Elkötelezett szolgálat a Csemadokban
Dániel Erzsébetet nemcsak szűkebb pátriájában, hanem országszerte is jól ismerik. Párkány környékén a mai napig ott van minden magyarsággal kapcsolatos rendezvényen, ő maga is szervez, töretlen hittel bátorít, figyelmeztet, a Csemadok-alapszervezetek újraindítására ösztönzi azokat a falvakat, ahol az idők folyamán megszűnt a szervezet. Munkásságát nemrég Csemadok Életmű Díjjal jutalmazták.
Otthonában beszélgetünk, az egyik szobája tulajdonképpen iroda is, ahonnan szervez, ahol beszámolóit írja, vendégeit fogadja.
– Diákkoromban versmondóként mindig színpadon álltam, az állandó szereplés bátorságot adott és kiállást jelentett. Ahogy az életkorom engedte, beléptem a Csemadokba. Tanítónőként Barton kezdtem, ahol bekapcsolódtam a Csemadok színjátszó csoportjába, rendeztem és szerepeltem is. Én szerveztem a kis faluban az első író-olvasó találkozót Gyurcsó Istvánnal. Amikor férjhez mentem, a szülőfalumban, Nánán telepedtünk le. Azonnal az éneklőcsoport tagja lettem, itt szerettem meg egy életre a népdalokat. 1971-ben férjemet, Zoltánt megválasztották a Csemadok nánai alapszervezete elnökének. Ekkor már benne voltunk a csemadokos tervékenység sűrűjében, kislányunkat is mindig vittük magunkkal a próbákra, rendezvényekre. Férjem harminc évig töltötte be az elnöki tisztséget. Nem volt szónokló alkat, de én maximálisan segítettem, a szervezésben viszont oroszlánrészt vállalt – mesél csemadokos életének kezdeteiről Dániel Erzsébet, akit környékünkön mindenki Erzsikeként ismer.
A Csemadok alapítóival csodákat lehetett művelni. Író-olvasó találkozókat szerveztek, szinte minden hazai magyar irodalmár megfordult Nánán. A még élőkkel a mai napig tartja a kapcsolatot. Ő maga irodalmi színpadot vezetett, az egyes összeállításokkal tíz éven át járták a környék iskoláit és óvodáit, erősítették a felnövekvő generáció nemzeti identitását.
Elkerültek a komáromi Jókai Napokra is. Szervezésükben az 1970–80-as években egymást váltották a kirándulások, bálok, színházlátogatások, nyári táborok, mesemondók találkozói.
1981-ben megkereste őt Őszi Irma, a Csemadok érsekújvári járási titkára, hogy vállalja el az instruktori posztot.
Irmát gyakran hívták „raportra”, ha egy ünnepélyen valakinek kereszt volt a nyakában, azért, ha Csókás Feri bácsiék úgy köszöntek be a színpadon, hogy Adjon Isten!, azért. Gyönyörű járási ünnepélyeket szerveztünk, ebben szabad kezet kaptam, s nagyon sokszínű, működő csoportunk volt. Nem sajnáltam a Csemadokra fordított időt, fáradtságot, sokszor látogattam a helyi szervezeteket, a közelben akár biciklivel is. A Csemadok járási bizottsága mellett több szakbizottság működött, a többi között egy néprajzi is, Liszka József vezetésével. Gyűjtésbe kezdtünk a régióban, néprajzi táborokat szerveztünk jó pár éven át.
– emlékezik vissza Dániel Erzsébet. Ő maga is volt kihallgatáson, amikor egy magyarországi összejövetelen elmondta, milyen korlátok között dolgoznak, de hozzáteszi, ez semmiség volt ahhoz képest, ahogy a központban dolgozókat zaklatták.
– 1989-ben a csemadokosok is a tereken gyűjtötték az aláírásokat a kommunista párt megbuktatásáért. Őszi Irma után Száraz Dénes, majd én lettem a járási titkár. 1995 körül kegyetlen időszak következett, a mečiari érában menesztették az országos és járási alkalmazottakat (mintegy 90 személyt), megvontak a szervezettől minden támogatást, s aki maradt (járásonként egy személy) annak fizetése sem volt egy évtizedig. De ekkor már bennem nagy konokság volt, „csakazértis” kitartani.
Ekkoriban vállalta Budapestről a Magyar Kollégium, hogy képzésre viszi az összes Csemadok-titkárt, ahol arról kaptunk információkat, hogyan lehet túlélni. Közben Nánán is folyt a munka, szüreti felvonulásokat, kirándulásokat, kiállításokat szerveztünk és Sebők Zsigmond mesemondó-találkozókat óvodásoknak és iskolakezdőknek, érveltünk a magyar iskola mellett. Minden évben megtartottuk nemzeti ünnepeinket, az évfordulók alkalmából emlékjeleket raktunk le falunkban – meséli tovább sokéves munkájának történetét a Csemadok Életmű Díjjal kitüntetett Dániel Erzsébet.
2001-ben életre hívta a Limes Anavum Regionális Honismereti Társulást, 2005-ben pedig a Szülőföldért Polgári Társulást. 1997-ben diplomát szerzett a Debreceni Egyetemen néprajzból, és néhány évig a Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaság elnöke volt. Erzsike fontosnak tartotta, hogy a magyar közösség emlékjeleket hagyjon maga után. Ezek talán legfontosabbika III. Sobieski János lovas szobra a párkányi csata 325. évfordulóján, amelyet az általa vezetett civil szervezet kezdeményezett 2008-ban. Szervezőmunkáját a lengyel állam kitüntetéssel ismerte el. Rengeteg fényképe és videófelvétele van a rendezvényekről, amelyek segítségére lehetnek a jövő kutatóinak. 2013-ban Őseim emlékére címmel megírta szülőfaluja történetét, de megírta a Csemadok 50 évének a történetét is, és reméli, lesz még ereje és ideje összefoglalni a további éveket.
Dániel Erzsébet máig hírt ad a Párkány környéki rendezvényekről, hogy példát állítson más falvak elé, és kifejezze tiszteletét a magyar kultúráért dolgozók iránt. Életét a közösségi munka töltötte ki (s tölti ki ma is), amelybe belevonta családját is.
Hálás, hogy munkáját Életmű Díjjal ismerték el, hiszen, mint mondta, mindent a Csemadokban végzett munkának köszönhet, amelyért hálát ad a Jóistennek.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2023/5. számában.
