Dél-Ausztrália tájain
„Terra Australis Incognita” – az ismeretlen déli földrész… Ausztráliát, az „ötödik kontinenst” máig némi misztikum lengi körül, leginkább a távolság okán. A tömegturizmus kibontakozásának évtizedeiben azonban már a Dél Keresztje alatti földrész sem elérhetetlen úti cél. Útra keltünk hát mi is, elsősorban azért, hogy meglátogassuk a több hullámban diaszpórába szakadt magyarságot, de persze nem feledkeztünk meg a természeti kincsek felkereséséről sem.
Beszélget a székely, a palóc és az anyaországi magyar… ez nem egy vicc kezdete, hanem a kép, amely fogad bennünket az adelaide-i repülőtér várójában. Szabó Attila székely református lelkész, Palcsó Anna felvidéki „kácsépés” (a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa) és Czár László „exkeceli” barátunk éppen arról tanakodnak, hogy hol lehetünk már, amikor végre megjelenünk a váróban. Előkerül a fogadásunkra készített magyar lobogó, kicsit mesélünk az ausztrál határrendészet szigoráról, az út viszontagságairól, hiszen volt, aki Dubaj és volt, aki Hongkong érintésével érkezett a déli féltekére. Irány a szállás, mert másnap már kezdődik a forgatás.
Mielőtt azonban elmerülnénk Adelaide-ben, tartsunk egy kis ausztrál gyorstalpalót. Ausztrália az Egyenlítőtől délre helyezkedik el, három oldalról óceánok ölelik körbe, míg északról az indonéz szigetvilág határolja. Sok szempontból a legek földrésze: a legkisebb kontinens, a legszárazabb földrész (egyharmada sivatag vagy félsivatag), területének majd feléről a vizek nem érik el az óceánt. Ez a lefolyástalan területek legnagyobb aránya a kontinensek között. Emellett a legidősebb földrész is, mert területének kétharmada ősföld, amelynek gránitja sok helyen a felszínen látható.
Végül a legutoljára felfedezett földrész is Ausztrália, ahol csak a 18. században telepedett meg a fehér ember. Azóta már 25 millióan élnek a szigeten, ami igazából nem is olyan sok, ha arra gondolunk, hogy például Sanghajban is éppen ennyien laknak.
Először is, elhoztuk a Kárpát-medence tájait, hangulatát, amelyről 6 nagyvárosban meséltünk közönségtalálkozókon képek és videók segítségével. Másrészt, ha már itt jártunk, forgattunk négy epizódot is. Meglátogattuk a legjelentősebb magyar közösségeket és dokumentáltuk a magyar értékeket. Mindeközben nem mulasztottuk el újra és újra megköszönni azt a munkát, amelyet az ausztrál diaszpóra végzett azokban az évtizedekben, amikor odahaza a bolsevik diktatúra tombolt, és tűzzel-vassal irtotta a nemzeti gondolatot. Ezek az évtizedek voltak azok, amikor Trianon és 1956 emlékezete, a nemzet lelke – többek között – itt élt tovább.
És nem utolsósorban bátorítást próbáltunk adni ahhoz, hogy a magyar nyelv és kultúra minél tovább élhessen itt, és ezt a gazdag kultúrát a többségi nemzettel is sikerüljön megosztani, mert valahol ez lehet a garancia a megmaradáshoz.
Adelaide-ben kezdtünk tehát barátainkkal, akik a rendelkezésre álló két napban elvittek bennünket a legfontosabb helyszínekre (na, jó, borászatba nem volt időnk menni, pedig itt világhírű borokat készítenek). A városról tudni kell, hogy Dél-Ausztrália állam fővárosa, az egyetlen olyan államé, amelyet nem fegyencek alapítottak. Adelaide nem pörög, nem rohan, csendes, barátságos. A sors fintora, hogy végül négyszer is jártunk ebben a városban, ahol már első napunkon láttunk koalát; nem gondoltuk volna, hogy majd csak itt fogunk újra találkozni vele.
Adelaide természeti környezete nem olyan látványos, mint a többi nagyvárosé. Jó, persze szép a Kangoroo-sziget, ahol fókákkal lehet találkozni, és a Mount Loftyról élvezhető kilátás sem utolsó. Amikor innen visszanéztünk a városra, kicsit félszegen tettük, hisz a csúcsról indultunk többnapos sivatagi túránkra, az Outbackbe. De közben azt is tudtuk, hogy hiába néznénk meg Sydney-t, Melbourne-t és a többi nagyvárost… ha a sivatagba nem megyünk be, akkor semmit nem láttunk Ausztráliából. Rácsatlakoztunk hát a Stuart Highwayre, amelyet, az Ausztráliát délről észak felé a 19. században először sikeresen átszelő skót John McDuall Stuartról neveztek el. Mindössze pár évtizede lett leaszfaltozva az Adelaide és Darwin közti 3000 kilométeres út. A körülményeket jól jelzi az a tény is, hogy a vasútépítés 1878-ban kezdődött és 2004-ben fejeződött be. Még szerencse, hogy Adelaide és az Ayers Rock között félúton akadt egy számunkra érdekes helyszín, ahol magyar barátunk várt bennünket.
Az opálbányászat ma már túl van a zeniten, Breglec Viktor is Adelaide-ből utazik 800 kilométert, ha meg akarja nézni föld alá épült lakását. Odakint 40 fok van, úgyhogy érdemes a 20 fokos lakásban folytatni a beszélgetést, mielőtt megnéznénk a várost.
Coober Pedy és környéke az itt is forgatott Mad Max filmből is ismerős lehet. Amíg a szem ellát a bányagödrökből kihányt föld-dombok láthatók a sivatagos környezetben. Még 1915-öt írtak, amikor aranyásók járták a környéket, de arany helyett opált találtak. Rögtön kitört az opálláz, bányaüregek ezrei lepték el a vidéket. Ma 250 ezer ilyen üreg van, Coober Pedy pedig ma is a világ egyik legnagyobb opálmezője.
A poros bányaváros turisztikai vonzereje is abban rejlik, hogy az ember szinte a világ végén érzi magát. A nagy hőség miatt a legtöbben „dugouts-ban”, föld alá vájt lakásokban élnek, sőt a szálloda, a templom és a múzeum is a föld alatt található! Viktor még sokat mesél, de végül indulnunk kell, hisz még 700 kilométer ide végső célunk, az Ayers Rock…
Megjelent a MAGYAR7 50. számában.
