Méri Lajos már évek óta szervez túrákat a Szent László Hadosztály emlékére.
Csak a halaszthatatlan beavatkozásokat végzik el.
Pozsonytól a Bodrogközig minden számottevő magyar borászat lehetőséget kap a bemutatkozásra.
napok programjaiba minden osztály belekapcsolódik.
A hatalmas érdeklődés annak volt köszönhető, hogy a gyümölcstermesztők ingyen kínálták az almát, a magas energiaárak miatt ugyanis nem éri meg nekik a gyümölcsöt tárolni.
Gyakorlat teszi a tűzoltót.
Kiállítás nyílt a szímői Károlyi Házban három művésznő – Molnár Wirt Rozália, Valacsay Olga és Csémy Szőke Éva – alkotásaiból.
Tudáspróba, kellemes szórakozás, baráti légkör.
Nem magyarul beszélő szlovákok vagyunk!
Pazar hangulatú Márton-napi vigadalom zajlott a párkányi kultúrházban a Csemadok helyi szervezetének szervezésében.
A regionális matematikaversenyt az iskola 2015-ben indította útjára Könözsi Éva matematikatanár kezdeményezésére.
Hogy ne legyenek kiberzaklatás, online ragadozók áldozatai.
Zenés-verses összeállításra invitálta a Kürti Alapiskola a verset kedvelő közönséget.
Branislav Becík a Nyitrai önkormányzati kerület elnöki posztjának betöltését követően lemond polgármesteri tisztségéről.
Az ember azon elmélkedik magában, hogy milyen lehet egy szlovák értelmiségmentes szervezet...
Kapcsolat jelen és múlt, ég és föld között.
Párkányban Szabó Eugen jelenlegi városvezető több szavazatot szerzett, mint két ellenlábasa együttvéve.
Az Érsekújvári járás két, magyarok lakta városban jelöltje se volt a Szövetségnek.
"Akkor maradunk hűek a dicső forradalmak emlékéhez, ha újból megtaláljuk, mindannyian, az összefogás, az önzetlen áldozat és a hatékony cselekvés módját."
Milyen lenne egy-egy település, ha gyerekek irányítanák?
Családja körében élte le életét szülőfalujában, Szőgyénben, és a 100. születésnapját is itt ünnepelte Lehotkai Kurcz Mária.
Tegnap ünnepélyes testületi ülésen adtak át három Kürt Közössége díjat, valamint a három Polgármesteri díjat.