2021. április 28., 18:35

A magyarszőgyéni temető kápolnájának szomorú története

A kápolna történetéről Koncser Jánostól és pár hosszúéletű szőgyéni lakostól hallottam. A gótikus, toronnyal és haranggal rendelkező kápolna építtetője Mánya Péterné, született Seres Katalin volt, aki az 1900-as évek táján szőgyéni viszonylatban a legtehetősebbek közé számított.

a magyarszőgyéni kápolna
Fotó: Bokor Klára

Seres Katalin Mánya Péterhez ment férjhez, házasságukból egy lányuk született, Rózsika. A nagylánynak Bíró Béla iskolaigazgató, kántortanító udvarolt. Már a házasságot fontolgatták, amikor Bíró Béla kikötötte, Katus néni egy bizonyos nagyságú földterületet hozomány gyanánt írasson őrá. Az asszony erre nem volt hajlandó és Bíró Béla attól fogva nem ment udvarolni Rózsikának.

Rózsika viszont beleszeretett az ifjúba és sokszor várta esténként az utcaajtóban az udvarlóját. De sosem jött. Úgy mesélték, hogy addig várta, míg jól megfázott és rövidesen meg is halt. Mások hozzáteszik, akkoriban rengetegen haltak meg tüdőbajban, könnyen lehet, ez okozta a lány halálát is.

Katus nénit a haláleset nagyon megviselte. Férje is már régen elhunyt. Elhatározta, eladja földjeit és az árán kriptával ellátott kápolnát emeltet Rózsika emlékére. Rövid időn belül el is készült a kisebb templom nagyságú esztétikus kápolna, ami ritkaságszámba ment vidékünkön.

1927-ben lett felszentelve. Katus néni ezután exhumáltatta hozzátartozóit és újra temettette őket a kriptába. Később Katus néni holtteste is a kriptába került. Sajnos nem sokáig nyugodtak ott békében, mert a kriptát orosz katonák a II. világháborúban feldúlták, aranyak után kutatva. 1962 óta pedig ez a község magyarszőgyéni ravatalozója.

A helyiek úgy tudják, Katus néni az adományozás történetét írásba foglalta, és a kápolna tornyába helyeztette. Ezt az iratot a tatarozó ácsok megtalálták, elolvasták és visszatették a helyére.

Legutóbb Szász Attila volt polgármester tataroztatta az egész épületet saját költségén.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.