25 éve hunyt el Sir John Gielgud, Shakespeare hangja

1904. április 14-én született Londonban apai ágon lengyel és litván származású család gyermekeként. Anyai nagynénje és apai nagyanyja is híres színésznő volt, szülei mégsem örültek annak, hogy ő is a világot jelentő deszkákra kíván lépni.

A világ egyik leghíresebb színészképző intézménye, a Royal Academy of Dramatic Art hallgatója volt, az Old Vic színpadán 17 évesen egy hivatásos társulattal mutatkozott be, visszaemlékezése szerint Shakespeare V. Henrikjében egysoros szövege volt, de sikerült azt is elrontania. Szülei kívánságára mérnöki tanulmányokat is folytatott, s azt is megígérte, hogy szakít a színpaddal, ha 25 éves korára nem tud sikert felmutatni. 1925-ben azonban már főszerepet alakított Csehov Cseresznyéskertjében, s 1928-ban a New York-i Broadway közönsége ünnepelte. Az Old Vic színpadán a legnagyobb Shakespeare-szerepeket kapta, volt Rómeó és Hamlet, II. Richárd és Macbeth.

Amikor 1930-ban először formálta meg a dán királyfi alakját, a kritika a legígéretesebb angol színésznek kiáltotta ki. Sir Laurence Olivier mellett máig őt tartják a legnagyobb Shakespeare-színésznek és a legszebben beszélő angol színművésznek - kollégája, Sir Alec Guinness azt mondta róla: olyan a hangja, mint a selyembe burkolt ezüst kürtnek. (Maga Gielgud ugyanakkor bevallotta: szívesebben olvas olcsó krimit, mint verset vagy drámát.) Bár klasszikus színész volt, Shakespeare mellett Ibsent, Csehovot, Dosztojevszkijt játszott -, soha nem félt szakítani a hagyományokkal.

Mindig fogékony volt az újra, bár csak a hatvanas évek végétől lépett fel modern darabokban.

Idővel rendezéssel is foglalkozott, 1964-ben 17 héten át játszották az általa színpadra állított Hamletet a Broadwayn, Richard Burtonnel a címszerepben. A filmvásznon 1924-ben debütált egy némafilmben, rendszeresen 1932-től filmezett. Feltűnt a Hitchcock által rendezett Titkos ügynökben, s számos Shakespeare-adaptációban (Julius Caesar, III. Richárd, Falstaff) nyújtott emlékezetes alakítást. Játszott a Könnyűlovasság támadása, az Ó, az a csodálatos háború, Az elefántember, a Tűzszekerek, a Gandhi című filmben. A botrányosra sikeredett Caliguláról lakonikusan csak azt nyilatkozta:

75 évesen végre elkészítette első pornófilmjét.

Bár nevét elsősorban a Shakespeare-hősök megformálása tette halhatatlanná, a kis mellékszerepek nagy mestere volt: az Oscar-díjat is végül Dudley Moore inasaként kapta az 1980-ban készült Arthur című vígjátékban. (Első alkalommal 1964-ben a Peter Glenville rendezte Becket című történelmi drámában VII. Lajos francia király megformálásáért jelölték az aranyszobrocskára.) A televízióban is gyakori vendég volt (a Richard Wagnerről Tony Palmer rendezésében részben Magyarországon forgatott sorozatban játszott egyedül együtt Gielgud, Richard Burton és Laurence Olivier), s még reklámfelkéréseket is elvállalt. Művészi pályája több mint hét évtizedet ölelt át, utoljára 84 évesen lépett színpadra, s szinte élete végéig filmezett. 87 évesen még arra is hajlandó volt, hogy meztelenre vetkőzzön Peter Greenaway meghökkentő Vihar adaptációjának, a Prospero könyveinek címszerepében, 92 évesen szerepelt a Kenneth Branagh által rendezett Hamletben és a Ragyogj! című drámában.

Utolsó alakítása V. Pius pápa volt a Cate Blanchett címszereplésével forgatott Elizabeth című filmben (1998), s halála előtt néhány hónappal még forgatta Samuel Beckett Katasztrófa című darabjának filmváltozatát.

1953-ban lovagi címet kapott, élete legcsodálatosabb pillanatának azt nevezte, amikor 90. születésnapján a londoni West Enden a Globe színházat Gielgud Theatre névre keresztelték át. Sir John Gielgud ahhoz a brit színésznemzedékhez tartozott, amelynek tagjai - egyebek közt Laurence Olivier és Ralph Richardson - művészetük ereje, és nem a hollywoodi felhajtás révén lettek világsztárrá. Azt vallotta, hogy nincs kis szerep, csak kis színész. Azon kevesek egyike volt, aki az Oscar-, a Grammy-, az Emmy- és a színházi "Oscarnak" nevezett Tony-díj birtokosának vallhatta magát. Mindezek mellett a többi közt megkapta a BAFTA- és a Golden Globe-díjat, a francia Becsületrendet, a japán Praemium Imperiale kitüntetést, hazájában a brit Becsületrendet, valamint az Order of Merit kitüntetést, színházi művészete elismeréseként pedig a Laurence Olivier-életműdíjat.

Az ötvenes években, nem sokkal lovaggá ütése után - fény derült arra, hogy saját neméhez vonzódik.

"Erkölcstelen magaviseletért" elítélték, de a közönség nem fordult el tőle (évtizedekkel később még drámát is írtak homoszexualitása miatt elszenvedett meghurcoltatásáról). Híres volt szarkasztikus humoráról és éles nyelvéről, Ingrid Bergmanról, akivel a Gyilkosság az Orient expresszen című krimiben játszott együtt, egyszer azt mondta, hogy öt nyelven beszél, de egyen sem játszik jól.

A legenda szerint ő ihlette a Harry Potter-sorozat Dumbledore professzorát.

Az egészséges életmód híveként zöldségeket evett és esővizet ivott, fiatalon minden előadás előtt ötven fekvőtámaszt végzett és a hatvanhoz közel is úgy futotta körbe esténként tízszer a színház épületét, hogy még csak meg sem izzadt. Orvosai szerint halálát sem betegség okozta, hanem szervezetének elöregedése: 96 éves korában, 2000. május 21-én halt meg Aylesbury melletti otthonában.

Emlékére másnap este a londoni West End valamennyi színházában kihunytak a fények. Végrendeletében azt kérte, hogy halála után ne rendezzenek nagy gyászszertartást, ezért temetését szűk körben tartották, hamvait otthona rózsakertjében szórták szét.