Barcaság, a lovagkor öröksége
Kelet felé tartva valahol a gótikának is véget kell érnie. Ez a hely Erdély délkeleti határszögletében, az Olt és a Kárpátkanyar keretébe foglalt, Barca folyó öntözte medencében van. A Barcaságon, ahol a teuton lovagok gregorián énekét visszhangozzák a templomerődök és a Kárpátok vaskos védfalai. És ahol a gótika véget ér, a hegyeken túl, keleten már egy másik világ kezdődik. És ez a másik világ időnként áttöri a védfalakat, hogy a Barcaság gyepűelvén keresztül letiporja mindazt, amit a gótika világa jelent.
Hazánk délkeleti kapujának őrzésére II. András királyunk 1211-ben telepítette le a német lovagrend tagjait, akik várakat, templomerődöket emeltek, védték a határt, terjesztették a hitet, benépesítették a földet, de túlzott függetlenségi vágyuk lett a végzetük. Önálló államot akartak, így végül magának II. Andrásnak kellett őket kiűznie Magyarországról. Tizennégy esztendő. Mindössze eddig tartott a teuton lovagok korszaka, mégis, a mai napig meghatározza a vidék arculatát.
Mindjárt itt van Feketehalom, aminek van mit mesélnie korunk vándorának. Például azt, hogy Luxemburgi Zsigmond több oklevelet is innen bocsátott ki. Dúlták törökök, tatárok, oláhok, látta Báthory fejedelem hadait, elbukni a kurucokat és győzni Bem seregét, szemtanúja volt, ahogy 1945-ben szász lakóinak többségét deportálják, mégis maradtak még látható jelei múltjának: itt ágaskodik 13. századi templomerődje, ami a hontériusi idők után az evangélikusoké lett.
Odabent a Szászföldön ritkaságszámba menő festett kazettás mennyezet fogad. S üzen a központi kazetta felirata is: „Nem mindaz, ki azt mondja: Uram, Uram, jut be a Mennyek Országába”. S hogy hol van a mennyek országa? Talán a Persányi-hegység sűrű, járatlan erdeibe is jutott egy darabka belőle, ahol a medencéből eltűnt gyepűvédő magyar harcosok és a teuton lovagok szellemei is meghúzhatják magukat.
A hegység egyik sziklás előfokán, a Várhegyen leltünk rá a Barcaság egyik büszke őrének, Krizba várának maradványaira. Krizba várának sziklaormáról egész Barcaság belátható, köztük a névadó falu is, ahol magyar szóra lelhet az utazó.
A barcasági tíz magyar faluhoz tartozó Háromfalu egyike Krizba. Amikor az Árpád-kori királyi birtokot, az ősi Rákospatakot a betelepült szászok magukévá tették, el is nevezték Krebsbachnak. Így történhetett, hogy a magyarlakta település a reformáció idején a lutheránus hitre tért át. Történelmi viharok próbálták, tűzvészek, földrengések pusztították, de áll az erős vár és él még a magyar Krizbán. „Bármikor s bárhonnan települtek a Barcaságra, elég azt tudnunk, hogy ez az árvaságban is emelkedett lelkű nép magyarul beszél, magyarul érez, magyar dicsőségről álmodik és dalol.”
Ezt írta Koszta István brassói lelkész a krizbaiakról, s milyen jól írta. Küzdenek és bízva bíznak a magyarok a szomszédos Barcaújfalun is, ami szebb időkben a Barcaság legnagyobb fazekas központja volt.
A betörő keleti hordák többször letarolták, ám sem hadjárat, sem a természeti vész nem tudta elpusztítani. Amikor Brassóhoz került, a 15. században épült fel temploma is. Német lett az istentisztelet nyelve, de a hagyomány szerint 1781 egyik vasárnapján, amikor a szász pap németül prédikálni kezdett, a nép magyar zsoltárt kezdett zengeni. Így lett Újfalunak magyar papja.
Újfalu után már elhalkult a magyar szó, ellenben a szász épített örökségre minden településen rácsodálkozhattunk. Mondjuk Szászveresmarton volt némi hiányérzetünk, hisz a templom tornya 2016-ban leomlott. De vajon mi a jobb: ha porba hull egy darabka középkor, vagy az új paradigmák alapján építik újjá? Barcaföldvár váránál jutott ez eszünkbe, amely napjainkban kap új, kissé már túlságosan is modern külsőt.
Földvár a 14. század végéig a Barcaság székhelyének számított, s kis híján az önálló pápai teuton állam fővárosa lett. Aztán a lovagok eltűnése után is fontos szerepe volt. A tatárdúlás után IV. Béla építtette újjá, 1427-ben meg Zsigmond királyunk tartott országgyűlést falai között. Török és oláh is ostromolta, szerepe volt a Thököly-felkelésben és 1848-ban is. Földvárnak a legújabb kor átkozott szerepet szánt.
Egy hírhedt, kegyetlen haláltábornak volt a színhelye, ahol mintegy 6000 elhurcolt magyar és német hadifoglyot és civilt zsúfoltak össze a legembertelenebb körülmények között.
A barcasági erődtemplomok egyik legszebb példáját az Árpád-kori Szászhermányban találjuk. Az eredetileg Szent Miklósnak szentelt, majd lutheránussá lett templom már a tatárjárás előtt állt, aztán a tatár után fenyegette török és oláh is, így aztán még tovább erősítették. Olyan jól sikerült a védelem, hogy kiállta Báthory fejedelem, a moldvai vajda és a kurucok ostromát is. Utoljára a fegyverek zaja 1848-ban verte fel a csendjét, amikor a felkelő székelyek rohammal vették be az osztrák katonaságtól. A templomot ölelő védőfal rendszerében az ide menekülők számára mintegy 200 kamrát alakítottak ki. Békeidőben a családok itt tartották az élelmet és más értékeiket. De a kamrákban különféle műhelyeket is kialakítottak és itt működött az iskola is.
Hasonló szerepet játszott Prázsmár erődtemploma is a vészek esetén, mint Hermányé, és hasonlóan alakult a prázsmári építők sorsa, mint a hermányi szászoké: úgy kiebrudalták innen őket, hogy nemhogy a falu, de az ország határán is messzi túl találták magukat.
Olyan kísértetiesen épen itt maradt templomerődjük is, mintha tegnap lett volna benne az utolsó istentisztelet. Valami olyan égi titkot tudott a gótika, amit leírni nem, csak érezni lehet templombelsőiben. A hálós boltozat alatt kivételes értéket képvisel a 15. századi Szent Kereszt szárnyas oltár. Amikor éppen a Béldieké volt Prázsmár, 1508-ban történt, hogy Béldi Péter uram határjárás közben mit sem törődve a sokasággal, betért a piacra és fennhangon kijelentette, „az én birodalmam bizony éppen idáig terjed!” Több se kellett az embereknek: egy prázsmári kerékgyártó mester olyat sújtott rá fejszéjével, hogy leválasztotta az uraság fejét a testéről.
A prázsmári várfalban fel lehet menni a körbefutó védőfolyosóra, a jó nevű gyilokjáróra. Hány ostromlót gyilkoltak le védői ezeken a lőréseken keresztül? Moldvai vajdák, Ali és Ahmed pasa hadai, majd kurucok és császáriak hagyták itt a fogukat, de olyan is volt, hogy harc nélkül foglalták el, mint például 1848-ban a háromszéki székelyek.
A barcasági templommustra után akadt még egy kis dolgunk a medencét őrző Királykő-hegységben. Itt szükség volt minden tapasztalatra és tudásra, hisz a híres-hírhedt „Nyugati Falon” másztunk fel a főgerincre. Az Anghelide- és Deubel-utak nehézségei után már gyerekjáték volt a Királykő gerincén végigtúrázni. Ahogyan az előző, téli Királykő túránkon, most is a Nagy-Cimbalom csúcsán vettük fel a „zászlós záróképet”. Jóleső elégedettséggel tekintettünk szét a Cimbalom mészkőormáról, de ezt az elégedettséget nem csak a lenyűgöző látvány táplálta, és nem csak a magunk mögött hagyott barcasági utazás… Ezt az elégedettséget az előző hat esztendő megannyi élménye és sikere generálta, hisz ezzel a Királykő filmmel immár a 200. epizódjához érkezett a Hazajáró!
Megjelent a Magyar 2024/11.számában.
