Az Erdélyi Hegyalja: a Tündérkert zordon ékessége - KÉPEKKEL, VIDEÓVAL
„Sohase tudja az ember, hogy mire lépik ki a házból” – így mondják ezt itt Magyarózdon, magyarázza a majd’ 90 esztendős Varró Feri bácsi immár odabent a jó meleg konyhában. Pár perce még a faluból Magyarsülyére vezető utat kerestük, de hát Feri bácsi éppen pityókáért indult a kamrába, és lám megpillantva bennünket, rögtön be is invitált szerény hajlékába. A vendégszeretet most a Duna Televízióból ismert arcoknak szólt, de azt mondják, itt minden idegennek jár a jó szó, és a kupica snapsz!
Feri bácsi történetei leginkább a kutasföldi magyar lét megpróbáltatásairól szólnak, így van mit megemészteni, míg az ózdi völgyből átkelünk a domb túloldalára, ahol újabb apró magyar szigetek várnak ránk. 2017 novemberének idusán immár a 7. évad 6. részét forgatjuk itt az Erdélyi-medence közepén, távol a világ zajától. Előzetesen bárhogy lapozgattuk az erdélyi útikönyveket, csak nem találtunk semmit a Maros és a Kis-Küküllő zugában fekvő Kutasföldéről.
De elfeledték, elkerülték a nagyobb vízfolyások is a vidéket, így a vizet az ásott kutak biztosították évszázadokon át – innen a táj elnevezése is –, míg a magyar életet a Bánffy és a Kemény bárók. Itt keressük a magyar élet forrásait, a magyar múltról tanúskodó református templomokat és főúri kastélyokat, miközben szép lassan megtapasztaljuk, hogy itt minden út Magyarlapádra vezet! Lapádon szerencsére nemcsak múltról, kiöregedésről, beolvadásról, elvándorló fiatalságról mesélhetünk, hanem életerős, ifjakkal teli magyar közösségről. Az igazság az, hogy nagyon szeretjük idős, bölcs aggastyánok anekdotáit hallgatni, de azért legszívesebben a jövendő jeleit, a Trianonnak fityiszt mutató „mégismagyar” életet filmezzük!
A Torockói-hegység legismertebb, északi vidékeit már bejártuk, ezúttal középső részébe látogattunk, ami látványos sziklaszorosokkal, szurdokvölgyekkel és mészkőszirtekkel emelkedik a Maros völgye fölé. Amilyen érintetlen a természeti környezete, annyi sebet ejtett lakott vidékein a történelem, de a sokat szenvedett Hegyalján él, mert éltetik még Bethlen Gábor és Áprily Lajos szellemét.
Utóbbi költőnk Nagyenyeden tanított, később így vallott a városról: „Lenn az áldott termékenységű Marosvölgy s vele szemben a hegyeknek ez a hősi panorámája: ez az a keret, amelyben a sűrű múltú kisváros élete kialakult. Ha Erdély a hagyományok földje, ez a kicsi város az erdélyi hagyománysűrűség városa. A történelmi levegőnek ez a nagyobb sűrűsége, ez az erős múlt-íz fogja meg azt, akit a sorsa ideplántált. Aki múltat és lélektörténetet egy szűk keret egységébe foglalva nagyon erősen akar élni, telepedjék meg Enyeden. Enyed történelmi sorsa több felvonású vér- és koromszagú tragédia. De a tragikus vonal mellé felvonul és végzetes megszakadások ellenére is egyre magasodik a város szellemi életének ritka nemességű hőskölteménye. Várost mondtam, de mondhattam volna kollégiumot is.”
Másfél évszázad sem telt el, s „a fejedelmi kertre ismét jégverés érkezett.” Egy római szám: 1849 és a dátum: január 8. Ennyit véstek a várfalon lévő emlékműre. Ebben a kis kőlapban magyar lelkek ezrei lakoznak. Ezreké, akiknek meg kellett halniuk, miután Axente Sever és Prodan Simion muzsnaházi pópák az ortodox karácsony éjszakáján a poklot szabadították Enyedre. Miközben férfijaink a magyar szabadságharc seregében szolgáltak, a vérgőzös románok védtelen emberek ezreit mészárolták le, nem kímélve csecsemőt, nőt, aggastyánt sem. Így szenvedte el Nagyenyed a szabadságharc legnagyobb civil veszteségét.
A Torockói-hegység varázsát legfőbb alkotó kőzetének, a mészkőnek köszönheti, ami helyenként akár a 700 méteres vastagságot is elérheti. A látványos szorosok, hasadékok, szakadékok és szirtek a mészkőmasszívumot szétrepesztő kéregmozgások és a víz oldó és koptató munkájának az alkotásai. Kirándulásunk a leglátványosabb szurdokban, a Remetei-sziklaszorosban zárult, de csak azért, hogy legközelebb innen induljunk tovább a hegység déli oldala felé!
Megjelent a Magyar7 2014/16. számában.
