Magyarságot erősítő rendezvény - KÉPEKKEL
A XXIV. Felvidéki Magyar Bálon jártunk a Párkányhoz közeli Libádon, amely az egész Kárpát-medencei magyarság találkozóhelye. Két év kihagyás után ez is teltházas volt.

A rendezvény főszervezője a kezdetektől Retkes János és családja, szervezőként csatlakozott hozzájuk Zoltai Dániel a Limes Anavum Regionális Honismereti Társulástól.
– mondta el portálunknak Retkes János.
A vendégeket a bál házigazdája Szilágyi Zoltán köszöntötte, majd elénekeltük nemzeti imánkat Vadkerti Imre, a székely himnuszt pedig Simó Annamária, a „Legszebb erdélyi magyar dal” győztesének vezetésével.
A Felvidék zenei életének meghatározó egyénisége, a Komáromi Lovas Színház művésze, a Kormorán énekese Vadkerti Imre is rendszeres résztvevője a bálnak. Magyarságtudatot erősítő énekszámait állva tapsolta meg a közönség.
Pohárköszöntőt Kövér László magyar házelnök és Forró Krisztián a Szövetség elnöke mondtak, ők voltak a bál védnökei is. Kövér László hangsúlyozta – „Csak az összefogásnak van jövője, s bízom benne, a magyar összefogást, a Szövetséget sikerül nem csak összetartani, de szélesíteni is.” Forró Krisztián is megerősítette, a magyar érdekképviselethez mindannyiunkra szükség van.
A talpalávalót a vajdasági Joker zenekar és Nagy Csomor András és zenekara szolgáltatták. A vacsora ünnepi fogásait a köbölkúti Barus étterem szakácsai készítették, a borokat a soltvadkerti Lantos és a muzslai Zalaba Pincészet kínálatából válogatták. A Kincső Ifjúsági Néptáncegyüttes ifjú táncosai fergeteges bemutatójuk után táncba hívták a közönséget, megalapozva a bál vidám hangulatát.
