Felfüggesztett büntetést kapott a Rendőrakadémia diákját meglövő pedagógus
Vladimír Šeparnev, a Rendőrakadémia volt tanára, aki tavaly meglőtte diákját, három év börtönbüntetést kapott, amelynek végrehajtását négy év próbaidőre felfüggesztették. 48 640 eurós kártérítést kell fizetnie a diáknak, továbbá kártérítést kell fizetnie a belügyminisztériumnak és az egészségbiztosítónak is. Az ügyben pénteken döntött a Pozsonyi I. sz. Városi Bíróság. Az ítélet nem jogerős, az ügyész fellebbezett.

Peter Pilár ügyész több okot is lát arra, hogy az elkövető feltétel nélküli büntetést kapjon. Például rámutatott a cselekmény körülményeire, illetve arra, hogy mi előzte meg azt, a gyakorlat végrehajtásának gondatlanságára és a következményekre. Mint mondta, a nyomozás során nem sikerült megállapítani, hogyan került az éles töltény a tárba.
Az oktató védőügyvédje, Ľuboš Pejhovský igazságosnak tartja a bíróság döntését. Az ügyvéd nem tervezi, hogy fellebbezzen a bűnösség és az ítélet ellen.
- mondta Pejhovský.
Az elsőéves rendőrakadémiai hallgatót 2023. március 1-jén lőtték le egy lőszakköri gyakorlat során. Az eset a lőtér területén történt.