2021. április 29., 08:17

A bajmóci állatkert újra várja a látogatókat

A bajmóci állatkert a koronavírus-járvány miatt 2021. február 12-étől átmenetileg nem fogadott látogatókat; az intézmény kapui végül, több mint két hónap után, április 19-én ismét megnyíltak.

bajmóci állatkert
Galéria
+7 kép a galériában

A több mint 41 hektáron elterülő, 1955 óta működő bajmóci állatkert 2021 tavaszán ugyan nem fogadott látogatókat, az intézmény működése mégsem állt le, hiszen az állatokkal ugyanúgy foglalkozni kellett. A gondozók napi feladatai sem változtak számottevően; néhány apróságtól eltekintve az addig megszokott napi rutinnal végezték dolgukat. Az állatok a több mint két hónap során némileg elszoktak a bámészkodó tömegtől, hiszen a gondozóikon kívül mást nem is láthattak. Az állatkerti munkatársak arra törekedtek, hogy az állatok a látogatók elmaradásán kívül ne érzékeljék a járványhelyzet okozta nehézségeket.

bajmóci állatkert
Mint számos más állatkertben, nálunk is a jegybevétel teszi ki bevételünk jelentős részét, s a működési kiadásaink nagyobb részét is saját bevételeinkből fedezzük. A látogatók számának csökkenésével értelemszerűen a bevételünk is csökkent”

– fogalmazta meg kérdésünkre az állatkert szóvivője, Pavel Procner, majd hozzátette:

Nehéz megállapítani, hogy a látogatók hiánya mennyiben hatott az állatok viselkedésére, az azonban biztos, hogy az állandó nyüzsgést felváltó csend az újdonság erejével hatott rájuk. Érdekes volt megfigyelni, hogy az újranyitás után néhány állat rögtön előbújt, s kíváncsian figyelte a körülötte zajló történéseket és a látogatókat.”
bajmóci állatkert

Szlovákia legrégibb és leglátogatottabb állatkertje, amelynek 2020 folyamán összesen 278 219 látogatója volt, április 19-étől újra bejárható. Az első négy nap alatt 1240 látogató váltott jegyet. A koronavírus-járvány miatt a látogatók egészségének védelmében számos intézkedést hoztak; az állatkert több pontján fertőtlenítőszer-adagolókat helyeztek el, lépéseket tettek a sorban állás elkerülése, illetve a megfelelő távolság betartásának megkönnyítése érdekében, de a látogatószámot is korlátozták, ugyanis az állatkert területén egyszerre nem tartózkodhatnak 650-nél többen.

A főbejáraton való belépés immár a szokásos nyitvatartási rendnek megfelelően történik: munkanapokon, hétvégéken és ünnepek alkalmával is 9 és 19 óra között. Az állatkert kültéri és beltéri bemutatóhelyei csakis negatív koronavírus-teszt birtokában, szájmaszkot viselve látogathatók.
bajmóci állatkert
Galéria
+7 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.