Az érsekújvári kórháznak eddig 86 alkalmazottja fertőződött meg a koronavírussal.
A cigányoknak nem segély kell. A cigányságnak elfoglaltság és munka kell, meg kell fogniuk a kapanyelet. Amíg ez nem történik meg, addig nem várhatunk se változást, se javulást.
Az intézmény arra kéri az embereket, hogy a koronavírus-járvány ellenére menjenek el vért adni.
A pozsonyi Grössling gyógyfürdő 25 éve van bezárva, most úgy tűnik, végre sor kerülhet felújítására.
Az októberi tartós esőzés és az ennek következtében kialakult árvizek jelentős károkat okoztak.
Az „együtt építjük megyénket” mottót átgondolva lehet szavazni online azokra a pályázatokra, amelyeknek megvalósítására Nagyszombat megye participatív költségvetéséből pályáztak szervezetek.
Az egész épületre gyorsan átterjedő tüzet egy propán-bután gázpalack robbanása okozta.
November 7-én és 8-án, vagyis a hétvégén Dunaszerdahelyen is megtartják az országos Covid–19 tesztelés második fordulóját.
Bár tartogat még szép pillanatokat, benne van már az elmúlás, a pusztulás ígérete is.
Kassa városa csaknem negyedmillió eurót különített el tartalékalapjából arra, hogy kompenzálja a városrészeknek a hétvégi országos tesztelés kapcsán felmerült kiadásaikat.
A Lévai járás 0,53 százalékos fertőzöttségi aránya az országos átlagnak éppen a fele.
A létszámhiány miatt átmenetileg be kellett zárni a sebészeti osztály intenzív ellátást nyújtó egységét.
Betartotta a kijárási tilalmat, s ennek köszönheti, hogy családja nagy részét nem fertőzte meg a vírussal.
Házi karanténban.
A lakosságot viszont továbbra is óvatosságra kérik.
Komáromban összesen 20.191 személy vett részt az országos tesztelésen, és 190 pozitív eredmény született, ami 0,94 százalékos igazolt fertőzöttséget jelent.
A fiú a tornaljai reedukációs központból szökött meg október elején.
A legtöbb csallóközi falu egymást közt csereberélt. Ki igazolást vitt, ki teszteket.
A szombati végeredmény: 3318 esetből 32 pozitív.
A szóvivő arra is felhívta a figyelmet, hogy a tesztelés során különösen figyeljünk okmányainkra, az adatok feljegyzése után helyezzük azokat biztos helyre.
Országos tesztelés a Mátyusföldön. Nézzék velünk képekben!
A Galántai járás falvaiban is alacsony a fertőzöttek száma, de a falvak nagyon küzdenek a teszthiánnyal.
Az esti órákban több helyen is elfogytak az antigéntesztek.