Agócs Gergely politikusként és magyar emberként is érzi a veszélyét a betelepülésnek, de mint mondja, sokkal rosszabb lenne, ha nem csinálnának semmit.
A terület természeti értékei már a múltban is felkeltették a természettudósok, főképpen a botanikusok figyelmét.
A rimaszombati evangélikus egyházközség mintegy 700 főt számláló gyülekezet.
Egyházasbást 480 lakosának a 95%-a magyar.
Második nekifutásra már ment minden, mint a karikacsapás.
Rövidebb sorban állás előzi meg a mostani tesztelést a Nagykaposi járásban.
Kevesebb a tesztelőhely és kevesebb az ember is.
Jóformán egész életében szülőföldje krónikáját írja.
Három településen vizitált a megyeelnök.
A multigolf pályán – a klasszikus labdajátékhoz leginkább hasonlító parkgolf mellett – lehetőség van kipróbálni a discgolfot és a footgolfot is.
Annak ellenére, hogy a Komáromi járás zöld minősítést kapott, a járás területén ezen a hétvégén is működő két COVID-19 mintavételi hely, illetve a tesztelés második fordulója iránt nagy érdeklődés mutatkozik.
Tesztelésre várva halt meg egy 68 éves férfi.
A férfi 1,88 ezreléket fújt, büntetőeljárást indítottak ellene.
Dunaszerdahelyre érkezett, hogy saját maga, illetve munkatársaival együtt tevékenyen kivegye a részét a munkában.
Napok óta foglalkoztatja a közvéleményt a kérdés, mikor kezdődik el a tesztelés a határátkelőkön.
Kicsit fellélegezhetnek a mátyusföldi kistermelők és piacosok.
Néhány napja új tulajdonosa van a Rezeš család egykori kassai rezidenciájának.
2020. november 7-én biztosítva lesz a tesztelés a járási székhely egészségügyi központjában.
Vajon mi okozta a legnagyobb gondokat az első körben, és mi várható a másodikban? Mi a helyzet Dunaszerdahelyen, Somorján és a környező településeken? Van-e egyáltalán az egésznek értelme?
A tesztelést főleg azok miatt a Komáromi járásbeli lakosok miatt szervezik meg, akik a Dunaszerdahelyi járásban dolgoznak.
A világjárvány miatt átszervezések történtek a komáromi kórházban, ahol jelenleg 65 Covid-19 fertőzött alkalmazottat tartanak nyilván.
Bár a Losonci járás a kötelező tesztelésen kívül eső övezetbe tartozik, a város eleget tesz a lakosok soraiból érkezett kérelemnek.
A jelentkezési határidőt az eredeti november 30. helyett december 15-ig meghosszabbították. Az új direktor 2021. február 1-én foglalna el a posztját.
"Ne jöjjenek Dunaszerdahelyre, ne jöjjenek a Dunaszerdahelyi járásba, mert el fogjuk küldeni, vagy hátra küldjük a sorban a más járásokból érkezőket."