
TASR
A negyvenhét éves német állampolgárt, akit a hatóságok csak Christian B. néven azonosítottak, még 2020 júniusában nevezték meg gyanúsítottként a Madelenie-ügyben, ami úttörő fejlemény a történelem eltűnt személlyel kapcsolatos egyik legjelentősebb ügyének nyomozásában.
A pénteki, régóta várt meghallgatás lesz az első alkalom, hogy azóta nyilvánosan megjelenik. Háromrendbeli nemi erőszak és kétrendbeli gyermekekkel való szexuális visszaélés vádjával kell szembenéznie.
A német ügyészek még nem emeltek vádat ellene Maddie eltűnésével kapcsolatban, de 2022 októberében vádat emeltek ellene öt különböző, állítólag 2000 és 2017 között Portugáliában elkövetett nemi erőszak és gyermekekkel szembeni szexuális visszaélés miatt.
Címkék